Képednél csak a lelked feketébb, avagy operavilág az aranykoporsó után

2020.07.07. 16:25

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 143. LEVÉL

Édes Néném,

ne botránkozzon meg, kérem! Senki nem űz itt senkiből gúnyt – az aranykoporsó amúgy is foglalt, Vántus István, Szeged nagyszerű polgára írta meg az operát anno e címmel. De csak mert George Floydot, egy magáról megfeledkezett minneapolisi rendőr által brutálisan megölt afroamerikai állampolgárt is abban temetettek el, még nem kell letörölni az egyetemes kultúrtörténet táblájáról, ugye? Ha két éven belül lemezre vesszük, ugye, nem kell más címet adnunk a kiadványnak, mert ezzel sértenénk a halott amerikai emlékét? Vántus operájában ráadásul (a Móra Ferenc-i nagy történeti mű után) Diocletianus császárt rejti az aranykoporsó. De nekünk, magyaroknak – történelem esetleg ide vagy oda – sokat jelentő Attila nagyúr testét is aranykoporsó, körötte ezüst és akörül vas vitte és takarta, nekünk ezt jelenti ez a különös temetkezési jegy. Viszont a római cézár és a hun nagyfejedelem dúsgazdag volt, viszont George Floyd és az egész családja... – a többibe most nem mennék bele.

Merthogy a világért sem a belemenés szándéka íratja vele e levelet. George Floyd semmit sem tehet arról, ami halála nyomán kibontakozik, még akkor sem, ha különben visszaeső bűnöző volt, és nagyon úgy tűnik, hogy jogos, de messze nem arányos intézkedés során vesztette életét. Ugyanakkor az ő halálát mint ürügyet felhasználva szintet lépett a PC őrület, és ami az elmúlt években minket a Porgy és Bess c. opera kapcsán elért, kismiska a mai fejleményekhez képest. Nem, nem akarom magamon megnyomni a Porgy-automatikát, de a Neuer Züricher Zeitung minapi cikke is azt fejtegeti, miként állnak majd az operaházak ahhoz, ha pl. Pillangókisasszony alakját már nem veheti fel Cso-Cso-szánnak maszkolt európai művész? (Érdekes, arról nem írtak, hogy akkor is gond lenne-e, ha mint annyiszor, kiváló fekete énekesnő próbálná meg ugyanezt – ha tehát két, a fehér europidok által úgymond lenézett és kihasznált rassz érdeke kerülne egymással szembe?)

Sőt, a cikkíró ennél is tovább ment, hisz az érzékenységcunami ha beindul, nincs megállás Rigoletto púpjáig: kifigurázásként élhetik meg a testi fogyatékkal élők, Lady Macbethet meg majd a feministák követelik átformálni, mert egy nő nem lehet gonoszul hatalomvágyó, legfeljebb karrierista. Puccini jégszívű Turandotja kínai hercegnő, ha a blackmask, az arc feketére festése megalázó és száműzendő, könnyen eljutunk a húzott szem rajzolásának tilalmáig is – Néném tán emlékezhet Eötvös Péter, a világ legtöbbet játszott kortárs operaszerzője egy művének londoni vesszőfutására, amikor – már megint az arany! – az Aranysárkány című kamaradarab szereplőinek kínaiságát kérték számon a művet kitűző színházon. Annyit jegyezzünk meg, hogy Nagy-Britannia sok évszázados gyarmatbirodalom központja, népessége teljességgel kevert, pláne a nagyvilági fővárosban, tehát akár – ha nem is feltétlen kínai, de legalábbis – ázsiai típusú énekeseket is castingolhattak volna az amúgy projektjelleggel működő előadásra.

De mit kér számon ez a „kezem feje” alapon terjedni látszó rasszista dili az operán mint műfajon? A műfajon, amely eleve onnan indul, hogy emberek (máskor: gyerekeket, állatokat, sőt, növényeket vagy tárgyakat alakító emberek!) énekelve beszélnek, ahol a szerelmi vallomás vagy egy dühkitörés hangerejét, időtartamát a partitúra meg a karmester aznap esti belső késztetése határozza meg? Amely eleve felfüggeszti a napi valóságot, és olyannyira stilizált, hogy a fekete díva, Jessye Norman kifogástalan Grófnét énekelhetett Mozart Figaró-jának müncheni előadásán (senki sem tüntetett), Pavarotti harminc évvel és 60 kilóval a szó szerinti alak felett is sikeres lehetett éhező Rodolfóként a Bohémélet-ben (Budapest is látta), vagy ahol tapintatosan félre nézni sem szükséges, ha egynémely, Wagner által ugyan beírt, de szcenikailag kivihetetlen esemény történik – pl. békává változás, vagy egy elhajított dárda megállítása a levegőben?

