Caramel: Ha újra lehet koncertezni, le nem szednek a színpadról

2020.06.02. 13:05

Úgy írja legújabb dalait, ahogy még soha. A váltás oka egyszerűen a tanulásvágy volt, ami végül újfajta inspirálódásba csapott át. Folyamatosan dolgozik legújabb, sorban a nyolcadik lemezén, amin szerepelni fognak a számára új módszerrel írt dalok is. Nem meglepő módon neki is nagyon hiányoznak a fellépések, és azt mondta, ha újra lehet koncertezni, le nem szedik a színpadról. 

Tavaly, a 15 éves jubileumi koncertre készülve azt mondta, hogy fő célja visszakerülni a zenei élet vérkeringésébe. Hol állt ezen a visszatérési úton a járvány kezdetekor?

Ennek a dolognak egy komoly állomása volt a februári arénás koncert, úgyhogy nagy reményeket fűztünk hozzá mindannyian, a zenekar, én is, szóval az egész produkció. És ugye itt nem egyetlen nagy eseményre korlátozódik a készülés, hanem ez a koncert egy fontos alapköve volt a nagy építkezésnek. Általában egy ilyenre szoktuk felfűzni az egész évi – szakszóval mondva – promóciónkat. A koncert szerencsére nagyon jól sikerült, aztán rá két hétre beütött a járvány, úgyhogy nem tudtunk tovább építkezni. Például terveztünk egy akusztikus turnét is a nyárra, így sajnos az is meghiúsult. De úgy gondolom, nemcsak nekem rossz ez a helyzet, hanem nagyon sok embernek, és itt nem csak a zenészekről beszélek, mert szinte mindenkit érint a járvány. Siránkozni egyáltalán nem akarok, mindenki tudja, hogy miről van szó.  Engem is ugyanúgy gátolt a korlátozás, mint bárki mást. És azt is tudom, hogy sokan jóval nehezebb helyzetben vannak, mint én.

Caramel februári Aréna-koncertjénForrás: Nagy Márton

Van-e bármilyen pozitív hozama a bezártságnak? Van-e valami, amit esetleg máshogy csinál, és észrevette, hogy így is működik, vagy akár még jobban?

Van egy ötéves kislányunk, akivel az elszigeteltség által többet lehetünk. Nagyon sokat próbálunk vele foglalkozni, és tartalmasan eltölteni a közös időt. Emellett pedig bevallom, hogy vettem egy kis elektromos pianínót, meg egy gitárt, és gyakorolgatok, dalokat írok. Függetlenül a járványtól és attól, hogy nem koncertezhetünk, én most készítek egy lemezt, ami amúgy is része volt a 2020-as tervünknek. Úgyhogy ebben próbálom megtalálni magamat, meg azt az örömöt, feltöltődést, amit egyébként az élő koncertek, a közönséggel való találkozás jelent. Most ebben próbálom kiélni mindezt, tehát abból főzünk, ami van. Úgyhogy figyelem a világot, az embereket a környezetemben, meg egyébként is.  Követem a közösségi médiát, hogy kivel mi van, keresem az inspirációt. Sok minden megfogalmazódott bennem az elmúlt időszakban, és ezeket próbálom dalokba önteni. Hála Istennek, ez a projektem meg tud valósulni, úgyhogy már az öröm, hogy nem teljesen hasztalanul telik el ez a pár hónap. Nyilván voltak napok és talán hetek is, amikor keresgettem magamat, hogy hogyan tovább, és hogyan lehetne ezt az időszakot úgy eltölteni, hogy ne ablakon kidobott idő legyen, úgyhogy kitaláltam, hogy kicsit képzem magam. Nem nagyon tudok zongorázni, nem nagyon tudok gitározni, de most elkezdtem gyakorolgatni, dalokat írogatni. És így egészen más dolgozni, hogy egy hangszer mellé ül le az ember, úgyhogy igazából ezt a részét nagyon élvezem.

A lemez milyen fázisban volt a járvány előtt?

Folyamatosan írom a dalokat. Nagyon sok ötletem van, és nagyon sok dal, dalkezdemény, komplett szöveg vagy foszlány van. Ezeket rakosgatom össze. Én folyamatosan írok friss anyagokat, még a lemez elkészülésének utolsó napján is szoktam dalt írni, ami szerencsés esetben fel is kerül az adott albumra. A legutóbbinál is így volt. És biztos, hogy most is az utolsó pillanatig megpróbálom kiírni magamból azt, amit érzek, meg gondolok.

Forrás: Nagy Márton

És ha nem zongoránál írja a dalokat, akkor általában számítógépes szerzést kell elképzelni?

