Minden koronavírusteszt negatív lett a Thália Színházban

Thália színház, Budapest színtársulat, előadás, befogadó színházként működik, kultúra, Budapest, Nagymező u. 22-24,
2016.09.02
Thália Színház. Budapest, 2016.09.02.
Vágólapra másolva!
A Thália Színházban lezajlott minden dolgozó, művész és alkotó koronavírus-tesztelése, miután a múlt héten kiderült, hogy a színház egyik művészének koronavírus-fertőzése van. A járványügyi előírásokat betartják, fokozottan figyelnek a higiéniára, mondta az Origónak Kálomista Gábor igazgató. Nem halasztanak el előadásokat.
Vágólapra másolva!

Ahogy mi is megírtuk, koronavírussal fertőződött meg a Thália Színház egyik művésze. A színház az érvényes járványügyi protokoll szerint kezdte el az eljárást a múlt hét végén. A fertőzés kiderülését követő napon már elkezdték az ott dolgozók tesztelését. Hétfőn pedig a Facebook-oldalukon jelentették be, hogy

minden elvégzett teszt negatív lett, és mindenki tünetmentes.

„A Thália Színházban lezajlott minden dolgozó, művész és alkotó koronavírus-tesztelése. A tesztelést a művészeken és a velük kontaktáló dolgozókon 48 órán belül kétszer végezték el” – írták a közleményben. Valamint azt is közölték, hogy nem tervezik a Művészet és a Gyilkosság az Orient Expresszen premierjének, illetve a meghirdetett előadásoknak az elhalasztását.

"Kicsit fájlaljuk, hogy néhány orgánum nem tőlünk tájékozódva, hanem légből kapott információk alapján terjesztették azt, hogy elmaradnak előadásaink. De aki kíváncsi a színház álláspontjára, az vagy felhív minket, vagy a honlapunkról megtudhatja a hiteles információkat" - mondta az Origónak Kálomista Gábor igazgató, és hozzátette azt is, hogy "a járványügyi előírásokat betartjuk, fokozottan figyelünk a higiéniára. Nem tervezünk többet, mint amennyit előírnak, és úgy látjuk, hogy ez tud működni."