Több mint 400 interaktív mesét tesznek elérhetővé

bookr suli klebelsberg központ olvasás tablet táblagép oktatás iskola szövegértés
BOOKR Suli
Vágólapra másolva!
A Samsung és az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids együttműködésének köszönhetően március 20-tól egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé a koronavírus miatt otthon lévő családok számára. 
Vágólapra másolva!

A koronavírus miatt otthon maradt családoknak kedvez a Samsung és a BOOKR Kids. Több mint 400 interaktív hangoskönyvet tettek elérhetővé a koronavírus-járvány miatt otthon lévő családok számára. A Mesetár-ban olyan klasszikus és modern interaktív történetek találhatók, amelyek

különleges keverékei az animált digitális könyveknek és képességfejlesztő játékoknak.

A történeteket ismert színészek keltik életre, így azok hangoskönyvként is élvezhetőek. A Mesék tanuláshoz polc kifejezetten az alsó és felső tagozatos gyerekek anyanyelvi nevelését segíti, míg az Angol nyelven szekcióban nyelvtanulást támogató könyvek jelennek meg, anyanyelvi színészek tolmácsolásában.

Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy „a jelenlegi helyzetben, amikor a kapcsolattartás legbiztonságosabb módját a digitális megoldások nyújtják, kiemelten fontos, hogy a hatékonyan tudjunk élni a technológiában rejlő lehetőségekkel.” Horváth Dorka és Karányi Dániel, a BOOKR Kids alapítói pedig elmondták, „egyetemi kutatások bizonyítják, hogy a könyveinkkel olvasók átlagosan 15-20 százalékkal eredményesebben teljesítenek az olvasás és szövegértés különböző részterületein.

és megoldást nyújthatunk a családoknak az otthontanulás nehézségeire.” A Mesetár-ban március 25-től egy különleges mesével is találkozhatnak az olvasók, ami igyekszik a gyerekeknek is érthető módon segíteni a járványhelyzet kezelését. A kézmosás fontosságáról Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője írt mesét, amelyet Czuder Tamás illusztrált. A mese egy hónapon túl is ingyenesen elérhető marad a Mesetár polcain, a további tartalmak pedig az ingyenes hónap után egy-, három-, és hat hónapos előfizetéssel érhetők el.