Amúgy igen, de a számítógépes dalírást is úgy kell elképzelni, hogy a gépből azért kijön egy hangszer, egy midi billentyű. Talán nem mindenki tudja, de ez az eszköz úgy néz ki, mint egy zongora, csak nincs saját hangja, és a számítógépen lehet kiválasztani hozzá különböző hangszíneket. A mostani dalíró metódus pedig lényegesen más: a számítógépet teljesen félretettem, és magán a hangszeren játszom el a dalt. Abban bízom, hogy ezáltal – ha lehet mondani – talán még dalosabbak, dallamosabbak lesznek a zenék. Most nem a groove-ok, a ritmusok és az ütemek vagy a jól kiválasztott hangszín határozzák meg az adott szerzeményt. Mert például sokszor van az, hogy az ember rányom egy hangszínre, ami annyira inspirálja, hogy rögtön ír belőle egy dalt.  Most pedig a zongora van, annak a hangszíne, és ebből születnek a dalok. Meg persze ott van hozzá a gitár. Nekem egy kicsit az is a tervem ezzel most, hogy olyan dalokat írjak, vagy a most írt daloknak legyenek olyan részeik, amelyeket bárki el tud játszani. Ez azért is fontos nekem, mert én is felfedeztem, hogy milyen jó, hogy van itthon két hangszer, és híres riffeket gyakorolgathatok. És arra gondoltam, milyen jó lenne olyan dalokat írni, amiket bárki el tudna játszani egy akusztikus gitáron vagy egy zongorán.

Egyfajta egyszerűsödés ez?

Talán igen, mondhatjuk úgy, hogy azon töröm most a fejem, hogyan lehetne a dalokat egyszerűvé tenni. Egyelőre nagyon izgalmas az egész. Nem tudom, mennyire jön össze, mert még csak néhány hete jött ez a gondolat. Mert ugye amikor az ember abszolút kezdő, és vesz mondjuk egy gitárt, hát mit próbál meg rajta játszani? Például a Knocking on Heaven's Door-t. Szóval szeretnék én is olyan dalokat is a lemezre, amik arra inspirálják a közönséget, hogy a kezükbe vegyenek például egy gitárt.

Elképzelhető, hogy valamelyik koncerten fel is kerül egy gitár a nyakába?

Fú, hát ez nekem nagyon régi álmom, de talán nem is a gitár, inkább a zongora. Azzal gyerekkorom óta ismerkedem, talán mondhatom, hogy ahhoz kicsit közelebb állok. A lényeg, hogy nagyon szeretnék majd egyszer zongorázni. De bevallom őszintén, hogy kicsit bátortalan vagyok, és pont ezért próbálok most gyakorolgatni. Nyilván ez nem egy ígéret, hanem inkább magamnak egy cél, hogy tudjak fejlődni. És persze nem az a célom, hogy felraknak nekem egy versenyzongorát, és akkor én ott lenyűgözök mindenkit, hanem inkább a tanulás része a fontos, hogy nyíljon a fülem ezáltal. Ha az ember leül egy zongorához, az teljesen más inspirációt tud adni, mint egy midibillentyűzet. Szóval a dolog mindenképpen innen indult ki, az inspiráció irányából.

A gyerek ezáltal szívesebben odaül zenélni, vagy korábban is érdeklődött iránta?

Az biztos, hogy amikor van egy bútordarab a nappaliban, amihez oda lehet ülni, az egészen más, mint amikor be kell kapcsolni a gépet, és ki kell választani a hangszínt. Szóval ebből a szempontból is nagyon jó ez a hangszeres játszadozás, mert ő is jobban érdeklődik. Folyamatosan jön és pötyörészik. Sőt, van, amikor bekapcsolom neki, egyedül odaül, én meg hagyom, hogy klimpírozzon, és ismerkedjen vele. Egyébként az a tervünk, hogy ha egy kicsit lecseng ez a dolog, és mondjuk, szabad fogadni tanárt, akkor Szofihoz fog jönni egy zongoratanár. Nagyon érdekli, és hála Istennek, nagyon jó hallása van.

Caramel és feleségeFotó: Polyák Attila - Origo

Akkor rajta keresztül is lesz Caramel az ország zenetanára... Ha már az inspirálódáson keresztül egyfajta rejtett cél az is, hogy mások hangszert ragadjanak.

Szerintem nagyon sok ember vonzódik hangszerhez. Például a feleségem is elmondta, hogy gyerekkora óta benne van az, hogy milyen jó érzés lenne leülni egy hangszerhez, és eljátszani egy dalt. Szerintem ez szinte minden emberben benne van egyébként, és erre jó tud lenni egy karantén. A hangszerüzletben például azt mondták, hogy jóval nagyobb a forgalmuk, mint általában. Kicsit sajnálom is, hogy nem a legelején fedeztem fel ezt magamnak.  Ha lehet találni valami apró jót is ebben az egészben, akkor ez mindenképpen az egyik. Ha az emberek ilyenekbe fektetik az energiájukat, az nagyon jó dolog. Olyan rezgése van egy hangszernek, hogy rögtön megtölti az otthont nyugalommal. Egyébként még a kutyánkon is észrevettem, hogy megváltozott. Nagyjából egész nap meditációs állapotban van.

