Nem kell mindenkinek mindent tudnia - lemezpremier

2020.05.29. 10:51

Megjelent az Űrlénykirály új lemeze, amelynek minden dalát a szólóprojekt gazdája dalszerzőként és szövegíróként is jegyez. Klip- és lemezpremier az Origón.

Idén ünnepli ötödik születésnapját az Űrlénykirály, Balogh Borsa szólóprojektje. A Csalánnal, esővel című albumot Balogh dalszerzőként és szövegíróként is jegyzi, és minden dalt a már szinte állandó énekes közreműködőnek számító Galambos Péter énekel. A számok között megtalálható József Attila Nem emel föl című versének feldolgozása, illetve az Elhiszel című szerzemény is, aminek klipje tavaly ősszel az Origón debütált. Az alábbi, Első jó ősz című számhoz készült szövegvideó Kovács J. Dávid, az albumborító pedig egy fiatal művész, Józsa Máté munkája.

„Ha két szóban kellene megfogalmaznom, hogy miről szólnak a dalok, akkor azt mondanám, hogy a nőkről meg az Istenről. Talán ez az a két terület a világból, ami számomra a legérdekesebb vagy legmisztikusabb – nem mondanám, hogy mindig egészen pontosan értem, hogy hogyan is működnek. Bár valószínű, hogy ez oda-vissza igaz, és nincs is ezzel baj, nem kell mindenkinek mindent tudnia” – mondta az albumról Balogh Borsa az Origónak.

A Csalánnal, esővel már elérhető a legtöbb streaming szolgáltatónál, így a Spotifyon is. (A lemez végighallgatásához be kell jelentkezni, és az egy Facebook-fiókkal is megoldható.)

további tartalmak a rovatból