Náksi Attila bulival tér vissza, és már nagyon várja a válogatott meccseket

2020.05.29. 12:12

Náksi Attila bulival készül a járvány utáni visszatérésre, és már várja a válogatott meccseket.

Május 31-én, 21 órától Náksi Attila, a magyar labdarúgó válogatott „tiszteletbeli" vezérszurkolója, ismert lemezlovas lesz a Sláger Téma vendége. Náksi Attila tanulságokkal telve, lelkileg és szellemileg is feltöltődve tért vissza a hétköznapokba. A karanténos időszak élményei mellett 
beszél majd élete talán legmeghatározóbb pillanatáról, 
a tavaly november közepi Puskás Aréna nyitóünnepségéről, ahol 65 ezer emberrel együtt énekelhették, hogy az Éjjel soha nem érhet véget. Arról is beszél majd, hogy a szórakoztatóipar mikor térhet vissza az életbe.

Náksi AttilaForrás: Sláger Téma

Ahogy természetesen a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletbeli vezérszurkolója címhez hűen válogatottunk Európa-bajnokságra való kijutási esélyeit is sorra veszi, hiszen jövőre a budapesti csoportmeccseken a világbajnok Franciaország és a címvédő portugálok ellen léphetnénk pályára hazai közönség előtt. Sőt, elsők között árul el részleteket a jövő heti exkluzív Sláger DJ-estről is, ami az idei év első nagy gigapartija lehet.

Kötter TamásForrás: Sláger Téma

22 órától a Sláger Téma Extra adásában pedig a Kötter Tamással készült beszélgetés lesz újra hallható. Aki, mindig legalább egy lépéssel az irodalmi kánon előtt jár. Eddigi öt kötetével, közte a Rablóhalak-kal vagy a Dögkeselyűk-kel 
a felső-középosztály nihilbe hajló álszent világát ismertette meg velünk. 
Legújabb, hatodik könyvével pedig a II. világháború borzalmaiba, emberi tragédiáiba enged betekintést. Kötter Tamás beszél majd arról, hogy miért a Férfiak fegyverben - Frontnovellák a II. világháborúból az első könyv, amely ily bátran mer foglalkozni a magyar történelem közelmúltjának legnagyobb tragédiájával. Mindezt az emberi sorsok szemszögéből, a frontvonalon harcoló katonák emlékirataira is támaszkodva. Kötter Tamás azt is elárulja, hogy soron következő, már előkészületben lévő könyvével vajon visszatér-e a jólétben magával kezdeni nem tudó kortársaink elé tartott görbe tükörként is értelmezhető novelláinak világába, vagy folytatja az eddigi kibeszéletlen történelmi katarzisaink feldolgozását. 

további tartalmak a rovatból