Akkor ezek szerint már egész jól megy a játék...

Annyira nem, de pár hangot azért lefogok, és látom, hogy mindenki kicsit nyugodtabb a családban. Ezt mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, akkor nyúljon hangszerhez.

Gondolom, a koncerten való zenélés az elején csak egy-két dalig szólna.

Én is, csak ehhez még tényleg bátorság kell. Szerintem még kell egy-két év ahhoz, hogy ez a pillanat elérkezzen. De amikor eljön, az biztos, hogy nagyon nagy fordulópont lesz az életemben.

Úgy láttam, hogy a Strand Fesztiválos fellépésről még nem tett le. A jelenlegi állás szerint a fesztivált is tervezik megtartani.

Hát igen, és nagyon várom.

Illetve fontos állomás lenne és lehet még idén szeptemberben a Budapest Parkba tervezett lemezbemutató koncertje.

Igen, azt is észben tartjuk, és nagyon számítanánk rá. Én zenészként, színpadi emberként nyilván azt mondom magamban, hogy minél hamarabb térjünk vissza a színpadra, mert nagyon hiányzik, de közben azt is tudom, hogy csak akkor szeretnék visszatérni, amikor mindenki jól és biztonságban tudja magát érezni. Szóval amíg nincs vége ennek a dolognak, nem szívesen rángatnám bele a közönséget egy „hát majd ti eldöntitek, hogy eljöttök-e vagy nem" dologba. Azért ez nem ilyen egyszerű. Színpadon állni könnyű, mert az ember körül áll nyolc-tíz zenész, színpadi ember, a közönség meg külön van a nézőtéren. Szóval az én komfortérzetem nyilván meg lenne, de amíg a közönség nincs biztonságban, nem állok színpadra. Viszont ahogy vége van, és mindenki azt mondja, hogy rendben vagyunk, nincs veszély, akkor le nem szednek a színpadról.

Forrás: Nagy Márton

Mondott már magáról olyat, hogy „paragép” vagy egyszerűbben fogalmazva csak annyit, hogy izgulósabb típus. Most meg azt mondta, könnyű ott állni a színpadon. Gondolom, már nincs szó olyan izgalmakról, mint például a Megasztár elején lehetett egy-egy színpadra lépés előtt, mégis kíváncsi volnék, hogy visszahozhat-e azokból az időkből valamit ez a nagyobb kihagyás?

Ez egy kiszámíthatatlan dolog. Lehet, hogy pont azért fogok izgulni, mert nem álltam színpadon már fél éve, de azt érzem most magamban, hogy annyira várom az egészet, hogy nem tudom elképzelni, hogy ilyenről szó lenne. Talán az első egy-két dalban picit izgatott leszek, de utána biztos, hogy egy felszabadulás, egy ünnep lesz, ha énekelhetek színpadon a zenekarral. A technikusaink is hiányoznak már, annyira jó a csapatunk, és ugye ott van a közönség is. Szóval én inkább egy ilyen szárnyalást képzelek el a bandával és a közönséggel. De valóban csak akkor állunk szívesen színpadra, ha mindenki biztonságban van, és mindenki felszabadultan tud ünnepelni, és hálát tudunk adni a Jóistennek, a sorsnak, hogy újra visszazökkenhetünk a normális életünkbe. Persze, vannak abban a normális életünkben is hibák, viszont ettől függetlenül kell, hogy szóljon a zene. Kell az, hogy tömeg legyen, ováció legyen, egyszerűen néha ki kell engedni az energiákat, ünnepelni kell. Nyilván levonjuk majd a konzekvenciákat ebből a dologból, és annak ellenére, hogy tudom, mennyi rosszat tesz és tett már ez a járvány, abban talán mégis segített, hogy jobban értékeljük a kapcsolatainkat.  Nem akarok szentimentális filozófus megmondó lenni, de tényleg azt érzem, hogy most egy kézfogás is felértékelődik. Azt sem tudom, mikor fogtam utoljára kezet valakivel. Az biztos, hogy jó lesz megölelni a barátokat, a családtagokat. Vagy akár csak adni egy pacsit a kislányom barátainak. Előbb-utóbb minden véget ér, és én nagyon bízom benne, hogy ennek az egésznek a végén erősebbek leszünk, mint mikor belezuhantunk.

további tartalmak a rovatból