Utolsó igazgatói

A Beöthy Lászlót váltó, a Nemzeti Színházat 1902 és 1908 között igazgató Somló Sándor sűrűn oszt szerepet a színésznőre. Jászai által semmire sem tartott, a színházat szerinte „felhígító" társalgási darabokban.

A színésznő 1905-ben hosszú levélben kéri Apponyi Albertet, az akkori kultuszminisztert: váltsa le direktorát. Vészi János miniszterelnöktől személyes találkozón kéri ugyanezt. Az eredményről Jászai Mari naplóbejegyzése tanúskodik:A színház büdös moslék, abban turkálni utálok; de hisz én sem kellek nekik. A poloska sem tűri az északi szelet - és ha ő az erősebb, hát ő zár ki engem onnan. Somló engem kizárt, és marad minden a régiben.

Jászai Mari (b), Pethes Imre és Cs. Alszeghy Irma Szomory Dezső: A nagyasszony című darabjában, 1910-benForrás: MTI/Ráfael Csaba

A direktora ellen indított csatáját elbukva szerepei is megritkulnak. Ám Somló Sándort végül mégis leváltják.

A színháznak az addig színészként és rendezőként foglalkoztatott Tóth Imre lesz az igazgatója 1908 és 1917 között. Tóth pályafutásának Jászaival kapcsolatos maradandó momentuma, hogy 1910-ben pénzbüntetésre ítéli a színésznőt, és megritkítja amúgy is mind szellősebb színrelépéseit, mert Jászai Mari indulatában „undoknak" nevezi a takarásban a Török Irma nevű, nála huszonöt évvel fiatalabb, vele gyakorta undok kollegináját.

Tóth Imrét az író, kritikus, műfordító Ambrus Zoltán követi a Nemzeti Színház élén. Ambrus a Jászainál negyvenhárom évvel fiatalabb Bajor Gizibe szerelmes, aki kiváló színésznő, de nem műfaja a tragédia. Jászai Mari 1917 és 1922 között - Ambrus Zoltán regnálása idején - továbbra is ritkán lép színpadra. Ugyanakkor Ambrus igazgatása alatt ünnepli meg színrelépésének 50. jubileumát 1922-ben.A következő évadtól az addigi főrendező, Hevesi Sándor lesz a direktor. Jászai Mari 1923-ban egyetlen új szerepet, 1924-ben egyet sem kap.
Hevesi Sándor tiszteli a színésznőt, ám egyben fél is tőle. Instruálni sosem meri.A ritka alkalmakkor, amikor maga rendezi, más technikával él: a próbán megnézi Jászai Marit az adott színpadi szituációban, majd elmondja, hogy mennyire jól adta vissza mindazt - sorolja is a konkrétumokat -, amit ő gondol rendezőként az adott figuráról. Amit Hevesi sorol, azok rendszerint nem, vagy csak részleteikben voltak beleépítve Jászai mutatott előadásában. Ám a következő alkalommal Jászai Mari úgy ismétli meg a jelenetet, hogy a gesztusokkal, lélektani ábrázolással kapcsolatos rendezői elképzeléseket is beépíti a szerepbe,ugyanakkor mit sem enged a „koturnusos stílusból".Hevesi Sándorral Jászai Mari színpadon és azon kívül is bűbájos hangon beszél. De egyáltalán nem tiszteli.

Színházi relikvia

Jászai Mari már 1913-ban sírhelyet - koporsónak valót - vásárol a Kerepesi temetőben. A lapok élcelődnek, hiszen a színésznő aktív tagja volt az Országos Halotthamvasztó Egyesületnek. Említett szervezet azért küzd, hogy Magyarországon is engedélyezzék a temetkezésnek - Jászai Mari szavaival: „hullaeltakarításnak" - ezt a „higiénikusabb" módját.

A sírhelyvásárlást követően a Vasárnapi Újság az írja: Íme, az új hóbort, amellyel megtagadja a régit! Lám, Jászai Mari egyszerre megbarátkozott a kukacokkal! Már nem óhajt tűzre kerülni!Másról van szó. Akkor ítélik bontásra az Astoriánál álló Nemzeti Színházat, amelynek létrehozásáért sokan küzdöttek anno, Széchenyitől Kazinczyiig. Jászai Mari a bontásra ítélt épület köveiből építi síremlékét. (Seenger Béla, Miakits Károly, Szabó Jenő kivitelezésében. Sz.Á.)

Jászai Mari 1913-ban költözik át a Nemzeti Színház bérházából a Rudolf tér 6-ba, a Margit híd lábához - mely teret utóbb majd a színésznőről nevezik el.

