Egy magyar szinkronstúdió kitalálta és meg is valósítja, hogy a koronavírus idején a színészek otthonról szinkronizálhassanak

Gyászol a filmvilág: Meghalt az NCIS színésznője
Vágólapra másolva!
Bor Zoltán, a Direct Dub Studios szinkronstúdió tulajdonosa és vezetője bejelentette, hogy kidogoztak egy olyan metodikai és technológiai megoldást, amely lehetővé teszi a színészeknek és a szinkronrendezőknek, hangmérnököknek és más munkatársaknak, hogy otthonról dolgozzanak a járvány idején. A két éve alapított Direct Dub Studios olyan sorozatok szinkronmunkáit készítette, mint például a TV2-n látható NCIS Los Angeles, az HBO-n sugárzott Időbevándorlók, vagy a Netflixen vetített mozifilm, a Két pápa. A most bevezetett online technika kizárólag a dokumentum-, illetve természetfilmek esetében alkalmazott hangalámondásos munkákra ad lehetőséget. Azonban a Direct Dub Studios vezetőjének tájékoztatása szerint a legnagyobb tévécsatornák, valamint streaming szolgáltatók ezekben a műfajokban is erősen érdekeltek, és nyitottnak mutatkoznak az online rendszer elfogadására. Bor Zoltán az Origónak elmondta a legfontosabb tudnivalókat a Direct Dub Studios online megoldásáról, illetve életre hívásának motivációjáról.
Vágólapra másolva!

Bor Zoltán, a Direct Dub Studios alapító-ügyvezetője az Origónak elmondta: a napokban készültek el azzal a módszertannal, illetve üzemelték a működtetéshez szükséges technológiát, amellyel megoldható, hogy a szinkronmunkák résztvevői ne kerüljenek személyes kontaktusba.

A lényege, hogy

a színészek otthonról is rész tudnak venni a hangalámondási munkákban.

Van színész, akinek ehhez már meg van az otthoni apparátusa, mások egy minimális – akár pár tízezer, de maximum százezer forintos – beruházással be tudnak kapcsolódni a hangfelvételekbe.
A szereposztás továbbra is a rendező feladata, az utómunkákat pedig professzionális hangstúdióban végzik. Az így készülő anyagok minősége – elsősorban dokumentumfilmek hangalámondásai - megfelel a tévécsatornák követelményeinek.
Ugyanakkor a személyes színészi jelenlétet megkövetelő játékfilmek esetében nincs lehetőség hasonló megoldásra. Mindemellett Bor Zoltán hangsúlyozta:

jelenleg csaknem kétszáz színésszel vették már fel a kapcsolatot

a Direct Dub Studios különböző fórumain keresztül,

akik számára munkalehetőséget biztosíthat az online szinkrontechnológia.

A színészek tájékoztatásában partner a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron alapszervezete is.

Bor Zoltán a személyes motivációjáról azt mondta, hogy mindenekelőtt szolidáris szempontból tartotta fontosnak, hogy a járvány következtében

bevételeiktől eleső színészek valamiképpen munkához, jövedelemhez jussanak.

Ahogy ez volt számára az elsődleges szempont a gyártásvezetők, szinkronrendezők, és más munkatársainak esetében is.

A Direct Dub Studios vezetőjének – mint azt az Origónak elmondta - ez ügyben két meghatározó feladata volt. Elsőként is meg kellett találnia egy könnyen kezelhető szoftvert, amelyet a stúdió mérnökei hozzáigazítottak a szinkron által megkövetelt feltételekhez.
Az elkészült módszert, leírást – amelynek mellékletében lépésről lépésre beszámolnak a technikai teendőkről is - mindazok letölthetik a Direct Dub Studios internetes oldaláról, akik szeretnének csatlakozni a felkínált munkalehetőséghez.

Bor Zoltán arra is felhívja a figyelmet: az alámondásokat segítő szoftver két hónapig ingyenesen használható.

Bor Zoltán másik fontos célja, hogy a stúdió hangalámondásos csatornával rendelkező megrendelőit meggyőzze: a Direct Dub Studios által ajánlott technológia az ő szempontjukból is megfelelő megoldás. Arra ösztönözve őket, hogy a munkák felfüggesztésével, illetve a műsorismétlésekkel járó lépés helyett továbbra se szüneteltessék a megrendeléseket. Hiszen az online lehetőség nem csupán megfelelő minőséget biztosít, de így

a különböző televíziós csatornák, vagy streaming szolgáltatók is hozzájárulhatnak a színészek, és szinkrondolgozók munkájának biztosításához

a jelenlegi, különlegesen nehéz időszakban.

Bor Zoltán elmondta, hogy partnereik többsége nyitottnak mutatkozik a stúdió által felajánlott lehetőségre. Mindehhez a stúdióvezető hozzátette: jelen pillanatban az a legfontosabb közös érdekünk, hogy minél több honfitársunk megértse:

a járvány leküzdésének leghatékonyabb módszere, ha minél többen otthon maradunk.