Benkő László: Nem gondoltam, hogy ebből ilyen gyorsan lehet baj

2020.06.15. 10:35

„Bele is halhattam volna” – mondta Benkő László, akit a múlt hétvégén vittek kórházba, mert már alig kapott levegőt. 

Az Omega billentyűse múlt hét csütörtökön otthonában lett rosszul, és gyerekei azonnal kórházba vitték. Kiderült, hogy kritikus mértékben vizesedett el a tüdeje. „Nem értettem, miért veszem olyan nehezen a levegőt, aztán amikor az ágy szélén ülve valamiért lehajoltam, szabályosan fulladozni kezdtem. Alig-alig kaptam levegőt, ijesztő volt, de tudtam, nem eshetek pánikba, és ezt valahogy el is tudtam kerülni. A fiam és a lányom rögtön bevittek a Klinikákra” – mondta Benkő László a Blikknek, aki néhány hete kapott vérképző infúziókúrát, mert kiderült, hogy már hónapok óta belső vérzése van

Benkő LászlóFotó: Bielik István - Origo

„Az érklinikai vizsgálaton is észrevették, hogy kissé vizesedni kezdett a tüdőm, mondták is, hogy ezt később rendesen ki kell vizsgálni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből ilyen gyorsan lehet ilyen nagy probléma. Bele is halhattam volna. Szerencsére fájdalmam nem volt, csak kellemetlenségem. Tulajdonképpen azt sem éreztem, amikor a felgyülemlett vizet eltávolították a tüdőmből. Olyan érzés volt, mintha finoman hátba vágtak volna.” Benkő László éppen 77. születésnapja előestéjén lett rosszul: „Kaptam az ápolóktól egy luftballont, amelyet előzőleg mind aláírtak. Egy szalaggal feldíszítve kötötték ki az ágyam mellé. Megható volt, el is érzékenyültem. Az orvosok is gratuláltak, és egy közvetlen telefonszámot is adtak, hogy ha a vizesedés megint megjelenne, fel legyenek rám készülve. Remélem, nem lesz ilyen, de hétfőn is ott kezdem a napot. Akkorra lesz meg a laboreredmény, hátha abból kiderül, hogy ennek a vizenyőnek mi lehetett az oka" - mondta Benkő László.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK