Öt bemutatót tervez a jövő évadban a Budapesti Operettszínház, amely A mosoly évadá-ra készül.

A "mosoly évada" nevet adta következő szezonjának a Budapesti Operettszínház. Kiss-B. Atilla főigazgató a színház szerdai budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott nézőiknek, amiért hűségesen kitartottak a színház mellett a pandémiás időszakban, és figyelemmel kísérték az online felületeiken közzétett tartalmakat. Azoknak a nézőknek is köszönetet mondott, akik nem igényelték vissza jegyeik, bérleteik árát. A főigazgató azt is elmondta, hogy a tervek szerint az évadot a főpróbahéten abbahagyott La Mancha lovagja című produkcióval nyitnák szeptember közepén, majd az éppen bemutatott Tajtékos dalok című produkció előadás-sorozata folytatódik.

A Raktárszínházban az Anne Frank naplója című produkció és a vele együtt játszott A képfaragó című táncjáték látható majd, és pótolják a kistermekben elmaradt további előadásokat is. A nagyszínpadon elmaradt előadásokat nem minden esetben tudják pótolni, helyettük más produkciókat választhatnak a nézők. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét október 23-án mutatják be a nagyszínpadon Bozsik Yvette rendezésében. A János vitéz című produkciót is színpadra állító művész elmondta: az foglalkoztatja mostanában, hogyan tudja a szépséget megfogalmazni. A darabot a Szentivánéji álom című műhöz hasonlította, mint mondta, egy szép erdélyi tündérkertben képzelték el a teret és a jelmezeket is. Kiemelte, hogy az előadásban komoly szerepe lesz a színház balettegyüttesének. Alkotótársként Krizsán Dániel és ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfus is részt vesz a munkában.

A mosoly országa című Lehár-operett premierjét 2021. január 29-én tartják. A darabot rendező Stephen Medcalf videoüzenetében azt mondta, korábban Marseille-ben dolgozott együtt az operettszínház főigazgatójával, aki a budapesti munkára felkérte. A mosoly országa magával ragadó mű, szórakoztató, teli látványos jelenetekkel, vidámsággal és szomorúsággal is – mondta a rendező.

Március 26-i bemutatóval a Nine/Kilenc című musicalt állítja színpadra Balázs Zoltán, a Maladype alapító-rendezője, aki elmondta, hogy Magyarországon kevésbé ismert darabról van szó, amely Federico Fellini8 és fél című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült. A mű szövegkönyve Arthur Kopit, a zene és a dalszöveg Maury Yeston munkája. Várkonyi Mátyás és Béres Attila Mata Hari című kémoperáját Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség 2021. április 30-tól. Várkonyi Mátyás zeneszerző elmondta, a történetet az teszi izgalmassá, hogy nem tudni, ki a kém. Várkonyi Mátyás a sajtótájékoztatón megemlékezett arról is, hogy az idén 40 éve alapították a Rock Színházat. Elmondta, hogy tevékenységük nem múlt el nyomtalanul, hiszen több darabjuk is megtalálható az operettszínház műsorán: a repertoár része például a Dorian Gray, és az Abigél-t – a Viktória című produkció mellett – újra műsorra tűzik.