Járay és Kövecses, avagy tenorok, akiket elfelejtene a világ

2020.03.05. 12:02

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 131. LEVÉL

Kedves Néném,
legutóbb ott hagytuk abba, hogy felavattuk ugyan az Eiffel Műhelyház első fecskéjét, a tornatermet, és nagyon készülünk a március 21-i hivatalos átadóra is (remélem, a koronavírus nem torpedózza meg!), de vajon miért éppen egy bizonyos Járay Józsefről neveztük el? Ki is volt ez a Járay? Ezzel vagyok adós, és mivel múlt héten egy másik emléktábla avatásában is közreműködhettem, nevezetesen Kövecses Béla, másik egykori tenoristánk házának falán, nagyon adja magát a hasonlítás és a különböztetés is.

Mert persze, csudafigurák hogyne fordulnának elő az Opera háza táján: szegről-végről azért is vagyunk, hogy a színpad iránt különleges vonzalmat érző, különös tehetségű és idegi teherbírású embereket összegyűjtsük. Járay József például 200 érmet nyert, talán a berlini olimpián is nevezett (ő beszélt erről, de nyomát nem találtuk) dekatlonistából, sikeres atlétából lett énekes, konkrétan a II. világháború küszöbén, 1941 nyarán diplomázott a Zeneakadémián. (Életéről és sikereiről Wellmann Nóra kolléganőnk korábban írott emlékkönyve alapján itt és itt olvasható kétrészes, fényképekkel illusztrált cikk.

Járay JózsefForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

Jómagam eddig mindezek és a néhány megmaradt felvétele alapján abba a (létező) tenorkategóriába soroltam Járay Józsefet, aki a Jóistentől megkapta a mások által vágyott tálentumot, nem is biztos, hogy teljesen tudatába tudott kerülni annak, milyen kincse adatott, és amolyan ifjú Parsifalként balgán és szendén ballagott a sorsa elébe. Háborús időkben magasabb fordulatra kapcsol a hátország kikapcsolás utáni vágya, több előadásra van igény (mindig megfigyelhető, ilyenkor mekkorát megy az operett műfaj, még az operánál is nagyobbat), és hamarabb is érik mindenki légószirénák és nagyvárosi dekadens szirének búgása közepette. A tenorista ugyanúgy, hisz a profi férfiak fogynak a fronton és az Operában is. Ám mindezeket ideszámítva is meglepő, hogy egyetlen év alatt főszerepekig jut egy újdondász, friss diplomás énekes.

Néném engedelmével álljon most itt a darabot indító Siciliana a Parasztbecsület-ből, ezt még akadémistaként vették fel Járayval – a tény már önmagában szintén kivételes, feltűnő tehetségét támasztja alá, hát még a régi idők olvadó aranyával megénekelt szerenád...

Nem véletlen, hogy a világhír előestéit még Pesten töltő karmester, Fricsay Ferenc is őt kéri (mivel nem annyira tudhatjuk, pontosan hogy volt, engedjük meg: talán ő kapja Tóth Aladár igazgatótól) az 1948-as év legfontosabb bemutatójához, a Lammermoori Lucia több évtized utáni felújítására, Gyurkovics Mária tündöklése tenorhősének az egykor Jambrits néven született tenoristát. Fricsay kisvártatva távozik és Járay is ezt teszi, a nyugati országhatáron guillotine-szerűn lecsapódó vasfalak alatt még éppen áthengergőzve. A többi tényleg ott van a cikkekben, e két művész neve még Berlinben is összefonódik, mert a közben ott főzeneigazgatóvá avanzsált magyar dirigensnek bocsánatos bűne, hogy minden magyar ügyet, művet és művészt szerelmesen támogat: hát persze, hogy alig két év múlva már Járay Berlinben énekel! (Németh Pál barátunk, a magyar régizene pápájának szíves közlése szerint Járay testvére Szombathelyen ténykedett, nem is véletlenül szintén sportos területen, tornatanárként.)

Járay JózsefForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

Bejárja még Dél-Amerikát is, aztán a sorsa, igen, ezt így kell írni, a sorsa hazaszólítja 1955 legvégén, még a forradalom előtt. Megint egy „előeste” Járay József életében. Már nem megy el, hisz most érkezett, 1964 tavaszáig az Operában énekel immár csupa-csupa főszerepet, de hisz 1943 elejétől hat éven át ezt tette már előtte is. Cavaradossival köszön be újra, de jön Pinkerton, Rodolfo és Kalaf is a Puccini-hősök közül (utóbbi már egy megércesedett, beérett hangot feltételez), az Álarcosbál tenor főszerepe, de még a Mantuai herceg is, Gabriele Adorno gyönyörű szólama a Boccanegrá-ból, Turiddu, Hoffmann, természetesen Don José a Carmenből, de „lecsúszik” néhány Alfredo is, hogy még egy Verdi-szerepet említsünk (Traviata). Az utolsó, 1964 májusi Denevérig, amelyben ki mást, a tenoristát alakítja, összesen 429 előadást teljesít az Operában, ami 400 főszerepes estét – oké, benne jó néhány matinét is – jelent. 51 éves ekkor, még tarthatna a pálya, ám homályos gazdasági bűncselekmény-vádakkal vegzálni kezdi a pártállam, végül már csak Debrecenbe engedik vissza, ahol kisebb szerepekben lép fel, és pár év múlva egy tájoláson agyvérzést kap, rövidesen meghal.

Járay JózsefForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

Csak utóbb derül ki róla, hogy érdemes a Világ Igazának címére is, hisz a vészkorszakban zsidó fiatalokat bújtat saját lakásában, míg ő az Operaház pincéjébe költözik, és onnan élelmezi is őket... Ugye, mondom magamnak is, immár nem az a komolytalan, Papageno-szerű daloló ember, aki ne érné fel ésszel és bátorsággal az élet nagy kérdéseit?

De Néném, a világlátott, a maga estéin ünnepelt, mára tökéletesen elfeledett Járay József mellé hadd tegyek egy nagyon más – és mégis ugyanolyan – másik művészt. Egy csendes hőst, Kövecses Bélát. Ő állhatatos, nem nyughatatlan művész, évtizedeket, mert kis híján harminc esztendőt tölt az Operában, évtizedeket tölt Böszörményi úti lakóházában is, ahol tábláját minap avattuk. Nyugdíjig hű az Operához, sírig hű a lakásához, Budapesthez. Kövecses tenorja minden bizonnyal nem ér fel a Járayéhoz, ám a hozzáférhető két felvétel mégis jelentékeny hang birtokosának mutatja. Hát még a szereplistája!
Először is: amíg hosszabbat nem találok az Opera néhány hónapja hozzáférhetővé tett, béta-verziós DigiTárában, övé lesz nálam a legtöbb előadással ékes pálya a társulaton belül. Kövecses Béla ugyanis 30 év alatt nem kevesebb, mint 1.400 operai előadásban lépett fel, ami alsó hangon is évente 40-nél több éneklést jelentett, gyakorlatilag pontosan ugyanannyit, mint amennyit a híres comprimario, Palcsó Sándor teljesített, márpedig rá mindenki úgy emlékszik, hogy le se jött a színpadról! (Ezúton is jó egészséget a 91-ben járó Palcsó művész úrnak!)

Kövecses BélaForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

De Kövecses Béla pályája azért is érdemes a tanulmányozásra, mert belőle nemcsak a nélkülözhetetlen buffo vagy a drámák „egymondatos” minőségi szereplője ismerhető meg. Időről időre olyan főszerepek kerülnek elő repertoárjáról, mint a Bohémélet tenorjának magas C-s szólama (ezt még 25 éves jubileumi előadásán is elővezette!), vagy a Hoffmann címszerep, amelyből a Giulietta-duett íme, meg is hallgatható.

