Elsősorban koncertzenekarként tartják számon együttesüket, és ahhoz képest, hogy ismertségük nagyon jó az egész országban, erős közepes szintre helyezik magukat. Egyelőre nagyon elégedettek ezzel, de mindent megtesznek azért, hogy jobbak és befutottabbak legyenek. Az elmúlt években leginkább a zenéjük szövegvilága változott, a hitelesség és az őszinteség megmaradt. A Kelemen Kabátban frontembere, Horváth Boldizsár elmesélte, hogyan alakultak – a vége felé már sokszor kellemetlen – haknifelállásból valódi zenekarrá. Beszéltünk a közönséggel együtt érésről, a fejlődésről és műsasról is. A több közös ismerős és korábbi találkozások miatt pedig tegeződve. Interjú.

Nagyjából három évvel ezelőtt azt mondtad, hogy a koncerteken van a hangsúly, mert az irány, illetve a hang, ahogyan a közönséghez szólni akartok, már megvan. Lehet tudni, hogy most min van a hangsúly?

Szerintem nálunk azóta, hogy 2013 környékén leszámoltunk a haknifelállással, konstans módon a koncertezésen van a hangsúly. És amíg lesz zenekar, mindig is azon lesz. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne fordítanánk kellő figyelmet és időt a stúdiófelvételekre. Sőt, valószínűleg sokkal több időt és munkát töltünk el a dalok készítésével, mint a színpadra hangszereléssel. Ettől függetlenül mi egy koncertzenekarként aposztrofáljuk magunkat.

És az a hang változott, amin a közönséghez szóltok?

Mivel valamilyen szinten tudom kívülről figyelni a zenénket, tisztában vagyok azzal, hogy a legjobban a szövegvilág változott és egy kicsit a zeneiség is. Abban az értelemben viszont nincs változás, hogy a saját hangunkat szólaltatjuk meg. Tehát a hitelesség és az őszinteség ugyanúgy fennállt tíz évvel ezelőtt, ahogy fennáll most is. Csak most egészen más az, ami jön az emberből. Viccesen szoktam mondani, hogy általában két dolog miatt kritizálnak egy – már minimum öt éve működő – zenekart: mert ugyanazt a zenét csinálja már évek óta, vagy mert nem ugyanazt csinálják, mint az elején. Az ilyen elvárásoknak lehetetlen megfelelni, de az ilyen kritika, vagy akár igény a közönségünk eltörpülő kisebbségétől érkezik felénk. Persze elég hangosak tudnak lenni például kommentekben. De ezt nemcsak a mi zenekarunk, hanem nagyon sok pályatárs is megkapja.  És nekem ez azért teljesen érthetetlen, mert szerintem valaki nem tud annál hitelesebb lenni, ha van egy íve a pályájának, van egy óriási változás abban, amit csinál. Hiszen az ember változik. És ha még jó ideig csináljuk, legalább ugyanakkora különbség lesz a negyven-ötven éves korunkban írt szövegeink és a maiak között, mint amekkora van a húszéves korunkban és a mostanában írtak között. Annak persze nagyon örülünk, ha valami miatt népszerűek vagyunk, vagy népszerűbbek leszünk valamilyen változás miatt, de nem fogjuk az ilyen kritikai hangokat kiszolgálni. A célunk az, hogy a saját elvárásainknak feleljünk meg. Én pontosan tudom, hogy milyen érzés volt a haknikorszak utolsó fél-egy évében úgy felállni a színpadra, hogy „ez nem én vagyok, nem vagyok hiteles, ez egy kamu, és hogy mikor lesz ennek már vége?” Konkrétan emlékszem, hogy ilyeneket mondtam magamban a színpadon is akármelyik diszkóban hajnali háromkor, miközben csináltuk a playback haknit. Énekeltem, és közben arra gondoltam, hogy ez egy rakás sz*r, amit csinálunk. És akkor meghoztuk a döntést, hogy legyen vége.

Ez a felállás még M-Papával, a gimnáziumban megismert Mihály barátoddal működött?

Igen, és nem tudom, hogy mennyire durván, de benne is felmerültek akkoriban ezek a dolgok, ebben konszenzus volt. Igazából már a kezdetektől fogva tudtuk, hogy zenekarozni szeretnénk. Én már csak azért is, mert egészen addig zenekarokban zenéltem, és az volt számomra a természetes közeg, de szerencsére Misi is úgy gondolta, hogy az élő zene nagyobb értéket képvisel, mint az, amikor egy alapra kell énekelni, vagy még azt se. A zene számomra addig működőképes, amíg a belső hang azt mondja, hogy jó, amit csinálsz.

Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban frontembereFotó: Polyák Attila - Origo

És ti a kettő közül melyik kritikából kaptok többet? A miért nem a régit, vagy miért még mindig a régit?

Mi inkább azt szoktuk kapni, hogy miért nem ugyanazt csináljuk, mint a legelején. És főleg olyanoktól, akik már régóta követik a zenekart. De azt például világosan látom a számokból, hogy nagyon sok embert hozott nekünk az az új irány, ami körülbelül három éve jelent meg a dalokban, a szövegekben. Szerintem a közönségépítésünk most sokkal sikeresebb, mint valaha volt. Látszik, hogy a zenekar az elmúlt három évben kicsit elindult felfelé. És többek között emiatt is igazoltnak érzem azt az utat, hogy az ember kövesse a saját magában végbemenő változásokat.  És azok, akik például a 2011 és 2014 között megjelent dalokkal fedezték fel maguknak a zenekart, pláne ha akkor voltak egyetemista korúak, már egyfajta nosztalgiával gondolnak arra a korszakra. És nemcsak a zene miatt, hanem azért is, mert már 30 évesek, és dolgozniuk kell. Akkor meg 25 évesek voltak, és egész nap ihattak kb. Pont ezért működik a „régen minden jobb volt” alapbölcsesség, és ezért mondják bizonyos emberek, hogy a Kádár idején minden jobb volt. Persze, hogy nem volt jobb, sz*r volt. De akkor fiatalok voltak, berúgtak meg összevissza szexeltek. Tehát az ő életük szempontjából egy szép időszak volt, és nyilván nem ekkora távlatokról van szó nálunk, de ugyanezt érzem egy csomó embernél, aki régebb óta követ minket. És legyünk őszinték, akkor a Kelemen tényleg a bulizásról szólt, de a mostani dalok már nem feltétlenül. Természetesen házibuli barát dalok ezek is, de már nem fogják az első öt között betenni egy házibuliban. Még mindig kapunk olyan videókat, amiket egy diszkóban készítettek, ahol épp szólunk, de már több olyat kapunk, hogy „megyünk a gyerekekkel a Balatonra, és közben ti szóltok”.

Kinek szól a Kelemen manapság? Melyik réteg adja a bázist?

Gyakorlatilag most is mindenkinek, de most talán a 25-35 között menőbb „márkanév" a Kelemen Kabátban, míg korábban inkább a 18-25-ben volt ugyanez. Szerintem amúgy jó dolog, hogy kicsit leköveti a közönségünk, ahogy érünk. Nagyon izzadtságszagú lenne, és egyből kiütközne, ha most megnéznénk a jelenlegi trasht, ami körülbelül megegyezik a YouTube trendinggel, és mi is csinálnánk egy olyat. Csak azért, mert az megy. Azért annyira ismernek minket, és átjön, hogy mi milyen személyiségűek vagyunk, meg körülbelül milyen értékeket képviselünk. És ha most elkezdenénk erőszakosan gyártani a sz*rt, hogy egyre népszerűbbek legyünk az olyan fiatalok körében, akik a YouTube trendinget pörgetik, az beláthatatlan következményekkel járna. Biztos, hogy meg tudnánk csinálni nagyon viccesre, de nem lenne annyira hiteles, mint egy ilyen dal például a Nemazalánytól.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Korábban mondtad, hogy a produkció minden tagja érzi azt, hogy ezeket az éveket kell jól megnyomni. Ez a tagok kora miatt volt szinte nyomás, vagy a zenekar volt abban a fázisban, hogy lehetőség volt a szintlépésre?

