Országszerte sok száz programot kínál a 14 éves rendezvénysorozat

Fekete Péter
Kultúrházak éjjel-nappal 2020
Vágólapra másolva!
Idén már nyolc határon túli település intézménye is csatlakozott ahhoz a több száz magyarországi kulturális központhoz és művelődési házhoz, amelyek részt vesznek a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatban. A változatos és értékes programok továbbra is ingyenesek a legtöbb helyen, ahol február 14. és 16. között várják az érdeklődőket. A Magyar Népművelők Egyesülete által tizennégy éve útjára indított eseménysorozat célja, hogy minél többen részesei legyenek a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek.
Vágólapra másolva!

Több száz helyszínen, ezernél is több programmal várják az érdeklődőket a mostani hétvégén: február 14. és 16. között rendezik meg az idei Kultúrházak éjjel-nappalt, ami a tizennegyedik lesz a sorban. A kezdeményezést 2007-ben indította útjára a Magyar Népművelők Egyesülete. Az idei programsorozatban száznál több intézmény vesz részt, amik az esemény hivatalos weboldalán folyamatosan regisztrálják majd programjaikat.

Fekete Péter Forrás: Origo

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára a Fővárosi Művelődési Házban megtartott, a programot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan

idén is lesz három kiemelt helyszíne a rendezvénynek:

az eseménysorozatot megnyitó pénteki, fővárosi kiemelt település Budafok lesz, szombaton egy nagyvárosé, Soltvadkerté lesz a főszerep, míg vasárnap a kistelepüléseken zajló közösségteremtő munkára kívánják felhívni a figyelmet, ezért főhelyszínként Patak képviseli majd a falvakat, kisvárosokat.

Bordás Istán Forrás: Origo

Bordás István, főszervező, az idén 40. születésnapját ünneplő Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a programsorozat fontos

célja megmutatni a közösségi művelődést szolgáló intézmények és az ott dolgozó szakemberek tevékenységének sokszínűségét,

valamint azt, hogy közösségépítő munkájuk és modern, kreatív módszereik miként szolgálják a települések megtartó erejének növekedését. Az idei rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

A hagyományosnak mondható táncházak, népzenei és néptánc találkozók, farsangi programok mellett idén is lesznek különlegességek a kultúrházak kínálatában. Többek között Sajt 32 youtuberrel lehet találkozni Soltvadkereten a Gyöngyház Kulturális Központban, a Pataki Művelődési Házban pedig társasjátékok tucatjaival várják az érdeklődőket, Keszthelyen az Ismerős Arcok ad koncertet a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban, míg Újpesten Pál Feri atya, mentálhigiénés szakember a párkapcsolati kommunikációról és konfliktuskezelésről tart előadást az UP Újpesti Rendezvénytérben.

Árnyékok játéka címmel Kerekegyházán a Katona József Művelődési Házban családi workshopra várnak korosztálytól függetlenül mindenkit, és az elkészítés után ki is lehet próbálni a saját árnyfigurákat. Sajátosan ötvözi a szépirodalmat a popkultúrával, a színházat a rapzenével a szombathelyi AGORA- Művelődési és Sportház slam poetry estje, míg Pápán a Huszár Közösségi Házban interakatív robotika bemutató és Lego-Technic kiállítás várja a programozás iránt érdeklődő gyerekeket, ahol a robotirányítás alapjaival ismerkedhetnek meg. Bölcskén QR túra címmel QR-kódok segítségével rendeznek helytörténeti vetélkedőt, míg Budafokon a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban a gyerekek nagy kedvence, Farkasházi Réka és a Tintanyúl lép majd a színpadra.

2019-ben volt először, hogy külföldi települések is részt vettek a programban, idén pedig már az összes, hazánkkal szomszédos ország csatlakozik az eseményhez, Bécstől Eszékig

nyolc határon túli település szervez táncházat

ezen a hétévégén a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően. Bécsben, a felvidéki Komáromban, az erdélyi Nagybányán és Nagyszebenben, a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a délvidéki Lendván, Szabadkán és Eszéken a magyar népzene jeles képviselői a Bellő Zenekar, a Rozsdamaró Zenekar, valamint a Kokas Banda játszik majd a táncházakban.

A rendezvény facebook-oldalán kifejezetten a nagyközönségnek szóló játékot is meghirdettek a szervezők, ahol a szerencsések 15 ezer forint értékű ajándékkártyákat nyerhetnek, amiket Feldobox kulturális élményajándékra tudnak majd felhasználni. A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a PReport PR partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. Az esemény fő médiapartnere az M5 csatorna. A programsorozat jelmondata:

ami idén is arra hívja fel a figyelmet, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít és teremt. A korábbi évekhez hasonlóan az esemény védnöke Novák Péter zenész, színész, rendező.