A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész Harsányi Gábor gátlásos, de ambiciózus fiatalemberként került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Diplomázva a Thália Színházhoz szerződött, ahol tizenegy tartalmas évet töltött el. Utóbb a nagyobb kötetlenséget biztosító Mafilm társulatának lett tagja, majd egyik alapítója volt az ország első magánteátrumának, a Karinthy Színháznak. Dolgozott a Nemzeti Színházban is, majd a Vidám Színpadhoz igazolt. Idővel az Újpesti Kulturális Központnak lett a művészeti vezetője, a kerületben működik a színiiskolája is. A művészt már pályakezdése idején megismerte az ország, olyan filmekben, sorozatokban játszott főszerepet, mint a Fiúk a térről, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, az Egy óra múlva itt vagyok. Számos színdarabot is jegyez, a Börtönszínház Amerikában is sikert aratott. Júniusban ünnepelte 75. születésnapját. Ma is új terveken gondolkodik, ezek egyike egyik első filmsikeréhez kötődik.

Úgy tudom, hogy édesapja saját hivatásában látta volna szívesen.

Így igaz. Ő a háború előtt polgári bíró volt. Ingatlanperekkel, hasonló ügyekkel foglalkozott, amelyek kívül estek a büntetőjogon.

A háború változtatott a pályafutásán?

A háború után kitették az állásából, sok kollégájához hasonlóan. Egy csepeli sportlétesítménynél lett szertáros. Gyerekként én nem bántam. A csepeli klubba jártam focizni, kosarazni, és egyéb sportágakat is kipróbálhattam.

Édesanyja mivel foglalkozott?

Négyen voltunk testvérek, így ő maradt háztartásbeli. Édesapámat pedig 1958 után visszaengedték a hivatása közelébe. Nyugdíjasként szakmai kisegítőként dolgozhatott a bíróságon. Akkor valamelyest könnyebb lett az életünk. De nem lettünk a rendszer barátai.

Ha édesapját visszaengedték a hivatása közelébe, akkor az is megtörténhetett volna, hogy önt felveszik a jogi egyetemre. Miért fordult más irányba?

A budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban Rádics Károly, a Mikszáth-kutató irodalmár volt a magyartanárom. Ő küldte be egyik önképzőköri novellámat - egy pályázat keretében - a Magyar Rádió legendás szerkesztőjének, Padisák Mihálynak. Megnyertem a pályázatot, dramatizálták az írást, majd meghívtak az abból készülő rádiójáték felvételére. A technikai helyiség üvegfalán keresztül figyeltem, hogy miként alakítja Bodrogi Gyula az általam megálmodott főhőst. Addig is tagja voltam az önképzőkör diákszínpadának, de attól kezdve a színjátszás lett a fő csapásirány. Az érettségi után felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Harsányi Gábor színművész, 1971Forrás: Fortepan/Urbán Tamás


Könnyű menet volt?

Nem vagyok daliás termetű, akkoriban a füleim is elálltak, arcomon ott voltak a kamaszkor pattanásai. A főiskola portása rám is csodálkozott, de beküldött egy terembe, ahol egy hatalmas, széles vállú férfi fogadott, ő volt a mozgástanár. Azt kérdezte: „Mondja, fiam, maga guggol?" Továbbküldött egy másik helyiségbe, ott volt a színpad, előtte a bizottság: Várkonyi Zoltán, Vámos László, Básti Lajos, Simon Zsuzsa, a legendás beszédtanár Fischer Sándor. Persze sokat nem láttam belőlük, lent ültek a sötétben. Elmondtam egy verset. Utána csend, majd Várkonyi odahívott magához, és megkérdezte: mi a baj, miért izgulok ennyire? Nem tudtam mit felelni. Azt mondta: „Az a baj, hogy alacsony, eláll a füle, meg pattanásos? Ne törődjön vele, nem számít. Koncentráljon, minden rendben lesz." Elmondtam még Petőfi Sándor Levél Arany Jánoshoz című versét. Felvettek.

Várkonyi egyetlen gesztussal megerősítette az önbizalmát?

Abban a szituációban erőt adott, de a későbbiekben voltak nehézségeim. Ám Simon Zsuzsa személyében olyan osztályfőnökünk lett, aki szeretett és jól irányított minket. Kompenzálta a nehezebb helyzeteket, amelyekben például beszédtanárunk, Gáti József óráin volt részünk. Gáti József kemény dresszúrával vezetett rá arra, hogy megtanuljuk: ez a pálya végtelen fegyelmet követel.

Miből állt ez a dresszúra?

Képes volt addig ismételtetni egy verset, amíg már képtelennek éreztem magam arra, hogy újra belekezdjek. Amikor aztán átlendültem a holtponton, magam is éreztem: most jó. Arra is megtanított, hogy ha igazán birtokba akarunk venni egy szöveget, akkor le kell írnunk, mielőtt megtanuljuk. Gáti József megtanította a tökéletes artikulációt, annak dacára, hogy elég rekedtes hangja volt. Rengeteg Gitanes márkájú cigarettát szívott.