Az a távlat, amire ez körülbelül igaz, akár több tíz évben is mérhető. Nyilván nagyon sok aspektusból lehet vizsgálni azt, hogy milyen szinten van az ember, vagy honnan indult, hová tart, de szerintem mi egy nagyon szerencsés szűk rétegbe tartozunk, akik már profi szinten űzhetik azt, amit szeretnek. Úgy értem, hogy versenyképes gázsik vannak nálunk. Technikai fejlesztések történnek, profi körülményeink vannak. Olyan stúdiónk, olyan próbatermünk van, ami nagyon ritka a hazai zenekarok közt. A fényért, a hangért, a látványért felelős technikai stábunk tényleg az ország krémjéhez tartozik. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk.  De ettől függetlenül nagyon nehéz megtalálni az alapvető emberi „mindig több kell” gondolat és a megelégedés között a határt. Mert ha teljesen kiirtjuk a „mindig több kell” gondolatot, akkor nem lesz fejlődés. Az persze egy másik kérdés, hogy kell-e fejlődés, de én azt gondolom, hogy kell, hiszen ha mást nem is, de egy olyan motivációt tud adni az egész produkciónak, amiért megéri csinálni. Ha ezt az ember kihúzza, akkor eljön az a veszélyes kérdés, hogy „miért is csinálom ezt?”. Úgyhogy próbálunk egy jó összhangot és balanszot találni. És a zenekar ebben nagyon jó partner. Idén is voltak olyan döntések, amik bizonyos szempontból megnehezítették mind a zenekar, mint a produkció dolgát, viszont látványos előrelépést érhetünk el velük.

Mik ezek a döntések?

Van egy színpadi díszletünk, amit nagyon költséges szállítani, de mi elhatároztuk, hogy ennek egy változatát, majdnem a teljes cuccot gyakorlatilag minden koncertre elvisszük. Nálam idősebb és nagyobb nevű zenészekkel, talán most már mondhatom, hogy kollégákkal való beszélgetések során sajátítottuk el azt a gondolatot, hogy az embernek konstans módon kell hoznia egy minőséget. Mert tiszteletlenség és amatőr dolog, ha máshogy néz ki a zenekar egy birkapörkölt fesztiválon, és máshogy néz ki a VOLT Fesztivál nagyszínpadán.  Mindkettőn pontosan ugyanúgy kell kinézni, mert aki megvette a jegyet a pörköltfesztiválra, az egyrészt ugyanazt érdemli, mint a VOLT-közönség, másrészt a zenekarról akkor fog elterjedni, hogy egy nagyon látványos, jó megszólalású produkció, és akkor tudunk mi az emberi fejekben egy magasabb szintű zenekarrá válni, ha mindig ugyanolyan színvonalon lépünk fel mindenhol. Ez pedig egy erős anyagi lépés, mivel ez a plusz nagyban érinti az adott koncertgázsit. De van egy csomó olyan belső láthatatlan technikai fejlesztés is, ami ugyanehhez járul hozzá. Saját monitorkeverés lesz már minden koncerten, fülmonitorok lesznek mindenhol stb... Ezek persze kifelé is lejönnek, mert egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb zenekart fog látni a közönség, hallja is, hogy jobban szólnak.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Volt valaha B-terved? Arra az esetre, ha nem jön be a hakniból zenekarrá válás? Egy kritikus időpont, amíg lehet várni az ugrásra?

Az az igazság, hogy 25 évesen nem volt B-terv. A jelenre vonatkoztatva pedig nem fogalmaznék úgy, hogy B-tervem van, mert az nem a zenélés alternatívája. De ettől függetlenül vannak más projektek, amik a Kelemennel párhuzamosan futnak.

Ezek szerzői dolgok?

Vannak olyanok is, de annyira picikék, hogy nem is nagyon említeném őket. Meg kezdem belátni, hogy nem nagyon működik nálam ez az alkalmazott szerző dolog. Ez akkor működik jól, ha az ember ráfekszik, és én valahogy mindig elveszítem a lelkesedésemet abban, hogy másnak írjak valamit. Egyszer-egyszer jól sikerül, de legtöbbször közepesen.

És adtál már oda zenei anyagot másnak, csak mert nektek valamiért mégsem feküdt a dal?

Még nem volt ilyen, de érdekes a kérdés, mert pont mostanában gondolkodunk azon, hogy azokkal az ötletekkel, amik kimaradnak a lemezről, mert túl ilyenek vagy olyanok, megkeresünk előadókat, akiknek esetleg jobban passzolna. Mi meg mint kiadó, megcsináljuk nekik. A lényeg, hogy nekem a szerzés 95 százaléka a Kelemen, ebben tudok leginkább kiteljesedni. A mellékprojektek pedig egészen más dolgok, nem is zeneiek, és azért csinálom őket, mert látok bennük kihívást. De arra nagyon figyelek, hogy ezek ne jelentsenek valós alternatívát a Kelemen helyett.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Van esetleg olyan konkrét cél, amit szeretnétek elérni a közel vagy akár távoli jövőben?

