Gyerekeknek segít a Bagossy Brothers Company

Bagossy Brothers Company
Vágólapra másolva!
A Bagossy Brothers Company úgy döntött, hogy legújabb dalából származó online bevételét gyerekek megsegítésére ajánlja. 
Vágólapra másolva!

Pár napja tette közzé YouTube-csatornáján legújabb dalát a Bagossy Brothers Company. A járvány miatt pedig úgy döntöttek, a dalból származó minden online bevételüket az UNICEF Magyarország munkájának támogatására ajánlják fel, amin keresztül a koronavírussal szemben az egyik legvédtelenebb csoportot, a hátrányos helyzetű gyerekeket tudják megsegíteni – írja a Blikk.

Bagossy Norbert, az együttes frontembere október végén írta meg a Boldog idők szövegét, és akkor még nem gondolta volna, milyen új tartalmat kaphatnak a sorok 2020 áprilisában. „Mit sem tudhattunk még akkor arról, hogy milyen világban élünk majd néhány hónappal később. Az élet azonban úgy hozta, hogy egy kicsit más mögöttes üzenetet kapott a dal. A szöveg elsősorban a reményről szól. Arról, hogy

Hiszünk abban, hogy ez így is lesz” – mondta Bagossy Norbert.

Ez lélegzetelállító, ez egyszerűen gyönyörű

Vasárnap elindult a VOLT Produkció Road Movie-sorozatának kiegészítő sorozata. Tilla a Bagossy Brothers Companyt kísérte el Gyergyószentmiklósra. Tavaly indult a VOLT Produkció Road Movie-sorozata, amelynek lényege az, hogy népszerű magyar előadók dalokkal és klipekkel mutatják be a számukra fontos magyar tájakat.

A Bagossy Brothers Company Road Movie-s klipjével kezdte új sorozatát a VOLT Produkció. A sorozat részei valahol a werkfilm és az úti film között vannak.