Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ember. A második világháború idején üldözötteket bújtatott. A kommunizmus éveiben a hatalommal szembekerülő kollégáiért állt ki. Hálát sosem várt. Ő volt az első olyan színész, aki annak ellenére, hogy nem volt párttag, Kossuth-díjat kapott. Ifjúságáról, a kolozsvári Magyar Színháznál töltött éveiről - amely teátrumnak vezető színésze volt - nem sokat lehetett tudni. A művész fia, Balázs Ádám nemrégiben adta ki az édesapjáról szóló kötetet, amelyből Balázs Samu addig kevésbé ismert élet- és pályaszakaszairól is fontos részletek derülnek ki. Balázs Ádám könyve fontos forrása ennek a cikknek, amely szeretné ösztönözni olvasóját, hogy a könyvet is mindenképpen vegye a kezébe, hiszen Balázs Samu életének további fordulatai mellett fontos színháztörténeti érdekességeket talál benne.

Epilógus - blaszfémia az üdülőben

Napsütés, sugarakat tükröző, hullámzó Balaton, a lombok játéka a Horthy család egykori vitorlásklubjának kertjében, amely a hetvenes évek elején már a Nemzeti Színház siófoki üdülője. A parti komplexum eleven díszletei között még a hórihorgas, kevés szavú színészhez hasonló, visszafogott alapkarakterű kollégái is ki-kilépnek olykor a zárkózottság komfortot biztosító sánca mögül.
Balázs Samu a vakációt is méltóságteljes távolságtartással abszolválta. Legalábbis úgy látta az a hatéves kisfiú, aki akkoriban voltam.
(Csak évtizedekkel később tudtam meg – a művész fiának könyvéből -, hogy Balázs Samu valójában elegáns siófoki szállodából látogatott át rendszeresen az üdülőben elszállásolt fiához és feleségéhez. A szállodai miliőben még komfortosabban érezte magát. De gyermekével még az üdülőben tett vizitjei idején is inkább kollégái bocsátkoztak felhőtlen játszadozásba, például – mint azt Balázs Samu nálam tizenkét idősebb fia könyvében megemlíti – a saját édesapám, Sztankay István.)
Balázs Samu egyedi kisugárzása magyarázhatja, hogy visszagondolva az üdülő tereiben áthaladó Balázs Samura, mindig szmokingban látom a művészt, míg apámat, társait fecskeúszóban.
Pedig az azért több mint valószínű, hogy Balázs Samu nem viselt szmokingot a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében. Bizonyára akkor is fürdőköpenyben volt és klaffogó vietnami papucsban, amikor egy alkalommal, az üdülő emeleti folyosóján átrohanva – a hatévesek szeretnek rohanni - leszegett fejjel telibe találtam az akkoriban hetvenedik évéhez közeledő Balázs Samu bácsit, az öle magasságában, középen.Nem Samu bácsi volt, hanem Balázs Samu bácsi, nem lehetett csak úgy Samu bácsizni, mint például Feri bácsit (Kállai Ferencet) vagy Gyuri bácsit (Kálmán Györgyöt). Nem azért, mert nem engedte, hanem azért, mert még egy hatéves is úgy érezte, hogy ez így helyes. Ahogy azt is éreztem, hogy édesapám bármely kollégáját, vagy magát apámat is felöklelhetném úgy és ott, ahol az a kisfiúknak és férfiembereknek a legfájdalmasabb, mert ők legfeljebb mondanának valami csúnyát, de azt sem nekem címezve, csak a balesetet kommentálva, majd – bár görnyedezve - nyomnának egy barackot a buksimra. Aztán mondanák, hogy „semmi baj, kisfiam". Balázs Samu bácsi esetében ez az ütközés azonban nem volt nevetni való baleset. Hatévesen is beláttam, hogy valami igazán borzasztó dolog történt, ha ismerem már a szót, akkor azt mondtam volna, hogy valamiféle szörnyű blaszfémia a részemről.
Balázs Samu bácsinak azonban a szeme sem rebbent,csúnya szó sem szaladt ki a száján, meg sem görnyedt, és bár barackot sem adott – nem fakadt ilyesmi a karakteréből -, de mindjárt azt mondta – látva rémületemet – hogy „semmi baj, kisfiam". Hátat fordított, megtett néhány méltóságteljes lépést, benyitott a szobájába – pontosabban felesége és gyermeke szobájába -, s eltűnt a finoman behúzott ajtó mögött. Aztán, gondolom, összeesett.

