ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 147. LEVÉL

 

Édes Néném,

 

ne aggódjon, kérem szépen! Az Opera nem megbetegedni hívja a nézőket, és az eddig megvásárolt csaknem 2.000 jegyből úgy gondolom, a nézők sem bizalmatlanok. Habár szemünket mi is a hatóságokra meg a járványszámokra függesztjük – mintha nyaranta nem lett volna épp elég a meteorológiai előrejelzések fürkészése –, most már hónapok óta ugyanaz a feltételrendszer övez minket és a többi, ültetett nézőterű műfajt. Se zárt, se szabadtérben nincs korlátozás számunkra, az 500-as határ így nem ránk, hanem az ún. zenés-táncos, tehát leginkább könnyűzenei rendezvényekre vonatkozik. Ezt nem árt többször leszögezni. És azt is, hogy a szabályok világában élünk, és azokat a szabályokat az adatokkal és a tudással felvértezett hatóságok hozzák. Ha tehát nincs tiltva a klasszikus zene, a színház, az opera és a meccs, az azt jelenti, hogy akkor azt lehet. Ha tiltva volna, akkor nem lehetne, kétségem sincs afelől, hogy felelős emberek a felelős döntést erről meghoznák adott esetben – minden köztes megoldás szervezői reakció. Ha valami, ami bár lehetne, elmarad (annak is annyi oka lehet!), az nem bírhat kötelező érvénnyel másra, mert ha azzal bírna, akkor maga lenne a szabály, miközben a szabály nem ez, sőt.

Itt szerződésekről is beszélünk, nemcsak a levegőbe. Ha nincs hatósági tiltás, nem teljesül a vis maior jogi kategóriája, és nekünk fizetni kell a meg nem valósuló esemény miatt a fellépőknek, hisz ők joggal mondhatják: lehetett volna, mégse játszottunk (csak az ő idejükkel, energiáikkal, stb.). Érdemes elolvasni a Magyar Teátrumi Társaság ajánlását is, pont úgy van, és pont úgy is történik nálunk minden, ahogy abban is áll.

Kedves Néném, ha kérhetem, forduljunk inkább a várakozással teli rendezvényünk felé, amely egy 10.000 m2-es parkrészben valósul meg, szabadtéren, maszkhasználattal, ha úgy akarja! Amikor Kegyes leül az Eiffel Műhelyház parkjában elhelyezett székére – vagy a fűre, ha a regisztráció végén érkezett –, egy eddig nem létező kulturális tér első látogatójaként gratulálhat magának. Megérkezett Magyarország legnagyobb szabadtéri előadóhelyére, ahol az év egy-egy kitüntetett napján majd klasszikus muzsikát játszik az Opera.

Ha körülnéz, felismeri: nincs ebben semmi festői. Valóban. Viszont konkrétan Budapest közepén ül, Kőbányán, egy monumentális ipari múlt utáni rozsdás rémálomból ébredő negyedben. Összesen több mint 40.000 m2 díszkövezett és zöld terület várja, és igen, a magyar vasút zászlóshajójának, az egykori Főműhelynek élő emlékei. A legendás 301-es magyar sorozat egyetlen ilyen formában megmaradt gőzöse, a 006-os (magán hordva a „biatorbágyi" példány kazánját!), és egy hatalmas, „világított toronnyá" változó kémény, a klasszikus téglacsarnokok újjávarázsolt világa. Fő beltéri attrakciónk, Feketeházy János Eiffel-mintára szegecselt csarnokrendszere még nem mutatja magát, de elkészült és vírusmentes októberi avatásra vár...

Ezért is írtuk mindenhová: parkFOGLALÓ. Ön tehát még nem a hivatalos avató, hanem egy szinte „spontán" szerveződő örömünnep részese. Élünk, létezünk, tervezünk, dolgozunk: a Magyar Állami Operaház ezt szeretné üzenni a világnak fél év után, és egy ki tudja, miféle fél év előtt. Ezért leszünk jelen dupla szimfonikus zenekarral, nagy énekkari létszámmal, filmekről balettegyüttesünkkel és 20 kiváló magánénekesünkkel, akiket úgy választottunk ki, hogy az elmúlt időszak legnagyobb „vesztesei" léphessenek végre Ön elé.

Az Opera 2012-ben indult projektje, az Eiffel Műhelyház a legek világa. Most elfoglalt telke és parkja hosszabb, mint a Kossuth tér, csarnoka szélesebb, mint a Parlament: a legnagyobb magyar középületet láthatja maga mellett, amely épp egyidős az Operaházzal – kell-e említenem, hogy ilyen csodája a világ egyetlen társulatának sincs? És még hivatalosan ki sem nyitott, nemzeti ünnepünkön máris fellép itt a világ legkeresettebb tenoristája...

Ez az a nap, ragadjuk hát meg együtt! A Szent István-i előestén legyen büszke ránk, mert mi a magyar állam és így az Ön Operája vagyunk – amit ma lát és hall, nem megismételhető. Szorongásunk múljon, jövőt kémlelő félelmünk késsen: induljon a ParkFOGLALÓ!

Úgyhogy ne tamáskodjon, ezt írom most is, hanem igyekezzen, mert lemarad!!!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2020. augusztus 12.