Meghalt Idir

Idir
Vágólapra másolva!
Meghalt 70 éves korában Hamid Cheriet, népszerű nevén Idir algériai énekes, a berber családba tartozó kabil kultúra "nagykövete" - erősítette meg a művész hivatalos Facebook-oldalán a családja.
Vágólapra másolva!

Idir szombaton halt meg Párizsban, a francia lapok szerint tüdőelégtelenség miatt vitték kórházba pénteken.

Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök a Twitteren emlékezett meg az énekesről. "Halálával Algéria kultúrája egy oszlopát, az algériai művészet egy ikonját veszítette el" - írta az énekesről, aki szülőföldjén "nemzeti kincsnek" számított.

Idir 1949-ben született Tizi Uzu kabil főváros közelében, amely akkor francia gyarmat volt.

Hamid Cheriet "Idir" Forrás: Vogue Man Arabia

Geológusnak tanult, de sorsa fordulóponthoz érkezett, amikor az utolsó pillanatban behívták egy rádiófelvételre, hogy egy énekest helyettesítsen az A Vava Inouva című dal előadásakor.

A dal egy altató volt, amelyet átszőttek a berber kultúra zenei hagyományai, és nagyon népszerű lett Algériában.Idir 1975-ben költözött Franciaországba, miután befejezte katonai szolgálatát és felvette első lemezét, amelynek címe a közkedvelt altató volt.

Zenéje a berber kabil hagyományok jegyeit hordozta magán, a világon többnyire a kabil kultúra nagykövetének tekintették.