Budapest, 1946. Balázs Samu színművész portréja.Forrás: MTI/Várkonyi László

Sinkovits Imre, Balázs Samu egykori tanítványa mondta egyszer mesteréről: „A legangolabb magyar színész." Tűpontos. Balázs Samu sajátos karaktere előbb keltette fel a figyelmemet, mint azok az angol archetípusok, akik kezdtek idővel elősorjázni – gyerekkorom későbbi szakaszában - a különböző filmekből, televíziós sorozatokból. Érzékeltem a hasonlatosságokat, ennek-annak utánakérdeztem a szüleimnél, és lassan kialakult bennem a képzet: van egy jó nagy sziget a tengeren, amelyet javarészt Balázs Samu bácsik népesítenek be.

A közönséget nem szabad dezilluzionálni


Balázs Samu mondja egy interjúban: Vállalom, hogy zárkózott vagyok, nem szeretek autogramot adni. Ha vége az előadásnak, nem jövök ki a színházból, míg a közönség el nem megy. Képtelen vagyok a közönséggel találkozni. Nem szeretek "meztelenül" mutatkozni. Előfordul, hogy megy egy film, amelyben játszom, én véletlenül a mozi közelében járok, s felismernek. Ez nekem kellemetlen.Az autogramok kapcsán azt gondolta: nevetséges dolog értéket tulajdonítani egy odafirkantott névnek.
Magánéletéről interjúkban sosem beszélt, minden kérdést kikerült, amely a privát Balázs Samura vonatkozott volna. Interjúk előtt kikötötte: magánéletére vonatkozó kérdéseket még csak föl se tegyenek neki, mert azzal befejezettnek tekinti a beszélgetést.
Arról, hogy milyen a színpadi létezése, így fogalmazott: A színpadon a közönség sem "meztelen". Ott élnek velem, velünk a darabban. A színésznek pedig az a kötelessége, hogy a rá kiosztott szerepet, jól vagy rosszul, sértődötten vagy boldogan, de eljátssza, legjobb tudása szerint. "Dobni" a szerepet, vagy unatkozni a színpadon - szerintem fegyelmi bíróság elé tartozik. A közönséget nem szabad dezilluzionálni.

Öröklött szenvedélyek


Balázs Samu 1906. május 18-án született az erdélyi Bánffyhunyadon.
Édesapja, ugyancsak Sámuel, gazdálkodó. Édesanyja, Kiss Magda, egy nagyváradi kádármester leánya. Balázs Samunak három húga és egy bátyja volt.
Miután bátyja diftériában meghal, a család Nagyváradra költözik az anyai nagyszülők házába, a Szaroveszky (ma: Magheru) utcába.
Balázs Samu tíz éves, amikor édesapja elesik az első világháborúban az olasz fronton. Édesanyja, anyai nagyapja nevelik tovább a testvéreivel.
A művelt, polgári kultúrájú családban a gyermek Balázs Samu teljes természetességgel szívja magába mindazt a tudást, amit az ilyen famíliákban tudni illik. Tudja, hogy nagy tradíciójú városa olyan történelmi személyekhez kötődik, mint Szent László, vagy Pázmány Péter. Ahogy már kamaszkorában sem elvont fogalompár számára az Ady-kultusz, ellenkultusz; ahogy érti a két hasonlatot: Körös-parti Athén és a Pece-parti Párizs.
Balázs Samu, nem sokkal édesapja elvesztése után, jeles eredménnyel végzi el a nagyvárad-olaszi római katolikus iskolát. Felveszik a nagyváradi Premontrei Főgimnáziumba.
A vallásos szellemben nevelkedő Balázs Samura erős hatással van egyik nagynénje, aki Orsolya-rendi apáca. Mindamellett szenvedélyes kártyás, valamint gyakran látogatja a nagyváradi Szigligeti Színház operett-előadásait. Balázs Samu is szívesen forgatja a kártyalapokat, valamint rendszeres szavalója a középiskolai ünnepségeknek. Hatodik osztályos, amikor 1921-ben Dante mellszobrának avatásakor az Isteni színjátékból mond el egy részletet. 1923-ban a tanító atyák arra biztatják: szavaljon el egy Ady-verset az esedékes iskolai rendezvényen. Ady felé is nagyvonalú gesztus, hiszen a költőt korábban három nap elzárásra ítélték a „hájas kanonokokat" támadó cikke miatt. Ám végül botrány kerekedik a szavalat kapcsán, amikor Balázs Samu Ady valamely istenes költeménye helyett a Proletár fiú versét szavalja el. Kicsapatás lehetne a dolog vége, de nem kerül rá sor: a román hatalom még abban az évben megszünteti a nagy múltú egyházi iskolát.
Balázs Samu utolsó középiskolai évét a békéscsabai Evangélikus Főgimnáziumban végzi. Kosztos diákként lakik egy helyi családnál, délben a gimnázium menzáján kap ingyen ebédet. Illetve éhenkórász diákként szabad bejárása van egy szépen gondozott városi gyümölcsösbe.
Miután megnyeri a gimnáziumi szavalóversenyt, március 15-én is felléphet a városi ünnepségen a Kossuth-szobornál. A városi bank csekkel honorálja a produkcióját. Balázs Samu 1925-ben leérettségizik.

