40 évig gyűjtötte az író holmijait, most majdnem kétmilliárdért adta el

Charles Dickens titkos élete - Egy feleség, tíz gyerek és egy eltitkolt szerető
Vágólapra másolva!
Charles Dickens alkotói folyamatába engednek bepillantást személyes levelei, amelyeket egy idén nyíló londoni kiállításon láthat először a közönség.
Vágólapra másolva!

Eddig soha nem látott Charles Dickens-leveleket állítanak ki Londonban. A 25 levél egy Dickens személyes tárgyait és saját könyvtárából származó kéziratait, valamint könyveit őrző gyűjtemény része. A kollekciót, amely egy amerikai gyűjtő több mint

40 évnyi munkájának eredménye,

a londoni Charles Dickens Múzeum vásárolta meg és fogja kiállítani idén. Az intézmény pénteken, az angol író születésnapjához időzítve jelentette be a gyűjtemény megvásárlását.

Charles Dickens Forrás: Origo

A levelek egyikét 1843 novemberében, a Karácsonyi ének írása közben küldte Dickens egy közeli barátjának. „Félbe hagytam a Karácsonyi Könyvet. és most pihenek két napot, mielőtt áttérek a Chuzzlewit-re” – írta Dickens (utalva hatodik regényére, a Martin Chuzzlewit élete és kalandjai-ra). Majd folytatta: „tegnap nagyot sétáltam. Ma pedig lóháton vár rám 30 mérföld”. Cindy Sughrue, a múzeum igazgatója szerint a levelek bepillantást engednek Dickens alkotói folyamatába, és segítenek megválaszolni a kérdést, hogy mivel hangolódott rá az írásra. A levelek tanúsága szerint utóbbiban nagy szerepe volt például a testmozgásnak. Sughrue szerint

a levelek azt tükrözik, hogy Dickens minden körülmények között képes volt dolgozni:

egyszerre nyaralt, élvezve a különböző kultúrákat, de közben megszállottan dolgozott, és tartotta a határidőket.

A levelek egy része Dickens és apja, John feszült viszonyáról árulkodnak. Sajnos Dickens az apjával folytatott levelezésének nagy részét megsemmisítette. Viszont szerencsére megmaradt egy rajongójával, egy dán nővel folytatott teljes levelezése. A múzeum többek között a brit nemzeti örökségvédelmi alapítvány (National Heritage Memorial Fund) és az Art Fund művészeti alapítvány segítségével gyűjtötte össze a kollekció megvásárlásához szükséges 1,8 millió fontot. A gyűjteményt katalogizálják és az interneten is elérhetővé fogják tenni.