12 év után újra Budapesten koncertezik Alanis Morissette

2020.02.21. 09:50

12 év után, idén októberben lép fel Alanis Morissette Magyarországon. 

A hétszeres Grammy-díjas multi-platina eladásokat elért kanadai Alanis Morissette pénteken bejelentette európai koncertkörútját, amely a 2020-ban zajló világkörüli turné része. A turné egyik apropója egyértelműen a Jagged Little Pill album 25 éves évfordulója, a másik pedig a Such Pretty Forks In The Road című új albumának megjelenése. Morissette 13 városban lép fel Európában, szeptember 23-án Koppenhágában kezdve, és október 22-én Párizsban zárva turnéját. A budapesti koncert természetesen a Papp László Budapest Sportarénában lesz október 12-én. 

Valamennyi koncertjén Liz Phair melegíti majd a közönséget. A budapesti koncetre február 28-án, 10 órától lehet jegyet váltani. A bejelentéssel egyidőben megjelentette a május 1-ére tervezett új album egyik dalát:

Morissette karrierje 1987-ben indult, de a nagy áttörés 1995-ben jött el a Jagged Little Pill című albummal. Az énékesnő számos színházi, tévés és filmes produkcióban szerepelt, valamint írt hozzájuk zenét. A szórakoztatáson kívül lelkes támogatója a szellemi, pszichológiai és fizikai harmóniának. 2016-ban elindította a Conversation with Alanis Morissette című műsorát, amelyben beszélgetéseket folytat különféle szerzőkkel, orvosokkal, oktatókkal és terapeutákkal, továbbá a pszichoszociális témák széles skáláját érinti, a lelki fejlődéstől a művészetekig.

2019. december 5-én mutatták be Jagged Little Pill musicaljét a Broadhurst Theatre-ben, a Broadway-en. Ugyancsak decemberben jelent meg Reasons I Drink című új dala, amely az első szerzemény volt május 1-én megjelenő új albumáról.

további tartalmak a rovatból