Több mint ötezer verset küldtek be a Kossuth Rádió pályázatára

Vágólapra másolva!
Több mint ötezren küldték el verseiket a Kossuth Rádió és a Magyar Írószövetség Együtt a versben! című költészeti pályázatára.
Vágólapra másolva!

A hétvégén lezárult az Együtt a versben! című költészeti pályázat jelentkezési időszaka. A pályázatot a Kossuth Rádió és a Magyar Írószövetség közösen szervezte. Siklósi Beatrix csatornaigazgató az MTI-nek elmondta, hogy összesen 5088 e-mail érkezett, és akadt több olyan levél, amely 6-8 verset is tartalmazott. Elmondta, hogy a kezdeményezéssel, amelyhez a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) is csatlakozott, a karanténban született gondolatok megfogalmazására kérték a hallgatókat.

A pályázatra legfiatalabbként egy 10 éves diák és legidősebbként egy 92 éves rádióhallgató is beküldte verseit. Érkezett alkotás többek között a Felvidékről, Erdélyből és Németországból is – mondta el Siklósi Beatrix. A csatornaigazgató a témákkal kapcsolatban azt mondta, minden vers mögött egy emberi történet áll: az idősotthonban élő férfié, a 24 órás ügyelete után hazatérő orvosé, a gyermekét váró kismamáé és a szüleire emlékező versíróé.

A beérkezett műveket Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke; Rózsássy Barbara költő, a Magyar Írószövetség titkára és Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió programfőtanácsadója zsűrizik. A verseket két kategóriában díjazzák: a Kossuth Rádióban a legjobbnak ítélt verseket színművészek mondják el a különböző műsorokban, valamint a Facebookon is megjelennek. A Magyar Írószövetség

a legjobbnak ítélt amatőr alkotásokat értékes könyvcsomagokkal jutalmazza,

a profik között az első helyezett pedig 100 ezer forintos díjazásban részesül. Az eredményhirdetés május 31-én lesz a Vasárnapi Újság című műsorban. A csatornaigazgató a Kossuth Rádió hallgatóit rendkívül aktívnak jellemezte, hiszen azonnal reagálnak, ha a véleményüket kérdezik, játékra vagy együttgondolkodásra invitálják őket, ennek is köszönhető a pályázatra beérkezett kiemelkedően nagy számú vers.