Ellepték a Facebookot a magyar néptáncos videók

Legényesezzotthon!
Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Vágólapra másolva!
Nem várt sikereket hozott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Facebookon elindított kezdeményezése. Az akcióval az otthonmaradás fontosságára és az otthoni gyakorlás lehetőségére hívják fel a figyelmet. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Facebookon indított kezdeményezést, mellyel elsősorban az otthonmaradás fontosságára és az otthoni gyakorlás lehetőségére hívják fel a figyelmet – speciális módon. Az akciót Legényesezz otthon! címmel indították el, ami lényegében egy kihívás. Felhívásukban azt írták, „fontos, hogy mindenki, aki megteheti, most maradjon otthon!

Mutasd meg a világnak, milyen virtuózan táncolsz kalotaszegi legényest!” A feladatban 6 szabadon választott kalotaszegi legényes pontot kell táncolni a lakásban, majd 3 újabb személyt megnevezni a kihívásra.

A kampány néhány nap alatt komoly eredményt ért el: egy perc hosszúságú, magyar néptáncos kisfilmek tömegével jelentek meg a Facebookon. A kezdeményezés nem csupán Magyarországon terjed villámgyorsan, de

határon túli területekről is rengetegen csatlakoztak már.

Jelentek már meg videók például az Egyesült Államokból, Kanadából, Argentínából, Brazíliából, Uruguayból, Németországból, Angliából és Ausztráliából is. És természetesen Felvidékről és Erdélyből is.