És most jönne a konklúzió. Mert egyfelől adva vagyon egy kor, a második világháború utáni magyar operajátszás időszaka, amely (kereskedelmi) televíziótól és kütyüvilágtól zavarmentesen, olcsón és hatalmas, szervezett tömegnek kellett megfeleljen, másfelől pedig a kitűnés lehetősége, amellyel tálentumait tényleg szinte akárki meg tudhatta csillogtatni, ha egy-egy tanár felfedezte: legalább annyi a vidéki születésű énekes, mint a budapesti. És ebben a komoly felhozatalban, amely azonnal komoly előadásszámmal, akár évi 600 operai matinéval és estével (1955/56-ban 1.000.000, azaz egymillió fizető nézővel!!!) is szembe találhatta magát, ott volt egy komoly magánénekesi gárda, amelyik a mainál minden bizonnyal szerényebb zenei képzettséggel bírt (pl. Kövecses is magánúton tanult zenét), ám a nagy minta igazságánál fogva őserejű, természeti tüneményszámba menő vocék nagyobb arányban fordulhattak elő benne, mint manapság. Egész egyszerűen sokkal divatosabb volt énekelni, akkor még a sláger, a nóta, az operett és az opera is – bizonyos értelemben, bizonyos fokig – egy irányba mutatott. Rengeteg operistának volt legalább a középső két kategóriában is felvétele, és Korda György, Kovács József vagy Koós János hangja is többféle továbbindulás esélyét rejtette magába a nagy műfaji útelágazódásnál.

Kövecses BélaForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

Az Opera társulatában ez idő tájt egy Kövecses Béla Roderigója vagy Cassiója Simándy József, Joviczky József, Laczó István Vadas Kiss László és Király Sándor Otellója mellett élhetett, és persze, Nikola Nikolov és más erre látogató külföldi vendégkormányzók oldalán ugyanúgy. És ha a sors úgy akarta, megbízható minőségen hozhatta ő is Pinkertont, Hoffmant és mondom, akár Rodolfót is.

Kövecses BélaForrás: A Magyar Állami Operaház Archívuma

Az utókor, természetesen nem bír végtelen emlékezetputtonnyal. Vagy nincsenek elég széles vállai. A néhány, világháború és rendszerváltoztatás közötti évtizedből a tenorok közül csak Simándyt és Ilosfalvy Róbertet bírta el a standard história (Kelen Péter, Gulyás Dénes és Molnár András munkásságának súlypontja inkább a következő korszakra esik), Laczó, Joviczky, Járay és a többiek ma már csak ritka csemegék, pedig Kövecsessel együtt ők a mai operai tudásfundamentum mesterei. Az ő kedd esti és szombati matiné előadásai tették népszerűvé a műfajt, és sikerült társadalmasítaniuk is a vasfüggöny mögötti speciális, izolált neveldében, ahol minden magyarul ment, és a repertoár a mainak csak a fele volt, periférikus mű csak elvétve érkezhetett, szinte csak a legnépszerűbb műveket pörgették, és így minden öt évben biztosan minden elhangzott, de egy-egy évben is a legtöbb mű kitűzhető lett. Így vagy úgy, kompromisszumokkal vagy épp nagy kiugrást produkálva ezek a mesterek alapozták meg az opera műfaj mai fontosságát – szándékosan és tiszteletből nem írnék „kismestereket". És azon kesereghetünk, hogy ez a nívó, mármint az opera hazai fontossága a társadalomban és a közbeszédben jelenleg nincs meghaladhatatlan fokon, mert nem indulnak utcára tömegek azért, hogy követeljék az Operaház újranyitását (jövőre meglesz az is, mármint a nyitás), vagy munkabeszüntetéssel adjanak nagyobb nyomatékot pl. Debussy Maeterlinck-operája bemutatásának (jön a Pelleas, az is jövőre).

Mégse becsüljük alá, ahol – nem kis részben a Járayk és Kövecsesek jóvoltából – ma is tarthatunk, hisz egyszer már bemutattam a portugál utat, az pedig semmi jóval nem kecsegtet, csak egy ország művészeti életének, képzőintézményeinek elsorvadásához. Egyszóval respekt mindkettejüknek a maiaktól!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2020. március 4.

KAPCSOLÓDÓ CIKK