Konkrét nincs, csak az általános, ami valószínűleg minden fejlődő zenekarra igaz. Természetesen szeretnénk több koncertet adni, több pénzért adni ezeket a koncerteket, nagyobb színpadokon játszani, több jegyet eladni a saját szervezésű koncertekre...

Hány koncertet adtok egy évben?

Most olyan negyven körül van az éves koncertszám nálunk. A most nagyon jól menő, A-kategória szintjén pörgő zenekarok olyan 80 koncertet adnak, aki nagyon nem megy, az pedig 10-20-at. Lehet, hogy ez pejoratívnak hat, de a Kelemen jelenleg egy erős közepes szinten van, ha az 5-ös a Majka meg a Halott Pénz. Az egyes meg... Nyilván nem fogok nevet mondani. Szóval mi egy erős közepes vagyunk. Ez persze felfogás kérdése, itthon sokszor az ezüstöt is furán nézik az olimpián, de én ezt nagyon pozitív dolognak tartom, és összeteszem érte a két kezemet. Ma tíz induló zenészből egy vagy egy sem fogja soha elérni ezt a szintet, ha a statisztikákat nézzük, úgyhogy én ezzel a szinttel nagyon elégedett vagyok.  Ettől függetlenül mindent megteszünk, hogy minél jobbak és befutottabbak legyünk. Lehet stratégiákat kitalálni, mi is szoktunk ilyeneken gondolkodni, de szerintem az tud előre lendíteni valakit, ha törekszik arra, hogy minden frontos folyamatosan kicsit jobb legyen. Adjunk jobb koncertet, az szólaljon meg jobban, legyen izgalmasabb, legyen jobb a közönséggel való kommunikáció, legyen pörgősebb a műsor, legyen jobb a zenekarfotó, több dal jelenjen meg, stb... Ez egy folyamatos játék, mert annyi szereplővel dolgozik egyszerre az ember.

Hányan vagytok a produkcióban?

Ha mindenkit számolok, akkor legalább 15-20 fős a stáb. És én hiszek abban, hogy ha folyamatosan fejlesztünk mindent, akkor annak meglesz az eredménye. A fejlődés pedig azért is fontos, mert a közönség két-három éves csúszásban van hozzánk képest. Nemegyszer találkozik az ember azzal, hogy eljönnek egy koncertre, vagy véletlenül odatévednek, és mondják, hogy „ja, hát ez egy ilyen rohadt jó koncert? Hát ti vagytok a legjobbak ebben az országban”. Én tudom. [nevet] De sokan még mindig azt gondolják, hogy egy gatyában ugrálunk egy CD-re.  Arról van szó, hogy a Kelemen márkaismertsége óriási, mert azok között, akik bármilyen kapcsolatot ápolnak a magyar könnyűzenével, 10-ből 9-en találkoztak már ezzel a névvel. De ha azt kérdeznéd, hogy mikor volt utoljára koncerten, vagy sorolja fel a három legújabb dalt, akkor tízből kettő-három mondaná, hogy volt koncerten, ezek jó eséllyel vissza is járnak, de csak egy fogja tudni megmondani a három legújabb dal címét. Ha ezen sikerülne változtatni, és ismert lenne a mostani szellemiségünk, és tudnák, hogy mit képviselünk, milyen koncerteket adunk, akkor nagyot lépne előre a zenekar. Alapvetően ezen dolgozunk.

Leküzdeni a múltat... Ami azért hangzik érdekesen, mert ha belegondolok, könnyen lehet, hogy ma nem tartanátok itt, ha annak idején nem olyan módon rúgjátok be a motort.

