Vágólapra másolva!
Különleges utazással készül a Müpa idei Európai Hidak fesztiválja. Szeptember 15. és 28. között Nagy-Britanniát mutatja be az érdeklődőknek. 
Vágólapra másolva!

Szeptember 15. és 28. között rendezi a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar az idei Európai Hidak fesztivált. Idén a központi szerep Nagy-Britanniáé lesz: klasszikus, barokk és kortárs zenével, filmekkel és irodalommal várják a brit kultúra rajongóit.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Forrás: Polyak Attila

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a rendezvénnyel kapcsolatban azt mondta, „a brit kultúra – legendás alkotóival, lenyűgöző tradícióival, izgalmas kortársaival és popkulturális ikonjaival – sokunk életében meghatározó jelentőséggel bír. Szinte automatikus a mozdulat, ahogy a könyvespolcon Shakespeare klasszikusai után nyúlunk, és ha igazán szeretnénk nevetni, akkor minden, ami Monty Python, tökéletes választás. A világban épp zajló sorsfordító változások, a Brexit és a pandémia pedig csak

Idén ősszel ebben számtalan brit remekmű és hazai művész lesz a segítségünkre. Az Európai Hidak eseménysorozat nyolcadik alkalommal válogat egy-egy gazdag kulturális értékekkel bíró ország alkotásaiból számtalan műfajban, a képzőművészettől a filmen, a komoly-, világ- és könnyűzenén át az irodalomig.

A zenei programot a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván válogatta össze, aki azt mondta, „Nagy-Britannia Európa része. Ezen sem a vékonyka tengerszoros, sem a baloldali közlekedés, sem a Brexit nem változtat. Shakespeare és a Micimackó a mi kultúránk része is, és London továbbra is Európa egyik legfontosabb zenei központja marad. Ezért kell hidat építenünk a szigetország és a kontinens között, ezért kell bemutatnunk a csodálatos brit kultúrát.”

Purcelltől a punkig, avagy az angol modor Forrás: Müpa

Az itthon és külföldön is nagy sikerű 2019-es Orfeo-produkció után újra a BFZ-vel énekel a világhírű szoprán, Baráth Emőke. Szeptember 15-i barokk koncertjükhöz a régizene elismert szakértője, a brit karmester, Christian Curnyn csatlakozik. Purcell, Händel és Boyce – régizene merészen, tele bájjal, virtuozitással, tánccal és féktelenséggel.

Baráth Emőke Forrás: Emmanuel Jacques

A fesztivál szeptember 16-án külön koncertet szentel a szigetország elmúlt negyven évének. Az esten közreműködik a Fesztiválzenekar szólamvezető csellistája, a Liszt Ferenc- és Lajtha-díjas Szabó Péter. Dirigensként Franck Ollu, „a minőség megkérdőjelezhetetlen biztosítéka” lép színpadra. Szeptember 24-én vagy 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar játszik: egy Haydn-induló után Benjamin Britten operája a tengerről mesél. A Szerenád híres angol költők verseire íródott. MacMillan műve a skót népi táncok világát idézi, majd Haydn utolsó, London szimfóniája zárja a koncertet.

Franck Ollu Forrás: Jean-Jacques

A könnyedebb műfajok, egészen pontosan az ír kocsmazene lelkes hívei a Firkin koncertjének örülhetnek, különösen, hogy a zenekar olyan népszerű előadókkal osztozik a színpadon, mint Szalóki Ági, Karácsony James, Szabó Attila és Baricz Gergő. Sőt, Magyarország első Pink Floyd tribute zenekara, a Keep Floyding is a Müpában lép fel.

Keep Floyding Forrás: Müpa

Lesz irodalmi program is, ahol Nádasdy Ádám állít össze programot: Shakespeare, Byron és Tennyson mellett „megszólal” a skót Burns és az ír Yeats is, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Fodor Tamás és Hajduk Károly előadásában.

Jelenet az Egy kapcsolat vége című filmből Forrás: Müpa

A brit filmkultúra kedvelői pedig olyan klasszikusokat nézhetnek újra egy-egy érdekes beszélgetés kíséretében, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Tágra zárt szemek, az Egy kapcsolat vége vagy az Állatfarm. A koncertek, filmek és beszélgetések előtt és után egy fesztiválhoz kapcsolódó kiállítás várja a látogatókat, Purcelltől a punkig, avagy az angol modor címmel.