Szikora Róbert: Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről

2020.03.03. 12:01

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca lesz az R-Go frontembere, aki már Böjte Csabával és Erdő Péterrel is találkozott az új felkérésével kapcsolatban.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik nagykövete lesz az R-Go frontemere, Szikora Róbert. A nemzetközi, Jézus Krisztus tanítását hirdető és ünneplő rendezvény szeptember 13-20. között lesz Budapesten. Szikora Robertet a kongresszus sajtófőnöke kereste meg az együttműködés miatt.

Szikora RóbertFotó: Hirling Bálint - Origo

A zenész a Borsnak azt mondta, „váratlanul hívott fel, pont a születésnapomon. Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek, mint hitvalló, tanúságtevő. Sok keresztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak. Ezután elmentünk az Égre néző című verseskötet bemutatójára, ahol találkoztam Erdő Péter bíborossal. Közvetlen, nagyformátumú személyiség, olyan, akire azt mondják, finom ember.” Szikora azóta több rendezvényen is részt vett, karácsonykor például a Vörösmarty téren gyűltek össze, legutóbb pedig Esztergomban járt. „Ott Böjte Csabával találkozhattam. Gyerekkorom óta vallásos vagyok, nemes feladatnak érzem. Boldogan segítek, hiszen élő téglája vagyok az egyháznak. Sok feladatom lesz, de erről még nem tudok beszélni.”

Az benne volt az emberben, hogy a kommunisták nem szeretik a keresztényeket

Azt mondja, van mit ünnepelnünk, és nagyon boldog, hogy zenekarával ő is fellép a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját ünneplő Szabadságkoncerten, június 16-án, a Hősök terén. Szerinte fontos, hogy beszéljünk a régi időkről, mert a mai fiatalok nagy részének sejtelme sincs arról, milyen volt az élet Magyarországon a szocializmusban.

Szikora Róbert a lapnak elmondta azt is, hogy lassan 50 éve annak, hogy hite megerősödött. „1972-ben a Ferm együttesben játszottam, nyár volt, majdnem negyvenfokos hőség. Elmentem a siófoki nagytemplom előtt, amikor azt mondta a kis angyal bennem, hogy »használd ki, bent hűvös lehet«. Bementem, mint egy előkelő idegen, aki csakúgy nézelődik. Járogattam templomba, de addigra kiszáradt a hit bennem. Néztem a szobrokat,

beültem a padba, és egyszer csak arra eszméltem, hogy térdelek, és azt hajtogatom: »ne haragudj, bocsáss meg, szeretlek«. Ezt ismételgettem, mint egy imamalom, ez jött a szívemből. Ez a legsűrűbb gyónás személytől személyig. Ez volt az első megtérés. Hatalmas ereje volt, nem tudom elfelejteni. Más ember jött ki a templomból” – mondta Szikora Róbert.

Ferenc pápa a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra látogathat

"Előrehaladott fázisban" van Ferenc pápa budapesti látogatásának szervezése - erősítette meg Francesco Antonio Grana olasz Vatikán-szakértő, újságíró az MTI-nek vasárnap. Francesco Antonio Grana úgy értesült, hogy a szentszéki államtitkárságon már folyik az egyházfő útjának előkészítése a szeptemberben Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).

Úgy néz ki, Ferenc pápa is eljön a kongresszusra. „Úgy tudom, nagy valószínűséggel jön a kongresszus záróeseményére. Persze, hogy várom. Szent Péter utódját ki ne várná? Rajta van a gyűrű, a Szent Péter-gyűrű, ami Krisztus által került oda. Azt szokták megcsókolni.

Ha úgy hozza az élet, boldogan élem majd meg azt a helyzetet. Nagyon megtisztelné a pápa a kongresszust, ha eljönne. Ezért is óriási dolog. Pápa 1991-ben járt Magyarországon, és 1938-ban volt utoljára eucharisztikus kongresszus” – mondta Szikora Róbert.

további tartalmak a rovatból