Igen, ez egy ambivalens dolog. Egyébként az is felmerült emiatt, hogy változtassunk nevet, viszont én hiszek a folyamatokban, és lehet, hogy egy kicsit több idő így fejlődni. Közben meg nagyon jó dolog, hogy ott vannak ezek a régi dalok: egy koncerten nagyon fel tudják dobni a hangulatot. Másrészt meg valóban nem tartanánk itt, ha ezek nincsenek. Viszont azt gondolom, hogy a közönség le tudja követni ezeket a változásokat, és elég intelligens ahhoz, hogy felfogja, mi történik. Szerintem a mi közönségünk nagy része is pont annyira veszi jól az új dalokat, mint tud bulizni és nosztalgiázni a régebbiekre.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Bár korábban mondtad, hogy a CD-kben már nem igazán hiszel, de mi van az azóta egyre nagyobb teret nyerő, de valójában még régebbi hordozókkal? Nem terveztek hanglemezes vagy magnókazettás megjelenést? Kazetta meg is jelenik az Úton című dalotok klipjében...

Gondolkoztunk ilyenben, de annyira kicsi az érdeklődés ezek iránt a hordozók iránt, hogy csak az 5-10 legsikeresebb zenekarnak éri meg kiadni ilyet. Közülük is csak azoknak igazán jó ez, akiknek a közönsége abból a generációból való, aki használt még ilyeneket. Azt is látni kell, hogy relatíve sok energiabefektetés egy ilyet megcsinálni, és nyilván pénzbe is kerül. Szerintem nálunk máshová érdemes helyezni a hangsúlyt. A mi közönségünk egy bakelitnyomásnál sokkal jobban örül annak, ha írunk három új dalt. És jobb a hatásfoka is. A másik ok pedig, ami nem is korosztályos dolog: a zenefogyasztás felgyorsulása. Azzal egyszerűen lehetetlen versenyezni, hogy kettőt kattintasz a telefonodon, és szól az adott zenekar a zenéje.

Csatlakoztatok a VOLT Produkció Road Movie elnevezésű kezdeményezéshez, aminek lényege, hogy ismert zenészek írnak dalt a hozzájuk közel álló magyar tájakról. Ti a Dunakanyart választottátok, mint a gyerekkori nyarak helyszínét, de érdekelne, hogy volt-e versenyben más tájegység, vagy a Dunakanyar ilyen könnyen megszerezhető volt?

Igen, felmerült még a Balaton is. Legalábbis az volt az első kérdésünk, mikor leültünk beszélgetni Lobenwein Norbival, de rögtön kiderült, hogy már nagyon sokan jelentkeztek ilyen igényekkel, így nekünk zsigerből jött 2. körben a Dunakanyar. Ami talán sokkal jellemzőbb is ránk, mert amellett, hogy a gyerekkori élményeink helyszíne, nagyon aktív részese az alkotói folyamatnak. Gyakorlatilag minden dalunk ott születik, de ha nem is születik, akkor biztosan ott kap végső formát, ott hangszereljük meg.

Ha jól sejtem az Irie Maffiából is ismert bátyáddal.

Igen, Gáspárral. Tehát az egy ihletett hely nekünk. És szerencsére nem annyira mainstream hely, ami miatt még jobban szeretjük. Egyébként pont ez is a célja a Road Movie-nak, hogy felhívja a figyelmet az ilyen tájegységek szépségeire.

Igaz, hogy lezuhant egy drón a forgatáson?

Igen, és szerencse, hogy nem az első felvételnél, mert így akkor már volt egy kevés nyersanyagunk. Egyébként baromi nehéz volt a szereplők mozgását összehangolni, és végül a baleset után a másik, nem versenydrónnal felvettünk minden jelenetet, aztán annak az anyagából vágtuk a videóklipet. Készült egy feliratvideó is, amiben szerepel egy snitt, amit a zuhanás előtt vett fel a drón. Kényes eszköz ez, mert ahhoz, hogy ilyen tempóval repüljön, nagyon könnyűnek is kell lennie. És a zuhanás után pont ez volt a baj, mert ha egy baromi nehéz dolog, akkor egy búvár kiveszi, de mivel nagyon könnyű, elkapta a sodrás. Azt mondták a búvárok, hogy körülbelül 1 százalék esély lett volna rá, hogy megtalálják.

És hogy jött az a műsasos perspektíva?

Sokat röhögtünk azokon az ötleteken, hogy miket fogunk majd erről mondani, ha megkérdezik... De az az igazság, hogy az volt az alapötlet, hogy egy kismadár repül körbe a Dunakanyarban. A rendező Pallag Peti szerencsére nagyon rápörgött a képi részletekre, hetente két-háromszor hívott jobbnál jobb ötletekkel, és ezek szinte mindegyike bele is került a klipbe. A sok ötlet miatt pedig három anyagot is kihoztunk ebből az egy dalból. Kijött ugye az eredeti videóklip, a feliratvideó és egy remix, amiben az látszik, amit az esés előtt vett fel a versenydrón. Mert a drónpilóta szemüvege is rögzít, csak sokkal rosszabb minőségben. Szóval ezeket mind meg akartuk mutatni, mert már az elején láttuk, hogy sok lehetőség van az egészben.

