Minden a levenduláról és a rózsákról szól a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében

Tihanyi levendulás, Tihany,  Tihanyi-félsziget, levendula, levendulaültetvény, 2020.06.14.
A tihanyi levendulás 2020.június 14-én
Vágólapra másolva!
Levendula és rózsa napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. Az érdeklődők 10-féle levendulát csodálhatnak meg az arborétumban, és megismerhetik a legrégebbi nemesített rózsafajtákat is.
Vágólapra másolva!

Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója közölte, az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Kifejezetten arra törekszenek, hogy mindig új, a vendégek számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be.

A kert rózsagyűjteménye is szemet gyönyörködtető, a szivárvány minden színében nyílnak a virágok és számos növekedési formájú rózsabokor figyelhető meg. A futórózsák, akár kétméteres magasságig felnyúló, virágokkal dúsan megrakott bokrai már messziről virítanak és a reneszánsz rózsákhoz híven édes illattal töltik meg a levegőt. A rózsakert belsejében, az egyes ágyásokban a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a miniatűr rózsák, valamint számos, a hajtás végen több virágot bontó (polyantha) rózsafajta is fotózásra csábít.

A levendula rendkívül népszerű növény, a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében 10-féle található belőle Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rózsakerti gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, amely a rózsakert mögött folytatódik, és benne

két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg,

ezeket még 1867 előtt nemesítették. Ebben az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első, La France nevet kapó teahibrid, és jelentek meg újabb és újabb fajtákat.

A füvészkert és az egyetem kulturális irodája által immár hetedik alkalommal megszervezett fesztivál résztvevői a fűszerkerti szépségeket csak megcsodálhatják,

a növényárudákból azonban haza is vihetik a levendulatöveket, valamint más egzotikus és évelő növényeket.

A kétnapos rendezvényen minden korosztály számára kínál vonzó programot. Az előadásokon szó lesz a levendula, a gyógy- és fűszernövények jótékony hatásairól, a történelmi rózsákról, az érdeklődők megismerhetik a szappankészítés és a méhészkedés rejtelmeit. A hétvégén koncertekkel, előadásokkal, népzenei- és néptáncbemutatókkal, gyerekműsorokkal, növényvásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel várják az érdeklődőket.