Luxusékszereket árvereznek el ősszel Budapesten

Van Cleef
Vágólapra másolva!
A legnagyobb ékszerházak, a Cartier, Tiffany, Bvlgari, luxusékszereit árverezik el idén az árverései 100 éves évfordulóját ünneplő BÁV őszi aukcióján, szeptember 29-30-án. Az ékszerek mellett Ligeti Antal, Schönberger Armand, Bernáth Aurél, Kádár és Orosz Gellért festényeire is lehet licitálni. A műtárgyak között egy kivételesen gazdag Zsolnay-kollekció, egy spanyol lottósorsoló gömb és Tornai Gyula most felfedezett szecessziós bútorai is szerepelnek. A tételekre, a személyes jelenlét helyett, vételi megbízással, telefonon és online is lehet licitálni.
Vágólapra másolva!

Szeptember 29-30-án lesz az árverései 100 éves évfordulóját ünneplő BÁV őszi aukciója, ahol a legnagyobb ékszerházak, a Cartier, Tiffany, Bvlgari, luxusékszerei kerülnek kalapács alá. Az aukciósház jogelődje 100 éve, 1920. október 8-án rendezte meg első aukcióját az Állami Árverési Csarnokban. Az elmúlt száz év alatt több százezer alkalommal koppant a kalapács, és születtek új és új rekordok.
Magyarországon az első ékszeraukciót is ez a cég szervezte 1981-ben. Az akkor mindössze 32 tételből álló kollekciónál a legnagyobb kihívást – egy addig nem létező piacon – az árak meghatározása jelentette. Az akkori anyag összeállításánál már segédkezett Dembitzné Szalóki Magdolna, ékszerszakértő is, aki 39 évvel, és több mint 100 árverésnyi tapasztalattal később, idén is kiválogatta az ékszereket az őszi aukcióra.

Az utóbbi években tapasztalható, az ékszerek iránti felfokozott érdeklődést a koronavírus járvány okozta gazdasági bizonytalanság még inkább felerősítette. A BÁV 2020-as műtárgybefektetési indexe szerint bár a műtárgybefektetők 54 százaléka továbbra is a festmények iránt érdeklődik leginkább,

a második helyen, 51 százalékkal álló ékszerbefektetés azonban jelentős, 16 százalékos növekedést ért el 2020-ban.

Az általuk

A MÁSODIK HELYEN, 51 SZÁZALÉKKAL ÁLLÓ ÉKSZERBEFEKTETÉS AZONBAN JELENTŐS, 16 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉST ÉRT EL 2020-BAN.Az általuk leginkább preferált, a gazdasági válságok idején klasszikusan menekülőeszköznek tekintett úgynevezett befektetési ékszerek jellemzően a nagy brilles aranyékszerek, illetve a legismertebb ékszerházak ismert darabjai.

A hajlított szög elnevezésű Cartier karkötő Forrás: BÁV / Slezák István

A 76. Művészeti aukció ékszeranyagában a 30-as és 40-es évek ékszerei mellett felvonulnak a minőségi alapdarabok, a befektetésre is kiváló brilles ékszerek, valamint a luxusmárkák ékszercsodái is. Ezek közül talán a legismertebb a Cartier hajlított szög elnevezésű karkötője, amely a 90-es évek óta hódít. A könnyen viselhető karkötő szinte minden sztár ékszerdobozában megtalálható. A jelenlegi, körülbelül 2 millió forintos bolti árával szemben 850 ezer forintos kikiáltási árral indul az aukción.

Bvlgari fülbevalók Forrás: BÁV / Slezák István

Igazi licitharcok alakultak ki az utóbbi években a Bvlgari ékszerekért, most többek között az ékszerház jelképének számító, kígyó formájú fülbevaló is kalapács alá kerül. A Tiffany & Co. leghíresebb tervezőjétől, Elsa Perettitől, a hullámok ihlette nyakékre és a hozzá tartozó karékre 900 ezer forintról lehet licitálni.

Tiffany nyak- és karék Forrás: BÁV / Slezák István

A karkötő az elmúlt években egyre divatosabbá vált látványékszerek közé tartozik, amik először a fast fashion üzletekben jelentek meg, Nem véletlenül, hiszen nemesfémből, valódi kövekkel készített ékszereket nem mindenki engedheti meg magának.

Van Cleef fülbevaló Forrás: BÁV / Slezák István

Az ékszernap csúcspontja várhatóan a Van Cleef & Arpels különleges, csavart karika fülbevalója lesz, aminek belső és külső ívét a tervezője 54 darab, mintegy 8 karátnyi tökéletes baguette és kerek csiszolású briliánssal díszítette. A márka híres arról, hogy minden darabja kézzel, limitált kiadásban készül. A fülbevalópárra a licit 3 millió forintról indul majd. Aki pedig a fülbevalóhoz illő fehérarany, 161 darab és közel 10 karátnyi briliánssal ékített nyakéket is szeretné felvenni, annak további legalább 3,6 millió forinttal kell készülnie az aukcióra.

Tiffany tálaló Forrás: BÁV / Slezák István

A szokásosnál is gazdagabb ezüstnapon minden bizonnyal sokan fognak licitálni azért a három darabos Tiffany tálalóért, amely japonizáló díszítést kapott. Az asztali ezüstök: kínálók, fűszertartók és cukordobozok mellett olyan gyűjtői csemegék is találhatóak az anyagban, mint egy 1750-ben készült lengyel barokk gyertyatartó, vagy egy 18. század végi, gazdagon díszített bécsi cukorurna.

Ligeti Anral: Pest-Buda látképe Forrás: BÁV

Az őszi árverés festményanyagának egyik különlegessége Ligeti Antaltól a Pest-Buda látképe. A 9,5 millió forintról induló alkotás 1870 körül készült, és datálását segítette, hogy felfedezhetjük rajta az éppen épülő Szent István Bazilika kupoláját is.

Schönberger Armand: Rakpart Forrás: BÁV

Schönberger Armand Rakpart című, jól ismert festményét a háború utáni európai izmusok összegző művének tekinthetjük, amelyre egyaránt hatott a német expresszionizmus, az olasz futurizmus és a magyar dekoratív modernista törekvések. A világháború utáni újrakezdést megjelenítő főműre 6 millió forinttól lehet majd licitálni.

Orosz Gellért: 5+2 Forrás: BÁV

Az őszi aukció kínálata már ízelítőt ad a decemberi kortárs árverésből is. Orosz Gellért, a magyar absztrakt művészet meghatározó alakjának formabontó művei sokáig a művész budapesti otthonában, egy dobogó alá rejtve várták az utókor megbecsülését. Több mint 50 év után alkotásai folyamatosan döntik az aukciós rekordokat. Az 550 ezer forintos kikiáltási árral most árverésre kerülő 5+2 című műve a zártság és kiterjesztés, lehatároltság és nyitottság, ritkulás és tágulás dinamikus játékára épít, amelyben az 5 pasztellszín mellett a +2 fekete és téglapiros csak fokozzák a festmény lendületét.

Bernáth Aurél: Csendélet Cézanne-könyvvel Forrás: BÁV

A festménynap záróakkordja Bernáth Aurél Csendélet Cézanne-könyvvel című könyve. A dunaparti ablak elé állított dísztelen asztalon látszólag esetlegesen odakerült tárgyak között jelenik meg a címadó Cézanne-könyv. A hideg fényű, őszi hangulatú kép hűen adja vissza Bernáth lírai alkatát. A festő érett korszakának egyik kiemelkedő műve 4,5 millió forintról indulva kerülhet új gyűjteménybe.

Francia kandallóóra Forrás: BÁV / Slezák István

A műtárgynap sokak által várt tétele lesz az a 240 ezer forintos kikiáltási árról induló 19. század eleji francia kandallóóra, amely a híres párizsi órás családból származó Maurice-Jacques Gavelle munkája. A fatörzsbe épített óraszerkezetre támaszkodó Heraklész a múló időt hivatott érzékeltetni.

Lottósorsoló gömb Forrás: BÁV / Slezák István

Az aukciós kiállításon ki lehet próbálni egy százéves spanyol lottósorsoló gömböt is. A lottózás mind a mai napig a mindennapok része Spanyolországban, a karácsonyi lottó pedig egyenesen kötelező eleme az ünnepnek. Maga a játék inkább a tombolára hasonlít: egy számsort húznak ki, erről árulkodik a 245 golyó is. A kultúrtöténeti ritkaságra 900 ezer forinttól indul a licit.

Tornai-bútorok Forrás: BÁV / Slezák István

De a világhíres orinentalista festő és bútortervező, Tornai Gyula egyik most felfedezett magyar szecessziós íróasztala és iratszekrénye is ott lesz a kiállításon.

Klein Ármin virágtartói Forrás: BÁV / Slezák István

A hagyományosan erős Zsolnay-felhozatalban igazi ritkaságnak számít idén a Klein Ármin által tervezett és kivitelezett három darabos virágtartó garnitúra. A kecses udvarlási jelenetekkel díszített alkotás 2 millió forintos kikiáltási árról indul. Nagy érdeklődésre számíthat még a Távol-Kelet finom természetközelségét a Zsolnay-gyár bravúros technikáival ötvöző bambuszos díszváza, vagy az 1,2 millió forintról induló, víz alatt úszkáló sügéreket megjelenítő eozinmázas díszváza is. A szakértők idén is egy különleges válogatással adóznak a többek között Török János, Gazder Antal és Kovács István által fémjelzett modern Zsolnay korszaknak.

A 76. Művészeti aukció kiállítását szeptember 19-27. között ingyenesen lehet megtekinteni a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az ékszerek és ezüst műtárgyak szeptember 29-én, a festmények és műtárgyak szeptember 30-án, 18 órakor kerülnek kalapács alá a MOM Kulturális Központban. Az árverésen lesz lehetőség vételi- vagy telefonos megbízást is leadni. A vételi megbízásnál egy meghatározott összegig licitálnak az aukciósház szakemberei a kiválasztott tárgyra. A telefonos megbízás esetén felhívják az ügyfelet az árverés ideje alatt, és közvetítik az eseményeket, így élőben dönthetnek arról, hogy meddig mennek el a kiszemelt műtárgynál. Emellett online is követni az árverést, sőt, licitálni is lehet ilyen módon ezen a felületen.

A cikk megjelenését a BÁV támogatta.