Szombaton tartották az idei Budavári Palotakoncertet, az új Budapesti Operettszínház társulata közreműködésével. A kétségtelenül hatalmas siker után egy meglepetés várt a közreműködőkre és az előadás utáni fogadás vendégeire. Ugyanis a köszöntő beszédek után a világhírű hegedűművész, Jávorkai Sándor Lehár 'Ó lányka, ó lánykám, imádlak én...' című dalát kezdte el játszani, majd Laki Péter, a színház feltűnően tehetséges színésze elkezdte énekelni a dalt. Nem véletlenül: így kérte meg barátnője kezét.

 - Mindkettőnk szívéhez közel áll a Palotakoncert, Zsuzska az egyik szervezője, és én is évek óta fellépek itt - meséli Laki Péter. - A lánykérés megszervezésében két társam volt, Vadász Dániel, a Palotakoncert producere, akivel jó baráti és szakmai viszonyt ápolok évek óta, nemcsak a várbeli gálán, hanem a Coopera egyik produkciójában is énekelhettem már a felkérésére. Mellette Szentpéteri András barátunk - aki Zsuzska kollégája is -, aki az ötletemet meghallgatta és megszervezte. 

Laki Péter a Budavári Palotakoncerten kérte meg barátnője kezétFotó: Szobonyai Patrícia

A hegedűvirtuóz Jávorkai Sándort kértük meg, hogy a gála utáni fogadáson a koncerten az általam énekelt dalt kezdje el játszani Lehár Ferenc Friderika című operettjéből, a refrénbe beszálltam én is. Mindenki meglepődött, hogy mi is ez az extra produkció... De abban a pillanatban, amikor a párom felé nyújtottam a kezem, hogy lépjen mellém a színpadra, az emberek sejtették, mi fog következni, mert hatalmas tapsorkán tört ki. S jött, aminek jönnie kellett, egy kis beszéd kettőnkről, a közös életünktől, múltról, jelenről, jövőről, szeretetről, boldogságról, kitartásról, majd következett a klasszikus kihagyhatatlan letérdelős lánykérés: „Lőrincz Zsuzsanna Gabriella, hozzám jössz feleségül?". Majd érkezett rá a válasz: „IGEN!"

A pár szülei is jelen voltak az eseményenForrás: photo by Galos Mihaly Samu/abrakadabrafoto.com/Galos Mihaly Samu

Ováció kísérte az eseményt, a kollégák, barátok, ismerősök együtt ünnepelték ezt a pillanatot és osztoztak Laki Péterék örömében, akiknek fontos volt, hogy szüleik is jelen voltak az eseményen; Péter mindkét édesanyát és édesapát előre beavatta, mire készül. A fiatal jegyespár egyébként öt éve ismeri egymást.

Egy újévi koncerten ismerkedtek megForrás: photo by Galos Mihaly Samu/abrakadabrafoto.com/Galos Mihaly Samu

- Egy újévi koncert alkalmával ismerkedtünk meg, ekkor még két különböző városban éltünk. Nem volt kérdés egyikünk számára sem, hogy folytatjuk az ismerkedést, és nem is telt bele sok idő, éreztük, hogy ez több mint egy baráti kapcsolat. Zsuzska Budapesten járt egyetemre, én pedig akkor már az Operettszínházban tanultam és dolgoztam, így négy hónap után gondoltunk egyet, és össze is költöztünk. Közös pont az életünkben a színház és a kultúra szeretete, Zsuzska korábban táncolt és a készülő mesterszakos diplomamunkája is szorosan kapcsolódik ehhez a témához, ráadásul kulturális menedzserként dolgozik. Nem ez volt az első alkalom, hogy ő szervezőként, én pedig fellépőként vettem részt ugyanabban a projektben, a közös munka soha nem okozott nehézséget, sőt, most épp' kapóra jött... - mondta Laki Péter.

Laki Péter a Budapesti Operettszínház egyik legjobb színésze. Mint többször megírtuk: a színház minden tekintetben megújult, amikor tavaly Kiss-B. Atilla főigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató átvette az Operettszínház vezetését. Laki Péter az első, óriási sikerű bemutató főszereplője volt, Bóni grófot játszotta a Csárdáskirálynőben. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte, a koreográfus pedig Bozsik Yvette volt.