A koncert, amire több, mint négymillió ember ment el

Vágólapra másolva!
Volt olyan koncert, ahol többen voltak, mint Horvátország vagy Mongólia teljes népessége. Volt olyan, milliónál is több nézős koncert, amit a Szovjetúnió utolsó hónapjaiban tartottak. Ráadásul tele nyugati heavy metállal. Összeszedtük minden idők öt legnagyobb nézőszámú koncertjeit.
Vágólapra másolva!

Hogy mi visz rá embereket arra, hogy akár egy többmilliós tömeg közepén állva hallgassanak ilyen-olyan minőségben egy koncertet, nehéz megítélni. És legalább ilyen nehéz elképzelni azt, hogy az eddigi legnagyobb koncerten többen voltak jelen, mint Horvátország 4 milliós népessége. Ebben a cikkben összeszedtük a világ eddigi legnagyobb koncertjeit. És a méretet egyértelműen a közönség számával írjuk le, tehát nem a zene minőségével, a show horderejével, hanem egyszerűen azzal a számmal, amit a hivatalos szervek közöltek ezekről az eseményekről.

5. The Rolling Stones, Copacabana Beach (Rio de Janeiro), 2006 – 1,5 millió

A tömeg a The Rolling Stones koncertjén Forrás: AFP/Caio Leal

A The Rolling Stones 2005-ben adta ki sorban a 22 albumát A Bigger Bang címmel. Ezt a nevet kapta a következő évben Rio de Janeiroban, a Copacabana Beachen tartott ingyenes koncertjük is. Jaggerék összesen 20 dalt játszottak el, és ezek közül csupán négy volt olyan, ami az A Bigger Bang-en jelent meg. Nagyjából másfél milliósra saccolták a tömeget, ami a híres partszakaszon elterült. Összesen 10 ezer rendőr, tűzoltó és egészségügyi szakember biztosította a február 18-án tartott rendezvényt. Annak ellenére, hogy Rióról nem szerepel jól a legbiztonságosabb nagyvárosok versenyében, állítólag csak 33 lopást jelentettek a rendőrségnek a rendevény ideje alatt.

A parthoz közeli szállodák szobáit jó előre lefoglalták a tehetősebbek, pedig állítólag rendesen emeltek az árakon a hotelek. A koncertet egyébként Rio városa és két nagy telekommunikációs cég finanszírozta. Az eseményt rádió- és tévécsatornák is közvetítették, de az interneten, sőt, Amerika-szerte mozikban is élőben vetítették. Az A Bigger Bang turné már a lemez kiadásának évében, azaz 2005-ben elkezdődött, és 2006-ban az volt a legtöbb pénzt hozó koncertsorozat. Csak 2005-ben, a riói ingyenkoncert előtt 437 millió dolláros bevételt hozott.

4. Monsters of Rock, Moszkva, 1991 – 1,6 millió

Katonák és rajongók a moszkvai koncerten Forrás: Sputnik via AFP/RIA Novosti/Alexander Polyakov

A Monsters of Rock egy évente megtartott hard rock és heavy metal fesztivál volt, amit 1980 és 1996 között néhány kihagyással minden évben megtartottak az angliai Castle Donington nevű faluban. A rendezvénynek voltak nemzetközi levezető állomásai is, leginkább csak Európában. Ilyenkor a főrendezvény fellépői leadtak még pár koncertet néhány országban a következő nagyjából egy hónapban. 1991-ben augusztus 17-én volt az angliai minifesztivál, és szeptember 28-án volt a moszkvai megálló, ahol a város északnyugati részén található Tushino reptéren tartották a koncerteket.

A szovjet fővárosban az AC/DC, a Metallica, a Pantera, a The Black Crowes és az orosz E.S.T. léptek fel. Ez volt az első, világhírű nyugati együtteseket felvonultató rendezvény Moszkvában. A rendezvény különlegessége, hogy 1991 már a Szovjetunió utolsó éve volt. A hatalmas ország szétesését hivatalosan december 25-ével határozták meg, ez a koncert pedig csak három hónappal előtte ment le. Korábban nem is igen tudott volna, hiszen a nyugati rockzene tiltva volt még a nyolcvanas évek előtt az országban.

Az AC/DC koncertje Moszkvában Forrás: Sputnik via AFP/RIA Novosti/Alexander Polyakov

11 ezer felfegyverzett katona figyelte az óriási tömeget aznap a repülőtéren. Közülük állítólag többen is félrerakták a felszerelésüket, és beálltak a zenét élvező, tomboló tömegbe.

3. Jean-Michel Jarre, Párizs, 1990 – 2,5 millió

A elektronikus zene francia királya 1990-ben, a forradalom napján, azaz július 14-én adta ezt a hatalmas koncertet Párizsban. Az ingyenes rendezvényt a kulturális minisztérium és néhány párizsi üzletember finanszírozta. Jarre a 2,5 milliós tömeggel akkor Guinness-rekordot állított fel, korábban soha nem voltak annyian koncertjén.

Jean-Michel Jarre eljátszott néhány szerzeményt a jó egy hónappal korábban megjelent lemezéről, az En attendant Cousteau-ról. A koncertről készült egy 50 perces vágott videoanyag, amit a tévátársaságoknak küldtek szét, később pedig összállítottak egy 75 perces verziót is, ami VHS-en jelent meg 1992-ben. Egy nem hivatalos, viszonylag jó minőségű dupla CD-s videófelvétel azóta is terjed a legkomolyabb rajongók között. Jarre összesen 17 szerzeményt játszott el 30 évvel ezelőtt.

2. Jean-Michel Jarre, Moszkva, 1997, 3,5 millió

Hét évvel a párizsi nagykoncert után szintet ugrott Jarre, akit a Moszkva megalapításának 850. évfordulójára hívtak meg az orosz fővárosba 1997-ben. A koncert egy napon volt Diana hercegné temetésével, ezért Jarre az ő emlékének ajánlotta a Souvenir de Chine című szerzeményt aznap este.

A koncertet Moszkva legmagasabb pontjára tervezték, hogy a város minden pontjáról látható legyen a fény- és lézershow, Négy Su-27-es vadászgép repült el a helyszín felett, hogy megadják a lökést a koncert kezdetéhez. Persze volt tűzijáték is.

1. Rod Steward, Copacabana Beach (Rio de Janeiro), 1994 – 4,2 millió

Ez már a második koncert az 5-ös listán, amit az Atlanti-óceán híres riói partján tartottak. Sokan szigorúan mérik a koncertre látogatók számát ebben az esetben, ugyanis szilveszter napján tarották ezt az ingyenes rendezvényt, és emiatt feltételezik, hogy sokan nem is kifejezetten Rod Stewart zenéje, hanem csupán az óév búcsúztatása miatt jelentek meg a Copacabana Beachen. (Az ilyen számítások általában Jean-Michel Jarre moszkvai koncertjét teszik az első helyre.) Ennek ellenére a Guinness Rekordok Könyve elfogadta a 4,2 milliós nézőszámot, és mi nem is szeretnénk ezzel vitatkozni.

Összesen 22 dalt játszott el Rod Stewart és együttese. Rod Stewartot egyébként még abban az évben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be (John Lennonnal, Elton Johnnal és Bob Marley-val együtt) – valamennyiüket szólóelőadóként.