A Road Movie-sorozathoz készített Végtelen-ben és a Régi dal-ban is van egyfajta múlt felé fordulás? Ez is a korral jár, ahogy a hangzás és a szövegek csiszolódása?

Azért ezek a dalok biztosan leképezik valahogy az én lelki világomat, de tudatos fonalakkal nem tudom összekötni őket. A Dunakanyarnál elég egyértelmű a dolog, mert az részben alkalmazott dalszöveg. Bár vannak benne nagyon őszinte, ihletett részek, de azért nagyrészt egy olyan történetről van szó, ami jó pár helyen ki van színezve. Egy konkrét szituációra megírt dalszöveg. Persze nekünk a Dunakanyar a mai napig fontos helyszín, de már kicsit lecsengett az az időszak, hogy mi ott felfedezzük a világot, új élményeket szerzünk, meg bulizunk. Ezért lett az egész múlt időben írva. A Régi dal-nál...

Összefutottál egy lánnyal a valóságban?

Abba nem fogok belemenni, hogy a dal melyik része és hogyan kapcsolódik a valósághoz, de – ahogy minden dalomnak – annak is van valóságalapja. Persze amikor a dal elkezd önálló életet élni, ezek a valóságból vett elemek elkezdenek átmenni vízióba, meg kitalációba. Ha jól emlékszem, a Régi Dal-nál talán a refrén született meg először, ami egy régi szerelemre való visszagondolás, és az alá dolgoztam be a többi dalszöveget. Egyébként válaszolva az előző kérdésre, nem hiszem, hogy tudatos lenne ez a visszafordulás.  Igaz, hogy még nagyon friss a dal, de amúgy érezhető, hogy a Végtelen-re érkeztek eddig a legjobb közvetlen visszajelzések. Annyian írnak, hogy ez mennyire jó, és kiemelik a szöveget is, amit egyébként nem szoktak. A két visszarévedő dal mellett az elmúlt félév legnépszerűbb dalai pedig a Kicsi Rigó és az Egy van. Mindkettő végtelenül egyszerű, kedves, pozitív dal. Tehát ezek a művész vagyok, és visszarévedek a múltba jellegű megoldások amúgy is nehezebben mennek át a közönségen.

Hogy áll a következő lemez?

Mindig úgy csináljuk, hogy kijön egy lemez, és utána elkezdünk single-öket megjelentetni, és amikor ezekből kijön 6-7, akkor írunk hozzá még 4-5 új dalt, vagy meghangszerelünk korábbiakat. Így jön össze egy album. Most szerintem félúton vagyunk, ha az előző lemeznek a megjelenésétől számítjuk a következőt. A Végtelen volt a negyedik single, és még az ősszel megírt dalcsokorból hármat mindenképpen szeretnék megjelentetni.

Ha két éve jött ki az előző, és félúton vagytok, akkor két év múlva jön ki?

Nehéz megmondani, mert nincs konkrét terv, de ettől függetlenül fontosnak tartom, és lesz olyan, hogy lemez. Szeretem, hogyha ezek a korszakok össze vannak fűzve, nem véletlenül alakult ki, hogy az alkotó közösségek leülnek, és nem egy dalt, hanem 10-15 dalos valamit csinálnak.

A mostani témája ugyanúgy nehezen megfogható a rátok jellemző változatosság miatt?

Ha felsoroljuk a nálunk használt témákat, akkor egy nagyon egyszerű kép fog kibontakozni. A szerelemről, a barátságról és a bulizásról szólnak. Nagyon kevés olyan van, ami ettől eltér. Nem is nagyon szokta jól venni tőlünk a szakma, de a közönség sem. Inkább a nyelvezet és a szövegstruktúra, ami változik, és talán érettebb lett az utóbbi időben. Szerintem amióta világ a világ, az emberi kapcsolatok és a szórakozás a két legérdekesebb téma az emberiség számára, bár ezek igen tágan értelmezve.