Fekete Péter: Háromezer művész kapott gázsielőleget

Fekete Péter, EMMI kultúráért felelős államtitkár
Fekete Péter, EMMI kultúráért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól. A Köszönjük, Magyarország! program résztvevőinek előadás-sorozata már el is kezdődött - mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Vágólapra másolva!

Nagyjából 3 ezer művész kapott gázsielőleget a kormánytól. A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt művészek egyenként 300-300 ezer forintot kaptak. Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta, „egymilliárd forintot sikerült a célra átcsoportosítani a kulturális ágazatban. A gázsielőleget a nemzeti intézményeinken, így a Nemzeti Színházon, a Hagyományok Házán, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül osztottuk ki a művészeknek.”

Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára Fotó: Talán Csaba

Az államtitkár kifejtette, hogy segélyt osztani nem akartak, inkább előleget fizettek a művészeknek, és

azt kérték tőlük, hogy a veszély elmúltával produkcióikkal szolgáltassák vissza azt.

A Köszönjük, Magyarország! programban résztvevők, a könnyűzenészektől a néptáncosokig vállalták, hogy elmennek fellépni könyvtárakba, szabadtéri színházakba, illetve más kulturális helyszínekre. „Készült egy adatbázis, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum honlapján található, és ahonnan a kulturális szervezők felkérhetnek művészeket. Most van tízezer fellépési lehetőségünk, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Az elkövetkező időszakban kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni” – mondta Fekete Péter.

A karanténidőszakban az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók után online közzétett dalaikkal, előadásaikkal talán a kulturális ágazatban tevékenykedők tették a legtöbbet annak érdekében, hogy az emberek lelki egyensúlya és harmóniája megmaradjon. Fekete Péter azt is mondta, hogy

a bevételkiesés a legérzékenyebben a szabadúszó, független művészeket érintette.

Kiderült, hogy folytatódik a pandémia előtt indult Térzene Program is. Fekete Péter elmondta, hogy azt szeretnék, hogy minden ötezer fő feletti településen heti egy alkalommal felcsendüljön a klasszikus zene a zenepavilonokban, a parkokban, a tereken.