1973-banForrás: MTI/Keleti Éva

 

Nem szavalat, a legnemesebb színjátszás


Balázs Samu édesanyja azt szeretné: fia legyen pap vagy baktisztviselő. A fia másként gondolja. A budapesti Színiakadémiára többszörös a túljelentkezés, mégis azt az intézményt veszi célba. Elmondja A walesi bárdok című Arany János-balladát, és felvételt nyer.A mesterséget a Nemzeti Színház tagja, Császár Imre tanítja, aki mindig konflissal érkezik az akadémia Rákóczi úti épületéhez. Azonban az akadémikus a színészpedagógiával szemben inkább Sztanyiszlavszkij szellemében tanít. Hangsúlyozza: a szerepet, a szituációkat át kell élni; a színésznek működtetnie kell érzelmi emlékezetét – felszínre hozva saját élményeit - úgy kell viselkednie, mintha ő maga lenne a megjelenítendő életszituációban.Hettyey Aranka, aki a Vígszínház szalondarabjaiban – nem éppen akadémikus műfaj - hívta fel magára a figyelmet, de akkoriban már a Nemzeti Színház tagja, ugyancsak mesterség órákat tart.
A dramaturgiát Sebestyén Károly, az intézmény igazgatóhelyettese tanítja, aki egy személyben színikritikus, irodalomtörténész, filozófiai író, műfordító - mindamellett a német nyelvű kormánylap, a Pester Lloyd munkatársa. Hallgatóinak egyebek közt meg kell tanulniuk Az ember tragédiája teljes szövegét. Sebestyén tanár úr az egyes színekhez kapcsolta a művelődés- és drámatörténetet.
A színpadi mozgást Szentpál Olga, a korszak legmodernebb táncművésze oktatja, kurzusán a vívás mellett a francia nyelvet is szorgalmazza.A színpadi beszédet a Nemzeti Színház színművésze – korábban a Vígszínházat erősítette -, Gál Gyula tanítja, valamint az évfolyam több vizsgáját is megrendezi.
Amikor 1927 januárjában megünneplik Gál Gyula nemzeti színházi tagságának 25. évfordulóját, Balázs Samu is a köszöntők között van. Ekkor már bizonyított, a 8 Órai újság írta 1926-ban egy akadémiai ünnepélyen előadott szavalata kapcsán:Balázs Samu feltűnést keltett egy hazafias költemény előadásával, amely már nem is szavalat volt, hanem a legnemesebb színjátszás.Gál Gyula jubileumán az ifjú akadémista egyebek közt azt mondja:(..) szeret bennünket a Tanár Úr, amikor fejünk megsimításával további munkára ösztönöz, de szeret akkor is, talán még jobban, tudjuk, amikor lelövéssel fenyegeti közülünk azt, aki rosszul hangsúlyoz.(...) Ígérjük, hogy becsületes munkásai leszünk a magyar színpadnak!Balázs Samu akadémiai évei alatt rendszeres vendége azoknak a pesti kávéházaknak, amelyek ingyen uzsonnával vendégelik a szegényebb színinövendékeket. Ugyanakkor már tizenkilenc évesen, gyakorlatos akadémistaként színpadra lép a Nemzeti Színházban.

 

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!