Több mint egymillióan nézték meg ezt a kiállítást négy hónap alatt

2020.02.25. 18:46

Több mint egymillió látogatója volt a Louvre hétfőn zárult Leonardo da Vinci kiállításának.

Hétfőn zárták be a Louvre tavaly októberében nyílt Leonardo-kiállítását, amit több mint egymillióan néztek meg négy hónap alatt. A Louvre tájékoztatása szerint a 2019. október 24-én nyílt tárlatot 1 071 840-en tekintették meg, ami abszolút rekordot jelent a Louvre történetében. Az eddigi leglátogatottabb tárlat 2018-ban az Eugene Delacroix életműkiállítás volt, amely 540 ezer érdeklődött vonzott.

„Csodálatos, hogy ötszáz évvel a halála után az olasz reneszánsz művész továbbra is ennyire lenyűgözi a nagyközönséget” – írta közleményében Jean-Luc Martinez, a Louvre igazgatója. Azt is írta, hogy „két dologra is büszke lehetek: a legtöbb Leonardo-műalkotást sikerült bemutatnunk, és egy ilyen nagyszámú és sokszínű közönséget fogadtunk”.

Tíz évig tervezték a tárlatot, és 162 festményt, rajzot, kéziratot, szobrot és egyéb műtárgyat állítottak ki. A mester mintegy húsz festményéből 11 volt látható a kiállításon, és mindegyiket kiemelte a köré elhelyezett többi alkotás, amelyek rá is világítottak a nagy művek keletkezésének történetére. A kiállítás egyik különlegessége volt, ahogy infravörös reflektorok segítségével bemutatta a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott és aztán befejezetlenül hagyta őket.

A Louvre statisztikája szerint a tárlatot naponta átlagosan 9783-an tekintették meg. Ez a rendkívüli szám egy négy hónapig tartó időszakos tárlat esetében a múzeum szerint annak köszönhető, hogy 46 napon a késő esti órákig nyitva tartott a kiállítás, ami 175 ezer plusz látogatót eredményezett, az utolsó három nap pedig éjjel-nappal lehetett látogatni, amire még soha nem volt példa a Louvre történetében.

további tartalmak a rovatból