Becsületről, erkölcsről, jóságba és szeretetbe vetett hitről szól Cervantes regénye, a Don Quijote, ebből készült a La Mancha lovagja című világhírű musical, amit pénteken mutatott be a Budapesti Operettszínház. A címszerepet hárman játsszák felváltva, egyikük Németh Attila. Még a pénteki premier előtt beszélgettünk a fiatal színésszel.

Don Quijote személyisége, értékrendszere és gondolkodása mennyire áll közel önhöz?

Életem egyik legfontosabb szerepe ez, és teljes mértékben képes vagyok azonosulni a főszereplő értékrendjével. Becsület, erkölcs, embertársaink méltóságának figyelembe vétele, a nők tisztelete, hit a jóságban, a szeretetben – mind olyan dolgok, amikről nem lehet eleget beszélni. Don Quijote számomra Jézushoz hasonló figura. Kettejük elvrendszere és tanítása példaként kell álljon előttünk. Ha a cervantesi értékeket nem vesszük elég komolyan, s ha nem törekszünk arra, hogy méltóbb életet éljünk, akkor a vesztünkbe rohanunk. Bízom benne, hogy olyan gondolatokat teszünk a nézők tarisznyájába útravalóul, amelyeken hosszasan elgondolkodhatnak.

Melyik jelenet van önre a legerősebb hatással?

A második felvonás egésze egy nagy színészi, énekesi és idegrendszeri feladat, hiszen ebben éneklem az Álom dalt – szerencsém van, mivel a dalok bariton lágéban íródtak, pont passzolnak hozzám –, illetve két fajsúlyos monológom is van. „Az életet nem olyannak kell elfogadni, amilyen, hanem amilyen lehetne" – ez a mondat szerintem zseniális! Az is nagyon szíven üt, amikor Don Quijote a hiúságról és a női-férfi viszonyról beszél: „Lélegezd be az élet levegőjét, és élj, ahogy kell! Ne mondj magadnak semmi mást, csak amit a lelked. Ne azt szeresd, ami vagy, csak amivé válhatsz. Hidd, hogy élni érdemes! Hidd, hogy legyőzöd a bűnt, a gonoszt! A férfiakat tiszteld, légy udvarias a nőkhöz és élj elhivatottan őérte, akit Dulcineának hívsz." A próbák során döbbentem rá, hogy bizony mindenkinek kell egy Dulcinea. Ha az ember nem tud összeolvadni egy másikkal, akkor az életben alig van motivációnk arra, hogy átvészeljük a nehéz pillanatokat. Sok év után végre nekem is van egy Dulcineám. Rájöttem, hogy csakis felfokozott érzelmekkel, teljes odaadással lehet szeretni, csakis úgy van értelme.

Lelkileg egyébként nagyon megvisel az előadás zárójelenete, amikor Don Quijoteként a halálos ágyamon szembesülök önmagammal, és megkapom az elégtételt az élettől, hogy jó az út, amin jártam, mégiscsak értékesek azok az eszmék, amikért harcoltam. Furcsa paradoxon, hogy a színésznek egyszerre kell tudnia mindent és semmit, vagyis nem mehetek be előzetes tudással a színpadra, nem lehet sejtésem arról, milyen információ ér majd a következő pillanatban, és ezzel egy időben mindennel tisztában kell lennem, hiszen képessé kell tennem magamat arra, hogy fizikailag, érzelmileg hitelesen reagálhassak az általam megformált karakter és az előadás keretein belül az engem érő ingerekre. Tudnom kell a szöveget, a végszót, és mégis minden mondat, válasz, reakció ott és akkor kell, hogy megszülessen bennem estéről estére. 

Úgy tudom, Vincze Balázzsal már jó ideje ismerik egymást, de egészen mostanáig nem volt alkalmuk együtt dolgozni.

Balázzsal tizenhét éve ismerjük egymást, örültem, amikor megtudtam, hogy nálunk rendezi első nagyszínpadi zenés előadását. Már márciusban elkezdődtek a próbák, a járványügyi intézkedések azonban közbeszóltak. Balázs saját véleménnyel, gondolatokkal, koncepcióval érkezett az olvasópróbára, de folyton kíváncsi a véleményünkre, igyekszik az ötleteinkből és a meglátásainkból hasznos dolgokat kiválogatni, és továbbgondolni azokat. Nagyon bízik bennünk, s abban a csapatban, mely a magyar musicaljátszásban jó ideje jelentős szerepet vállal. A La Mancha lovagjá-hoz rendhagyó nézőpontot talált: Don Quijote a mai kor embere lesz. A díszlet egy időtlen tér, mely szerintem tökéletesen hangsúlyozza azt, hogy a La Mancha lovagja örökérvényű kérdéseket, morális problémákat feszeget, fontos és tartalmas mondanivalót kínál, melyek nem függnek tértől és időtől.

E szakma lényege, hogy estéről estére megtörténjen a teljes átlényegülés, a katarzis. Önnek mennyire nehéz otthagyni előadás után a színpadon a szerepet?

Amikor életem első főszerepét, a Halált játszottam az Elizabeth-ben huszonnégy évesen, akkor is csak ültem hosszú percekig a tapsrend után az öltözőben, sminkben, és néztem magam a tükörben. Képtelen lennék arra, hogy azonnal váltsak, lesminkeljek és menjek a dolgomra. A vígjátékot, a drámát és a tragédiát is halálosan komolyan kell venni. Emberi lelkekkel, emberi lelkeknek dolgozunk, tehát ez nem játék (és valahol mégis az).

Elkezdődött a járvány második hulláma. Sokakban felmerül most a kérdés, hogy merjen-e színházi előadásra beülni. Milyen egészségügyi intézkedéseket tesz az Operettszínház a nézők egészségének védelme érdekében?

A többi színházhoz hasonlóan nálunk is bevezették a COVID-elleni védekezés protokollját: a nézőteret naponta több alkalommal is fertőtlenítik, a nézőtéren és a közönségforgalmi területeken nézők és a színházi munkatársak számára is kötelező a maszkviselés, a színház számos pontján találhatók kézfertőtlenítők, a nézők testhőmérsékletét a színházba való belépés előtt automata hőmérővel mérik (akinek a testhőmérséklete eléri a 37,4°C-ot, nem jöhet be a színházba). A Budapesti Operettszínháznak nézői egészségének védelme nagyon fontos ebben a rendkívüli helyzetben.