A hétvégén zárult minden idők legnagyobb Raffaello-kiállítása

Raffaello önarcképe körülbelül 23 évesen
Vágólapra másolva!
Több mint 162 ezer látogatója volt a hétvégén zárult római Raffaello-kiállításnak. A szervezők nagy sikerként könyvelték, hogy a koronavírus-járvány ellenére ilyen nagy közönséget vonzott a tárlat, amit a Raffaello-életmű minden idők legteljesebb bemutatásaként hirdettek.
Vágólapra másolva!

A hétvégén zárult Rómában a Raffaello-kiállítás, amelyet a festő életművének eddigi legteljesebb bemutatásaként hirdettek. Több mint 162 ezer látogatója volta a nagyszabású kiállításnak, és a szervezők az eredményt egyértelműen sikerként könyveltek el, hiszen a kiállítást nem sokkal a koronavírus-járvány európai kirobbanása előtt nyitott. A Raffaello 1520-1483 című tárlatot a reneszánsz mester halálának 500. évfordulóján a firenzei Uffizi képtárral együttműködve az olasz fővárosban, a Quirinale-palotában rendezték meg. A tárlathoz

52 múzeumból és magángyűjteményből 120 műalkotást kértek kölcsön.

Többek között a londoni Nemzeti Galériából, a párizsi Louvre-ból és a madridi Pradóból is érkeztek művek.

A tárlatot fordított időrendben rendezték be, halálával és utolsó munkáival kezdve és korai évei felé haladva. A kiállítás helyszínéül azért választották Rómát, mert a mester ott halt meg 37 éves korában, 1520. április 6-án. A három évig tartó előkészítés után a kiállítás március 5-én nyílt meg, és az eredeti tervek szerint június 2-ig fogadta volna a látogatókat.

A járvány miatt azonban március 8-án be kellett zárni a tárlatot és csak június 2-án nyithatott ki ismét

szigorú korlátozások betartásával. Korlátozták a látogatószámot, kötelezővé tették a maszkviselést és ügyeltek a távolságtartásra, hogy gondoskodjanak a közönség biztonságáról. A kontaktkutatást lehetővé téve csak online lehetett jegyet rendelni, és mérték a belépők testhőmérsékletét is. „Az első naptól telt házzal ment a kiállítás, nagy siker volt” – közölte szerdán a Scuderie del Quirinale vezetősége. A kiállítás utolsó napjaiban éjjel-nappal nyitva volt a tárlat.