Benkő László: Az életem múlik azon, hogy otthon maradok

BENKŐ László
Budapest, 2017. december 28. Benkő László billentyűs a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Benkő László azt tartja a legfontosabbnak, hogy megvédje magát és feleségét a koronavírustól. Otthon marad, és próbál minél kevesebbet gondolni a betegségére és a koronavírusra. Bár azt mondja, nagyon nehéz ezeket figyelmen kívül hagyni.
Vágólapra másolva!

Az Omega billentyűsét, Benkő Lászlót sok negatív gondolat aggasztja a koronavírus miatt. Két évvel ezelőtt májdaganattal operálták, majd jött a kemoterápiás kezelés, pár hete pedig egymás után kétszer is megműtötték, mert rosszindulatú elváltozást találtak a bal sípcsontján. Benkő László most

azt tartja a legfontosabbnak, hogy megvédje magát és feleségét a koronavírustól.

Benkő László az Omega megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Aréna-koncerten 2017-ben Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Benkő László a Ripostnak most azt mondta, „be vagyunk zárkózva itthon. Szörnyű ez az egész. Az ember még ki sem jött az egyik tragédiából, máris itt a következő. Nem tudom, mi lesz most. [...] Míg más emberek elsírhatják magukat egy buszmegállóban, addig én ezt nem tehetem meg. Ha az autóban elsírnám magam, azt is mindenki látná, és felismerne. Ilyen szempontból jobb itthon lenni, de másrészt viszont borzasztó, hiszen nincs, ami elterelné a figyelmemet. Próbálok nem gondolni a betegségemre, de amikor ráeszmélek, hogy pár percig nem gondoltam rá, hirtelen máris azon és a koronavírus veszélyein jár az eszem.

Az állandó gondolkodás és a bizonytalanság teljesen felemészti az embert” – mondta Benkő László, akinek eddig a munka jelentette a kikapcsolódást. Még az orvosa is azt javasolta, minél többet dolgozzon, mert az eltereli a figyelmét.