És van, hogy egy énekes akkor is púpos, ha nem Rigolettót játszik; egész életében nagyon kicsi, pedig nem Zemlinsky Törpé-jének címszerepére készül; lehet vak, pedig nem Samson III. felvonására kérték fel; arról nem is szólva, hogy tizenéves lány akkor sem tudja elénekelni az emlegetett Cso-cso-szán szólamát, vagy Desdemonáét, ha ezt parancsba adja majd valaki. Apropó, Otello. Amúgy se egyszerű kiosztani, mert karizmatikus személyiség, idősödni kezdő férfi kellene hozzá, aki nemcsak, hogy énekes, de konkrétan vivőerős hangú hőstenor is. Na, de hogy szerecsen is legyen, az ezer produkcióban egyszer, ha sikerül. Már amennyiben az is fontos, hogy milyen maga a teljesítmény, és nem a bőrszín, a származás előbbre való – megjegyzem, utóbbi elv definíciószerűen valósítaná meg a rasszizmust magát. Hát nem őrület?

Plácido Domingo Franco Zeffirelli 1986-os, Otello című filmjébenForrás: Origo

Megboldogult Gregor József egyik nagy sztorija volt (az ezerből), amikor addig hülyéskedtek a Varázsfuvola próbáin Monostatosszal, hogy azután akárhányszor énekelte Sarastrót, a darab bölcs, mély humánumú főpapját, mindig meg kellett állnia a próza következő mondatának felénél, átgondolni a dolgokat: „Menj, arcodnál csak a... lelked feketébb!” (Különben jött volna a „s.gged”...) Bocsánat a szlengért, de ugye, pont a nyers valóság áterőltetésénél vagyunk, ez a történet pedig éppen így történt. Mármost viszont a színekig jutottunk. Feleségem a minap felnyitotta az utolsó L'Oreal-tégelyét, mondván: a ráncokat ugyan nem tünteti el, de a cég a fehér színt mint olyat, igen, akkor hát mi is eltüntetjük otthonról a L'Orealt. Gondolom, a párizsi központ nem rakta ki emiatt a gyászlobogót, de jobb is, mert micsoda ízléstelenség volna épp a fekete színt a halál szimbólumává tenni?! Már majdnem akkora bűn, mint Black Fridayt hirdetni a konzuméria vallásának sátoros ünnepén!

Plácido Domingo és Justino Diaz Zeffirelli filmjébenForrás: Origo

Mozartnak is főhetne a feje (ezen biztos nem vihogna oly artikulátlanul, mint Forman filmjében), mi lesz ezzel a szerecsen Monostatosszal, mert nemcsak ez a szöveg, de a spieltenor egyetlen kis áriája is erre, a bőrszínnel való játékra épül, emlegeti a Holdat, amely oly sápadt, és konkrétan kimondja (kissé ugyan sírósan), hogy a „fekete csúnya”. A rabszolgák vezére szeretetéhes, de figuráját az illojalitás is árnyalja, meg nagyon kegyetlen is a többiekkel. Ez van. De hogy ez lesz is, arra most nem vennék mérget – nálunk, a vírus után majd egyszer csak kinyitó Operában igen, de a német Mozart hazájában már kevésbé.

Nem tudom, mivé leszünk, ha Mozart, Verdi, Puccini és más remekmű-szerzők alkotásait sikerül ily ostoba külsőségek alapján félreérteni, és nem azt felmutatni, amelyért ők magát a darabot alkották: hogy a renegát basa keresztényebb az európaiaknál, hogy a ciprusi mór gyönyörű belsejét felette a felé irányuló rasszizmusra válaszként kinevelt frusztrációja, hogy Puccini épp arra mutat rá, mennyivel nemesebb a kis japán gésa, és hogy az amerikai hadnagy mekkora nulla, erkölcsi hulla...

Néha karácsonykor a gyönyörű fát és az ajándékokat körbeállva benyögöm: „és most minden eltűnik, ami Kínából érkezett!” Lenne nagy sírás, pedig egyetlen családtag se tűnne el egyelőre, csak néznénk egymást egy félig romos szobában, anyaszült meztelenül – de legalább sötétben... Most arra gondolok, hogy a gyarmatbirodalmak központjában egy szép antifa-megmozdulásos napon hirtelen minden eltűnik, amit a belga királytól az angol királynőig a gyarmatok kifosztásából szedtek össze őseik, s aminek hasznait ők ma is élvezik. És hirtelen a tüntető tömegnek nincs hova hazamennie, a munkahelyén csak harmadannyi fizetést kap, és rádöbben, hogy a történelemben – számukra szerencsére – nincs visszaút. Vagy legalábbis roppantul nem vonzó. Így a szavak maradnak, a tenger fenekén a Kolumbusz-szobrok, az összefirkált Churchill – meg a röhej, a botrány, amit mindezzel kiváltanak.

Tartsuk nyitva hát a szemünket, és tartsuk meg azt az elvet, amely legfontosabbá a teljesítményt teszi, nem pedig a származást. Ekkor úgy kerülünk egy platformra a Nagy Inkvizítorokkal, hogy közben szembe is kerülünk velük... cifra helyzet, az biztos. Én Mozarttal maradok!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2020. július 6.