Újra egymás mellé ülhetnek a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon

szeged szabadteri nyar program csaladi szinhaz
A messzeföldön híres Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja a látogatókat!
Vágólapra másolva!
Fizikai távolságtartás nélkül, közvetlen egymás mellett foglalhat helyet a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadainak nézőterein. A veszélyhelyzet megszűnésével a szokásos rendben folytatják a jegyértékesítést.
Vágólapra másolva!

Mostantól nincs szükség előjegyeztetnie magát a jegyvásárlóknak a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi előadásaira. A rendezvény korábbi tájékoztatása alapján a létszámkorlátozások miatt nem tudtak minden helyet értékesíteni, azonban a veszélyhelyzet megszüntetésével visszatérhet az eredeti ültetési rend, így pedig a valódi színházélmény is.

„Az elmúlt hónapok magánya és bezártsága sokunkat megviselt. Azzal, hogy ismét a régi rend szerint tudjuk fogadni a nézőinket,

A társas érintkezés, az egymásmellettiség most újra adott lesz egy igazán különleges helyszínen, a liget fáinak ölelésében” – mondta Herczeg Tamás, a Játékok igazgatója. Egyébként a Dóm téren sem maradnak előadás nélkül a nézők idén nyáron. A székesegyház előtt a közönség két ingyenes darabot, az Akárki című moralitás-játékot, valamint egy szimfonikus zenekari koncertet tekinthetnek meg. Az erre a játszóhelyre meghirdetett előadások részleteivel kapcsolatban a közeljövőben adnak tájékoztatást a szervezők.