Monooperát és táncjátékot mutat be a Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház
Anne Frank naplója
A képfaragó
plakát
Vágólapra másolva!
Két egyfelvonásos darabot mutat be egy estén a Budapesti Operettszínház; az Anne Frank naplója című monooperát és A képfaragó című táncjátékot a Raktárszínházban szombattól játsszák.
Vágólapra másolva!

Szombattól játssza a Budapesti Operettszínház az Anne Frank naplója című monooperát és A képfaragó című táncjátékot a Raktárszínházban. A két egyfelvonásos darabot egy estén, szombaton mutatják be. Kiss-B. Atilla főigazgató a színház csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta,

a kettős bemutató jelentős továbblépés az Operettszínház életében,

hiszen műfaji kitérőt tesznek. Grigori Fried Anne Frank című monooperájának címszereplője Süle Dalma, karmestere Pfeiffer Gyula, rendezője Rátóti Zoltán, aki azt mondta: a mű és az előadás is mély és erőtejes hitvallás az élet nagyszerűsége mellett. Azt is mondta, hogy inspirálta őket a zene, amely óriási amplitudókat jár be, mint amilyen érzelmi amplitudókat Anne Frank is. Túri Erzsébet díszlettervező arról beszélt, hogy a díszlet titkokat rejt és fed fel, a játék során együtt él a szereplővel.

A sajtóbemutatón részt vett Fahidi Éva táncművész, holokauszttúlélő is, aki elmondta, hogy az általa ismert feldolgozások közül ez még hiányzott. „Közel áll hozzám ez a mű, mert valami fogalmam van arról, hogy az milyen,

és akkor ezzel szembe tud találni valamiféle olyan kapaszkodót, amitől azt mondja, hogy az élet gyönyörű, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ember éljen, akkor amikor az egész világ azért fogott össze, hogy megölje” – mondta Fahidi Éva.

Dubrovay László zeneszerző A képfaragó című művéről Kiss-B. Atilla elmondta, hogy a darabot Gáli József írása inspirálta, amelyet neki írt. Elmondta azt is, hogy Vincze Balázs rendező-koreográfus új műfajt, kamara-táncszínházat hozott létre. Vincze Balász elmondta, hogy nemcsak egy koreográfiát készített, hanem „lelkeket gyógyíthatott”, mivel a főigazgató felismerte, hogy az operettszínház balettegyüttesében olyan tehetséges táncosok vannak, akik ezúttal önálló művészeti alkotással is bemutatkozhatnak. A történet főhőse a képfaragó, aki nem tud kilábalni alkotói válságából, új stílust, új kihívásokat keresne, de képtelen túllépni régi önmagán. Egyszer azonban talál egy múzsát, attól kezdve képes újra alkotni.

A bemutatón a címszerepet Sík Milán, a modellt Ottlik M. Laura alakítja, mellettük Szanyi Tamás, Széphalmi Pál és Bedő Dorisz táncol a produkcióban, amelynek további szereposztásaiban Kozmér Alexandra és Gallai Zsolt is színpadra lép.