A honi színművészet Nagyasszonya élte utolsó tíz-tizenkét évében a ritkuló színházi fellépései miatt felszabaduló óráit szavalóestekkel igyekszik betölteni. Hol több is van belőlük, máskor kevesebb.Otthon feladat persze akad. Akkoriban sem fogadott cselédet, komornát, amikor vasárnaponként - ha nem volt előadás - nála „zsúrozott" a pesti értelmiség, művészvilág színe-java. Ahogy híresek voltak szerdai bableves vacsorái is. (Amely eseményeken Jászai Mari a dús kínálatú ételek elfogyasztása után rendre megtámaszkodott az asztalon, s egy parasztgyerek hangján tette közhírré: "Idösanyám! Legjobb enni!")

Túljutva a hetvenedik évén a zsúrok, vacsorák abbamaradnak. Péchy Blankának mondja egyszer: Rájöttem, hogy a vendégek után nem marad más, csak a pletyka meg a zsíros edény.Mindemellett barátai, rokonai, ismerősei - leginkább civilek, ifjabb színészek - gyakran látogatják.
Időskorára lesz ugyan takarítónője, de maga is sokat rendezkedik, mos, vásárol, megfőzi azt a keveset, amit megkíván. A színésznőhöz közelálló barát, a Nyugatban is publikáló Lehel István újságíró jár fel gyakran hozzá. Közösen rendezik sajtó alá a színésznő emlékiratait.

Ha végképp nincs mit tennie, akkor Jászai Mari a Rudolf téri otthon „központi terméből" bámulja a Dunát. A kilenc-tízméteres, szépen berendezett helyiség két rövidebb falánál egy-egy sima, világos jávorfából készült, oszlopos, timpanon homlokú, kis görög templomra emlékeztető szekrény áll egymással szemben. Azonban ahogy ott se, úgy a lakás más helyiségeiben sincsenek színházi relikviák. Azokból 1913-tól birtokol egyetlenegyet: a síremlékét.

Jászai Mari Jókai-Heves: A kőszívű ember fiai című drámában mint BaradlaynéForrás: MTI/Ráfael Csaba

Számvetés

Jászai Marinál 1913-ban cukorbetegséget diagnosztizálnak. Állapota a következő években súlyosbodik, de sosem panaszkodik, fizikailag is erősnek látszik. Eszik is mindent, amit nem lenne szabad.

1925-ben, kollégája, Csillag Teréz temetése után beszélgetésre invitálja az ifjú Péchy Blankát. Előbb felugranak a hetvenöt éves Jászaihoz, aki néhány lyukas harisnyát vesz magához. Azokat stoppolgatja a Margit-szigeten, miközben mindenféléről szó esik. Az idős Jászait bőszíti, ijeszti is, hogy az első világháború után egyesek már a második lehetőségét fontolgatják. Beszél a Szovjetunió elrettentő példájáról is, a „forradalom" gyászos eredményéről, végtelen szegénységről. Elcsendesül, nézi a szigeti gyepet, azt mondja, csak Angliában van hasonló. Kezdi sorolni, hogy mit sajnál itt hagyni:

A tavaszt, a nyarat, az őszt, a napsugaras mezőket, a nemes illatú erdőket, a kedves szellőt, amely hozza, hajtja a fellegeket, s melyeknek oly finom a simogatása.Hozzáteszi, sok örömet kapott ezektől, az emberektől, meg sok bánatot is.Megvallja: képes lenne megbarátkozni „azzal a sötét üreggel", amelynek csendje, békéje még csábítani is tudná -, ha nem volna olyan veszettül kíváncsi arra, ami majd a halála után történik.

A vajákos mulattatja, az orvos klinikára utalja

Jászai Mari 1926. január 6-án lép utoljára a Nemzeti Színház színpadára a Stuart Mária Erzsébet királynőjeként. Néhány nappal később Herczeg Ferenc A híd című drámájának huszonötödik előadása előtt elszavalja Arany János Széchenyi emlékezete című versét. Mindkét alkalommal gyalog megy haza a fagyos januári estében.

Pár nap múlva belázasodik. Lázasan vesz részt a magyar zsidóság Múlt és jövő című kulturális folyóiratának estjén. A legutolsó fellépése. Néhány napig betegen tesz-vesz az otthonában. Ismerősei kérlelik, hívjon orvost. Az érkező doktor megállapítja a kezdődő tüdőgyulladást. Ágynyugalmat rendel. A színésznő kitessékeli otthonából.

Betegségének, makacskodásának híre megy, bulvárlap írja:Íme, megint csak kiütközik belőle a paraszt! Annak sem kell orvos, meg medicina. Még megérjük, hogy javasasszonyt hívat!Utóbbi egy barátnő tanácsára valóban vizitál. Hókuszpókuszai mulattatják a színésznőt, kencéitől pár napra jobban lesz, szűnnek a fájdalmai. Amikor visszatérnek, a javasasszonynak mennie kell.

Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója végül saját háziorvosát küldi hozzá. Dr. Nádor Henrik, türelmes, jó kedélyű ember. Jászai Mari rajongója. A színésznőnek az is imponál - hiába nem is szívleli a direktort -, hogy Hevesi embere. Amikor azonban az orvos művészetről próbál beszélgetni, leinti. Akkor is, amikor a doktor száján kicsúszik a kifejezés:

úgy-e.Jászai magyarázza:Ez a francia n'est ce past utánzása! Idegen a mi nyelvünktől, az én fülem nem bírja el!Jászai Mari legyőzi a tüdőgyulladást, mégis egyre gyengébb. Dr. Nádor nem mondja többé, hogy „úgy-e", és sikerül meggyőznie a színésznőt: feküdjön be a Városmajor utcai János Szanatóriumba.

Budapest, 2003. szeptember 10. Dívák, primadonnák, színésznők címmel nyílik kiállítás Jászai Mari, Fedák Sári és Karády Katalin emlékére az Ernst Múzeumban. A képen: Jászai Mari szobraForrás: MTI/Sándor Katalin

Lehunyja a szemét

Jászai Mari a szanatóriumban minden látogatóinak elmondja: innen nem fog élve kikerülni. Ugyanakkor naponta olvassa az újságokat. Minden hír érdekli: politika, kultúra társasági, társadalmi, rendőrségi tudósítások. Könyveket rendel. Régi haragosaival megbékél, szereti, ha sokan vannak ágya körül. Az éppen hazalátogató, a szanatóriumba gyönyörű csokrokat küldözgető Plesch Jánost azonban nem engedi vizitálni.Miközben a férfi fotója ott lapul a kórterem éjjeli szekrényének fiókjában.

Jászai Mari a riportereket sem engedi magához. Azt mondja: nem akar úgy járni, mint a pár hónapja elhunyt Blaha Lujza, aki „kirakatban" haldoklott.Utolsó óráiban felveszi a halotti szentségeket a Jászai Marit rendszeresen látogató Prohászka Ottokár fehérvári püspöktől. Szerettei a püspök távozása után megkérdezik: megkönnyebbült-e? Jászai Mari azt feleli: eddig sem félt senkitől, semmitől, csak örömet akart szerezni a kedves, öreg püspöknek. 1926. október 26-át írnak, esteledik. Jászai Mari lehunyja a szemét, éjjel meghal.

Budapest, 2012. november 27. A kegyelet virágai és nemzeti színű szalagok Jászai Mari (1850-1926) neves színművésznő, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagjának síremlékén a Fiumei úti Nemzeti SírkertbenForrás: MTI/Jászai Csaba

Szerény búcsúztatás

Szerény búcsúztatást kért. Már a klinikán virágok borítják az ágyát, a halott asszony homlokára felkerül a szakmától, közönségétől kapott babérkoszorú. A ravatalra a szanatóriumban készítik elő. Vörös szegélyes, aranypaszományos brokátruhába öltöztetik. Január 27-én éjszaka szállítják át a Nemzeti Színház gyászdrapériával borított előcsarnokába. Másnap reggel nyolc órától tízezrek vonulnak el hosszú sorokban a babér- és pálmafákkal övezett ravatal előtt. Délután kettőtől már csak meghívóval lehet megközelíteni az addigra kordonnal lezárt épületet.

Koporsója hamarosan átkerül a színház előtti téren álló díszes katafalkra. Ott előbb

gróf Klebersberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter mond beszédet, majd Hevesi Sándor, akit a főváros küldötte követ, őt a Petőfi Társaságé. Végül a nemzeti színházi pályatársak nevében Gál Gyula beszél.

Kétlovas, üvegfalú halottaskocsi viszi a halott színésznőt a Kerepesi úti temetőbe. A síremlék már tizenhárom éve a helyén van, feliraton sem kell gondolkodni. A színésznő vésette ki a maga fogalmazta gondolatokat.
Jászai Mari volt, míg élt, /aki itt ím céljához ért./ Ti ittátok be lelkem lángját/ régi színházunk kedves kövei./ Ti fogadjátok már ismerős öletekbe/ kilobbant poromat.

Források:

  • Jászai Mari írásai. Emlékezések-napló-tanulmányok / Bevezető: Debreceni Ferenc/ - „Művelt Nép" Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó. 1955.
  • Nagy Magyar Színészek. Kárpáti Aurél: Jászai Mari (szerkesztők: Gyárfás Miklós, Hont Ferenc) Bibliotheca Kiadó. Budapest, 1957.
  • Péchy Blanka: Jászai Mari – Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1960.
  • Arcanum Digitális Tudománytár
  • Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár