Habodász István egykori kaposvári színészhallgató írása.

Kedves Barátaim, Kollégák, Művészek, Leendő Művészek!

Úgy gondolom, hogy nincs több időnk. Nincs több időnk arra, hogy a szakmákban kialakult pusztító tüzet továbbra is szítsuk! Nincs több időnk arra, hogy egymást hergeljük, kirekesztő módon bántsuk és gyűlöljük csak azért, mert a másik máshogy gondolkodik. Nincs több időnk arra, hogy a hosszú ideje tartó, és az utóbbi hónapokban kiélesedett helyzetet fenntartsuk. Nincs több időnk! Muszáj megértenünk, hogy túl nagy luxus ebben a szakmában a haragtartás, a gyűlölet. Vonatkozik ez önmagamra is, aki sokszor hibázott, és végsőkig próbálta elmagyarázni a kortársainak azt, hogy ahogy és amit gondolnak, az nem jó. Itt és most szeretnék elnézést kérni azoktól a kollégáktól, volt osztálytársaktól, barátoktól, akiket esetleg megbántottam! Hiszem ugyanakkor, hogy el kell indulnunk egy másfajta, minőségibb úton, ahol a fő mozgatórugó az elfogadás és szeretet lesz.
Hosszan tudnék reagálni a Kaposvári Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak nyilatkozatára, volt osztálytársaim sajtómegszólalására azzal kapcsolatban, hogy milyen gondok voltak jelen akkoriban az egyetemen. Ha részletesen belemennék ebbe, akkor tovább szítanám annak a parttalan vitának a tüzét, amelyet éppen oltani kellene.

Habodász IstvánFotó: Talán Csaba

Az a tény, hogy most, ebben a feszült helyzetben a Kaposvári Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak egy része kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntető hallgatósága mellett pontosan azt bizonyítja, hogy mennyire szabadon gondolkodó emberek hagyták el a kaposvári intézménynek a falait, vagy éppen jelen pillanatban is gazdagítják azt. Semmitől sem kell félniük, szabadon vállalhatják véleményüket, és hangot is adhatnak annak. Ettől vagyunk mások, sokfélék, és ez így van jól. Itt jegyezném meg, hogy a tüntető diákság éppen most bizonyítja be azt is, amit szavak szintjén kétségbe von, a demokrácia és jogállamiság meglétét. Az a tény, hogy szabadon elfoglalhattak egy egyetemet, mindenféle hatósági fellépés vagy retorzió nélkül, a demokrácia és szabadság ékes bizonyítéka. Lassan viszont be kellene látnunk, hogy hosszú távon ez a diskurzusképtelenség semmilyen szinten sem visz előre, és eljöhet egy olyan pont, ahonnan nem fogunk tudni tovább lépni, pedig el kell, hogy kezdjünk közös dolgainkat megbeszélni.

Vidnyánszky Attila kivételes, nagy formátumú művész, aki nem kizárólag a magyar kultúrkörben ismert és elismert, hanem Kelet- és Nyugat-Európa számos pontján is. Tudom, ezen a ponton engem is utolér a vád, hogy elfogult vagyok vele kapcsolatban, és igen, lehet, hogy ez így is van. Ugyanakkor, ezt félretéve is érzem egyszerre elkeserítőnek, szomorúnak és károsnak azt a fajta hadjáratot, ami ellene zajlik. Aki ismeri, tudja, hogy Vidnyánszky Attila jó ember, telve szeretettel, kíváncsisággal, odafigyeléssel és törődéssel, tudással és tenni akarással, jóindulattal és elfogadással. Nem ártani akar a Színművészetinek! Olyan jó lenne, és hatalmas előrelépést is mutatna, ha valamiféle apró nyitottságot táplálnánk e gondolat irányába is. Ha ez csak elméleti szinten is megtörténik, már volt értelme levelemnek, ha pedig nem, akkor legalább megpróbáltam. Gesztust gyakorlok, hátha ezúttal gesztus lesz a válasz.

Befejezésül annyit szeretnék még mondani, hogy az a fajta zsigeri gyűlölet, ami most szerteszét árad a szakmákban, előbb-utóbb felőröl mindent és mindenkit. Ezt nem akarjuk, nem akarhatjuk! Én szeretettel és a megbékélés szándékával szóltam most. Csak remélni tudom, hogy nem a gyűlölet válaszol majd!

Habodász István

(Írásomat teljesen egészében, változtatás nélkül lehet csak felhasználni)