Rengetegen érdeklődnek a Maradj otthon! fesztivál iránt

Maradj Otthon Fesztivál, Járai Márk, Rockstar Photographers, koncert, zene, koronavírus, karantén
Vágólapra másolva!
Szombat délután indult el a Maradj otthon! Fesztivál Facebook-oldala. Az esemény iránt e sorok írásakor már 85 ezren érdeklődnek, a résztvevők száma pedig percről percre folyamatosan nő.
Vágólapra másolva!

„A Maradj Otthon! virtuális fesztivál alapítója 50 szervező, hazai fesztiválok, klubok, események házigazdái. Velük közösen mindent megteszünk azért, hogy a hazai művészeket mozgósítsuk, és

Évente több millióan járnak hazai fesztiválokra, koncertekre. A rajongókat a kedvenc előadóik tudják a leginkább megszólítani, rájuk hallgatnak, ez a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL fő küldetése” – mondta el Lobenwein Norbert az akció elindítója, a VOLT Fesztivál alapítója.

Az akció célja az is, hogy a közönség odahaza is találkozzon kedvenc előadóival, így rendszeresen mutatnak majd be koncerteket, DJ-szetteket, közönségtalálkozókat, melyeket a művészektől várnak. A Maradj Otthon! Fesztivál első koncertjét Járai Márk (Halott Pénz) adta otthonában vasárnap este. Hétfőn, este 7 órakor pedig indul a Maradj Otthon Challenge: minden este más művész, más sztár az otthonában beszél arról, hogy hogyan tölti ezeket a napokat, és a szabályok betartására buzdítja a rajongókat.

A kihívás hétfőn Majkával indul,

a keddi házigazdát majd tőle tudják meg a követők.

A Maradj Otthon! Fesztivált alapították: A38 Hajó, Akvárium Klub, B.my.Lake, Balaton Sound, Bánkitó Fesztivál, Barba Negra, BME Egyetemi Napok, Budapest Park, Búgócsiga, Campus, Dürer Kert, East Fest, EFOTT, Egerszeg Fesztivál, Erőd Klub, Etyeki Piknik, Expresszó, FEZEN, FEZEN Klub, Fishing On Orfű, Grand Café Szeged, HALL, Hangár Music Garden, Helynekem, Keresztury Dezső VMK, Kobuci Kert, Kölcsey Központ Pécs, Lovarda Debrecen, Madách Imre Művelődési Központ, Magneoton, Millenáris Park, MOL Nagyon Balaton, Művészetek Völgye, Paloznaki Jazz Piknik, Papp László Aréna, Pécsi Est Café, Petőfi Kultúrtanszék, Petőfi Rádió, RepTár, Rómer Ház, Shop Stop, STRAND Fesztivál, Sziget Fesztivál, SZIN, Szombathely Városháza, Telekom VOLT Fesztivál, Tiszavirág Fesztivál Szolnok, Trafo Club Gödöllő, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, VIBE Fesztivál, Víztorony, Zsolnay Kulturális Negyed.