A Felvidéken vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes augusztus 13-tól 16-ig. A Megidézett Kárpátalja című táncantológiát Királyhelmec, Fülek, Komárom és Somorja közönsége előtt adják elő a nemzeti összetartozás éve keretében megvalósuló turnén.

Augusztus 13. és 16. között a Felvidéken vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes. A Királyhelmecen induló felvidéki vendégszereplés a járványügyi korlátozások bevezetése óta az első turnéja a társulatnak. A lassan 70 éves Magyar Állami Népi Együttes napjainkra a Kárpát-medence kulturális értékeinek zászlóvivőjévé vált, kül- és belföldön egyaránt. A társulat tíz éve szisztematikus következetességgel állítja színpadra a határon túli területek hagyományos népi kultúráját felvillantó műsorait.

A Felvidéken a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadással vendégszerepelnek. A műsorban a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek, magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúrája egyaránt helyet kap. „Az előadással igyekszünk bemutatni mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban az együttélés szükséges és megtermékenyítő természetességére helyezzük” – mondta Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a darab rendező-koreográfusa korábban. A nemzeti összetartozás éve alkalmából augusztus végén Szlovéniában lép fel az együttes, szeptemberben pedig országos turnéra indul, amennyiben azt a járványügyi korlátozások engedik.