Önszerveződő csoportokat alakítanak a kulturális szféra dolgozói

Az Országos Színházi Évadnyitó keretében átadják a Kaszás Attila-díjat - a 2019/2020-as színházi évadot megnyitja és a Kaszás Attila-díjat átadja Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A díjátadón beszéd mond Pokorni Zoltán
Vágólapra másolva!
Kulturális Dolgozók Válságsegítő Csoportja (KULCS) néven önszerveződő csoportok alakulnak országosan a kulturális szféra azon dolgozóiból, akik a veszélyhelyzet kihirdetését követően otthonról végzik, vagy részben nem tudják ellátni munkájukat.
Vágólapra másolva!

Országszerte önszerveződő csoportokat alakítanak a kulturális szféra azon dolgozói, akik a vészhelyzet kihirdetése miatt otthonról végzik, vagy csak részben tudják ellátni munkájukat. A kezdeményezés a KULCS, azaz a Kulturális Dolgozók Válságsegítő Csoportja elnevezést kapta. A KULCS célja, hogy az adott térségben felmerülő problémákhoz – az idős emberek segítése, gyermekfelügyelet, vagy akár kiegészítő online oktatás – segítséget, támogatást nyújtsanak saját eszközeikkel, szabaddá vált munkatársaikkal – írta az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Kovács Balázsnak, a gödöllői Művészetek Háza igazgatójának kezdeményezését

párhuzamosan több művészeti intézmény és kulturális közösség tagjai indították el.

Az Emmi kultúráért felelős államtitkársága javasolja a felhívást országosan kiterjeszteni, és hasonló kreatív összefogásra ösztönöz. „Mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legkisebb kárt okozza az országnak a világjárvány [...]

a krónikus betegséggel küzdőket – mindenkit, aki bármilyen okból segítségre, támogatásra szorul. Az idő sürget. Most kell egy nemzetként viselkednünk, mert ha ma nem tesszük, a jövő könyörtelenül megbélyegez” – idézi a közlemény Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Fotó: Mudra László - Origo

Fekete Péter felhívta a figyelmet a prioritásokra: önmérséklet; a nyugalom megőrzése; a veszélyeztetett honfitársak védelme; a koronavírus továbbterjedésének megakadályozása, lassítása, ezzel egyúttal az egészségügyi rendszerre gyakorolt nyomás enyhítése; az adott dolgozó felelősségére bízott intézmény, kulturális közösség működőképességének megőrzése, a működés újratervezése; a társadalom felé értékközvetítés, szolgáltatások biztosítása a kultúra eszköztárával.

Így reagálnak a színházak, koncerttermek és nagyzenekarok a szünetre

A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat. A koronavírus-járvány bezárásra kényszerítette a kulturális intézményeket a világ minden területén, ahol felbukkant a vírus. Magyarország kormánya múlt héten, március 11-én hirdette ki a vészhelyzetet, amellyel egy időben betiltotta a 100 főnél több embert vonzó beltéri, valamint az 500 fősnél nagyobb tömeget vonzó kültéri eseményeket.

A kaposvári Csiky Gergely Színház a napokban indított hasonló támogatási szolgáltatást, amelyet már a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is elkezdett megvalósítani – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.