Jó közösség voltak?

Igen. De mára csupán négyen maradtunk szem előtt. Szombathy Gyula, Esztergályos Cecília, Császár Angéla és én. Figyelünk egymásra, örülünk egymás sikereinek. Várkonyi Zoltánra visszatérve: amikor megkaptam az első Jászai Mari-díjamat, ő is ott volt az átadó ünnepségen. A főiskolai felvételimre utalva azt mondta: „Látod, megmondtam, hogy minden rendben lesz." Azóta kaptam egy második Jászai-díjat, és érdemes művész lettem. Bízom benne, hogy Szombathy Gyuszihoz és Esztergályos Cilihez hasonlóan mi is eljutunk Császár Angélával a Kossuth-díjig.

Maradjunk még a pályakezdésnél. A Tháliában kezdte gyakorolni a hivatását. Máshonnan nem kapott ajánlatot?

Várkonyi hívott a Vígszínházhoz. Harmadévtől a Tháliában voltam gyakorlatos, jobban ismertem az ottani társulatot, a direktort, Kazimir Károlyt. Tudtam: elkötelezett baloldaliként a kor egyik legbefolyásosabb színigazgatója.

De ön nem volt a rendszer barátja.

A politikai nézeteimet megtartottam magamnak. Ami a rendszert illeti: a legjobban az zavart, hogy nem utazhattunk kedvünk szerint. Ám fiatalon az ember nem azon sajnálkozik, amire nem kap lehetőséget, hanem igyekszik örömet találni abban, ami megadatik. Tudomásul vettem, ha már ilyen a rendszer, akkor nem lehet bajom belőle, ha egy olyan direktor színházában kezdem a pályát, akiről tudni lehet: 1956-ban nyugatra távozott, és keletről, a Szovjetunióból jött vissza.

Kazimir kedvelte önt?

Kedvelt. Harmadéves koromtól megterhelt feladatokkal, ami egy pályakezdő számára szerencsés helyzet. Játszottam a Tháliában egyebek között a Márió és a varázslóban, Fiorenzában. Később, már társulati tagként, egyéb darabok főszerepeinek és fontos karakterszerepeinek sorában. Tiborc is voltam a Bánk bánban, amelynek Bitskey Tibor alakította a címszerepét. Latinovits Zoltán helyett is beugrottam a Tóték című Örkény-darabba az Őrnagy szerepére, amikor Zoli nem tudta tovább játszani. Az különleges helyzet volt. Két-három éve voltam a pályán, nem szokták olyan fiatal színészre osztani az Őrnagyot, de szép sikerem lett. Ahogy a Tóték tíz évvel később színre került változatában is, amelyet már velem vitt színre Kazimir Károly.

A beugrását Latinovits miként nyugtázta?

Felhívott, és azt mondta: hallom, beugrottál a szerepembe. Mondtam, hogy igen, Zoli. Azt felelte: jó voltál, láttam.

Forrás: Szász Marcell

Kazimir Károlynak hajlama volt különös külhoni eposzok, más sajátos művek színrevitelére. Egyes színészei értékelték ezt a késztetését, mások megszenvedték. Ön tizenegy évadot töltött a teátrumnál. Ez mit jelez?

Volt akkoriban a Thália Színházban egy kivételes műveltségű dramaturg-rendező, Gosztonyi János. Az ő sugallatára – és Kazimir Károly befolyásával – olyan szerzők művei is színre kerülhettek, akik a vasfüggöny túlsó felén alkottak. Ez sok mindent felülírt. Eljátszhattuk például Jean Paul Sartre Az ördög és a jóisten című darabját. Vagy Rolf Hochhuthtól A helytartót. Szellemi szempontból ezek az előadások nagy utazásokat jelentettek olyan „tájakon", amelyek amúgy tilos területnek számítottak.

Már főiskolás korában is szerepelt filmekben. Az 1963-as, Szász Péter rendezte Fiúk a térről igazi kultfilmnek számított – annak ellenére, hogy a pártpropaganda szándékával hagyták jóvá -, ön pedig annak kapcsán kezdett karatézni. Meg sem állt a fekete övig.

Karatézni eleinte Darvas Ivánnal jártunk el az Ausztráliából hazatért Polyák József több danos karatemesterhez. Szász Péter javasolta a dolgot, úgy gondolta, jót tesz a filmnek, ha nem csak utcaszinten használjuk benne az öklünket. A mai napig végzem a formagyakorlatokat. Ami pedig a mozi- és televíziós filmeket illeti: akkoriban egymás után jöttek a feladatok. Például a Jó estét nyár, jó estét szerelem 1972-ben. Nagy siker volt, maradandó alkotás, a mai napig műsorra kerül. Egy évvel előbb készült az Egy óra múlva itt vagyok című sorozat, amelyben Láng Vincét játszottam. 1973-ban készült a Palacsintás király, és volt még sok más filmes, televíziós feladatom.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!