A U2 10 millió euróval támogatja országa vírus elleni harcát

U2, együttes, rockegyüttes, zenekar
03 October 2018, Hamburg: The band U2 with David Howell Evans (The Edge, l-r), guitarist, Paul David Hewson (Bono), vocalist, Adam Clayton, bassist and Larry Mullen junior, drummer, performs during their "THE eXPERIENCE + iNNOCENCE" tour at the Barclaycard Arena. Photo: Daniel Bockwoldt/dpa
Vágólapra másolva!
Tízmillió eurót adományoz a U2 a koronavírus-járvány elleni írországi küzdelem támogatására.
Vágólapra másolva!

Az ír U2 10 millió eurót, azaz nagyjából 3,6 milliárd forintot adományoz Írországnak a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez. A pénzadománnyal egyfelől az egészségügyi dolgozókat akarják támogatni, másfelől a járvány élvonalában küzdők számára megfelelő védőfelszerelés beszerzéséhez akarnak hozzájárulni.

A U2 egyik, 2018-as koncerjén Forrás: AFP/Daniel Bockwoldt

A rockegyüttes által beszerzett egészségügyi felszerelések egy része már meg is érkezett a dublini repülőtérre. A beszámoló szerint más vállalatok is részt vettek abban a kampányban, amely a szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésére irányult.

Leo Varadkar ír kormányfő az erőfeszítéseket méltatva Twitter-üzenetében azt írta, hogy kormánya

annyi védőfelszerelést rendelt, amennyi rendes időkben 13 évre lenne elegendő.

Ugyanakkor örülnek a magánszektorból és az állampolgároktól érkező segítségnek is. A Bono vezette U2 együttes számos társadalmi és politikai ügyben mozdult meg fennállása óta. A szerdán este közzétett hivatalos adatok szerint Írországban csaknem hatezer koronavírus-fertőzött van, és eddig 235 halálos áldozata van a fertőzésből eredő különböző komplikációknak.