Kiss-B. Atilla: Belső indíttatást éreztem arra, hogy odafigyeljek az Operettszínházra

Kiss-B. Attila
Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója
Vágólapra másolva!
Belső indíttatást érzett arra, hogy odafigyeljen az Operettszínházra és az operett műfajára - mondta el az Országútnak adott interjújában Kiss-B. Atilla. A Budapesti Operettszínház igazgatója szerint a teátrumnak nagyszerű éve volt, és bár a járvány miatt jelentősen megváltozott az intézmény élete, a munka nem állt meg. A Trianon-emlékév kapcsán azt mondta, nem mondott le arról, hogy méltó emléket állítsanak az évfordulónak. A 2019/2020-as volt az első évada az új Operettszínháznak, amelyet a főigazgató mellett a fő-zeneigazgató, Pfeiffer Gyula és a balettigazgató, Apáti Bence vezet.
Vágólapra másolva!

Jelentősen megváltozott az Operettszínház működése. Nem fogadunk színházlátogatókat, és elmaradnak az előadásaink is, de a házban nem állt meg az élet - mondta az Országút folyóiratnak adott interjújában Kiss-B. Atilla. A Budapesti Operettszínház főigazgatója szerint dolgoznak, hiszen a művészeknek formában kell tartaniuk magukat.

Kiss-B. Atilla Forrás: Gordon Eszter

– A műszaki stábnak is találunk feladatokat, sor kerül mindarra, ami „békeidőben" elmaradt: leltározások és karbantartások folynak, reflektorokat, hangerősítő rendszereket, alkatrészeket cserélünk, varrónőink, szabóink maszkokat varrnak, és nem utolsósorban olyan művészi tartalmakat készítünk otthonról, amelyeket online felületeinken közzéteszünk - mondta a főigazgató.

A Facebookon láthatók a művészek produkciói

A művészi munka folyamatossága kapcsán Kiss-B. Attila kifejtette, hogy az énekes és hangszeres művészek többnyire otthonukban gyakorolnak, a karigazgató kapcsolatban áll az énekkar tagjaival, a fő-zeneigazgató pedig a zenekarral.

A főigazgató hozzátette, hogy a Facebook-oldalukon már láthatók is az ebből született összeállításaik, mások mellett a zenekari művészek produkciói.

– Klarinétkvartettünk még hangszert is váltott, szaxofonon játszottak a könnyedebb hangulat megteremtése érdekében. Énekkari művészeink a cappella műveket hoznak létre úgy, hogy mindegyikük külön-külön, egyenként énekli fel a szólamát otthon. Énekeseink, színészeink pedig a zenekar által elkészített zenei alapokra énekelnek dalokat, áriákat, duetteket - mondta Kiss-B. Atilla.

Az operett is komoly műfaj, ha igényesen nyúlunk hozzá

A 2019. februári megválasztása óta eltelt időszakkal kapcsoltban Kiss-B. Atilla azt mondta, hogy a színháznak nagyszerű éve volt.

Gyönyörű bemutatók születtek, a régi előadásokat pedig felújítottuk.

Arra a kérdésre, hogy miért érezte úgy, hogy a széles körben elismert életúttal a háta mögött operettigazgató akar lenni, Kiss-B. Atilla azt válaszolta, hogy

belső indíttatást érzett arra, hogy odafigyeljen az Operettszínházra és az operett műfajára.

– Az operett is komoly műfaj, ha igényesen nyúlunk hozzá, és ha az a célunk, hogy megfejtsük a szerzői szándékot, akár zeneileg, akár a librettó szempontjából. A könnyebb hangvétele, vidámsága és optimizmusa nem azt jelenti, hogy művészi megvalósításában könnyedebb utakra kell lépnünk - fejtette ki a főigazgató.

Marica grófnő és Fellini-film-adaptáció

Az interjúban arra is kitértek, hogyan készülnek arra, hogy ismét elindul a megszokott módon a szakmai munka a színházban. Ezzel kapcsolatban a főigazgató elmondta, hogy

bemutatókész állapotban van a La Mancha lovagja című musical,

amely hármas szereposztással lesz látható.

Terveik között szerepel, hogy színpadra állítják a Marica grófnőt, mert a főigazgató szerint az operett műfaj alapműveinek a repertoár gerincét kell alkotniuk.

Emellett bemutatják a Nine című musicalt is, ami Federico Fellini 8 1/2 című filmjének zenés színpadi változata.

A Kálmán Imre Teátrumban nemrég mutattuk be a Tajtékos dalok című, nagyszerű Boris Vian-varieténket, és máris be kellett zárni színházunkat. Alig várjuk a folytatást. Szintén tovább viszem a dinner show műfajának kiteljesítését, amit tavaly Párizsi randevú címmel indítottunk útjára. Idén ismét szeretném felkínálni a különleges összművészeti, gasztronómiai est élményét a varietéelemeket is szívesen fogyasztó, ínyenc nézőinknek - mondta a tervekkel kapcsolatban a főigazgató.

A Trianon-emlékév kapcsán meghirdetett pályázattal és a százéves évfordulóra tervezett premierrel kapcsolatban Kiss-B. Atilla úgy fogalmazott, hogy mint ahogy Trianon maga nem sikertörténet, a pályázat sem lett az. – Túl rövid volt az idő ahhoz, hogy olyan minőségi termés szülessen, amire igazán büszkék lehetünk. A pályázatot eredménytelennek nyilvánítottuk, de nem mondtam le arról, hogy méltó emléket állítsunk az évfordulónak – mondta Kiss-B. Atilla, és azt is hozzátette, hogy későbbi, tervezett koncertjükön fellépnek majd az elszakított területeken élő és ott alkotó nagyszerű művészek.

Kiss Diána Vereczki Szilvia (k) szerepében Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjének próbáján a Budapesti Operettszínházban 2019. szeptember 4-én - a rendező Vidnyánszky Attila Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Vidnyánszky Attilával való együttműködés kapcsán a főigazgató kifejtette, hogy tudja, a Nemzeti Színház igazgatója rendkívül elfoglalt, és ritkán vállal máshol rendezést, mint a saját színházában. Mint elmondta,

nagyon hálás neki a tavaly ősszel programadó előadásként bemutatott Csárdáskirálynő rendezéséért, és bízik abban, hogy lesz a közös munkának dicső folytatása.