Olt Tamás a Nemzeti Színház színészeként pályázta meg két éve a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetői posztját. Az igazgatói pozícióra a színház korábbi gazdasági vezetője, Fülöp Péter pályázott - aki Rátóti Zoltán lemondása után megbízott igazgatóként dolgozott Kaposvárott. Olt Tamás nyertes pályázatukat követően olyan társulatot, művészi profilt igyekezett kialakítani, amelyre Babarczy László és Vidnyánszky Attila is áldásukat adták. Előbbi alkotó Olt Tamás egyetemi évei alatt volt osztályfőnöke a Kaposvári Egyetemen, utóbbi pedig a színész debreceni színháznál eltöltött éveiben volt igazgatója. (Mindez azért érdekes, mert a Kaposvár-Katona József Színház vonalnak, amely a Színművészetin az egyfajta ideológia mentén irányított képzést évtizedekig a kezében tartotta, egyik vezetője éppen Babarczy László volt.) Olt Tamás az Origónak adott interjújában azon támadások kapcsán fogalmazza meg véleményét, amelyek a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetben érték Vidnyánszky Attilát, a világszerte elismert színházi alkotót.


Belső késztetésre kezdeményezte ezt a beszélgetést vagy felkérés is ösztönözte?

Vidnyánszky Attilát már korábban is sokféle indokkal támadták, s amikor akkoriban kérdeztem, hogy tudnék-e neki bármiben segíteni, azt felelte: azzal segíthetek, ha jó színházat csinálok, sőt, próbáljam a legjobbat megcsinálni. Amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása kapcsán már szakmailag is kezdték megkérdőjelezni a személyét, egy beszélgetésünk alkalmával azt tanácsolta: maradjak ki ebből, mert különben engem is be fognak feketíteni. Megkérdeztem ezzel kapcsolatban Babarczy Lászlót is – remélem, neve említésével nem rántom bele őt is a sárdobálásba -, aki első mesterem volt a Kaposvári Egyetemen.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ő is azt mondta, hogy ne szóljak bele a történésekbe. Jelenlegi megszólalásomra tehát – a tanácsok ellenére – kizárólag lelkiismereti okok késztetnek. Amikor már Vidnyánszky Attila szakmaiságát is kezdik vitatni, az számomra vállalhatatlan. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznom kell: amit elmondok, az a személyes véleményem, nem pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatáé.

Amikor két éve kinevezték a színház művészeti igazgatójának, az Origónak adott interjújában úgy fogalmazott: „Azt szeretném, ha a kaposvári színház afféle szakmai kikötő tudna lenni. Olyan színházat szeretnék létrehozni, ahol tényleg nem számít, hogy ki kinek az embere. Ahol a szakmaiság dominál, és lényegtelen, hogy ki mit gondol egyébként a világról." Hozzátette, hogy Babarczy László, illetve Tasnádi Csaba, aki pályájának első szakmai állomásán, a nyíregyházi színházban volt igazgatója, éppen úgy támogatták elképzelését, mint Vidnyánszky Attila, aki a debreceni színháznál volt a direktora. Mielőtt rátérnénk a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajló történésekre, rákérdezek: miként jellemezhető most a kaposvári társulat?

Büszke vagyok rá, hogy egy színes gondolkodású, sok esetben eltérő véleményeknek is teret adó társulat a miénk, amelynek tagjai szinte családként dolgoznak együtt. Nemrég állította színre nálunk az Amerikában is rendszeresen rendező Ilja Bocsarnikovsz a Meggyeskert című Csehov-darabot. Az orosz alkotó többször is elmondta: kevés ilyen erős, összetartó, professzionális társulattal találkozott eddig, mint a kaposvári; hozzátette, leginkább csak egy-két moszkvai társulat esetében tud felemlíteni hasonló kvalitásokat.

Mint elmondta: lelkiismereti okokból kíván most megszólalni, mivel egyesek már Vidnyánszky Attila szakmai kvalitásait is kétségbe vonják. Ellenoldalon ugyanakkor állítják: a gondok ott kezdődtek, hogy Vidnyánszky Attila egyeztetés nélkül vállalta el egyéb pozíciói mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának vezetői posztját. Ahogy azt is kifogásolják, hogy szeretne bevezetni az oktatásba egy keresztény-konzervatív, nemzeti szemléletű metódust is. Ellenzéki oldalon ugyancsak felróják: Vidnyánszky Attila sokak által jelentősnek tartott  rendezőtanárok szakmaiságát is megkérdőjelezi.

A sajtóból is tudható, hogy hónapok óta szó volt már a Színház- és Filmművészeti Egyetem, és más oktatási intézmények megújításáról, a működési struktúra átalakításáról. Vidnyánszky Attila pedig az elmúlt időszakban több lehetőséget is ajánlott a párbeszédre - hiába. Az általa fontosnak tartott metódus bevezetése kapcsán pedig ugyancsak fontos egy szócska, amit ő erősen hangsúlyozott: az „is". Ami a harmadik állítást illeti: Vidnyánszky Attila soha nem kérdőjelezte meg Székely Gábor, vagy más elismert alkotók szakmaiságát. Mindemellett – mivel már minden történést politikai terepre tereltek – én elsősorban Vidnyánszky Attila szakmai megkérdőjelezéséről szeretnék véleményt mondani, illetve beszámolni az azzal kapcsolatos reflexióimról – kizárólag szakmai szempontból.

A politikai történéseket miért nem kívánja kommentálni?

Mert az sehová nem vezet, ha a színház a politika terepévé válik. Ott elkezdődik egy emberi kakasviadal, amelyben mindenkire ráfröccsen a vér. Nemcsak azokra, akik a legelső sorban szurkolnak ordítva, hanem arra is, aki leghátul ácsorog a fejét is elfordítva. Ez nekem nagyon nem tetszik, nem akarok kakasviadal résztvevője lenni.

Azért óhatatlanul kiszűrődik egy és más a ringből. A Vidnyánszky Attilát ért minősítéseknek is hírét vette.

Az is tény, hogy egy színház művészeti igazgatása mellett sem időm, sem energiám nincs arra, hogy átlássam a szakma keretein túlfutó történések minden árnyalatát. Ezért is szeretném a mondandómat úgy megfogalmazni, hogy nekem ne kelljen túllépnem a szakma keretein.

A konkrét történések felemlítése nélkül álságos lenne szakmai ethoszokról beszélgetni. Mit szól például ahhoz, hogy egyes ellenzéki vélemények szerint Vidnyánszky Attila azért sem alkalmas a kuratórium vezetésére, mert „külhoni szocializációja" miatt nem beszéli azt a nyelvet, amit a budapesti értelmiség, jelesül a színházi szakma potentátjai, akik félszavakból is megértik egymást?

Ezt józanésszel értelmezni sem tudom.

Miközben úgymond világsztárok is megszólaltak, a kuratórium ellen.

Nem tudom, hogy mi és miként jutott el a hírekből Cate Blanchetthez, más külhoni sztárokhoz. Talányos, hogy mit tudhatnak ők a történésekről. Talán annyit sem, amennyit én. Azonban véleményszabadság van, mindenki kifejtheti a gondolatait, sztárok is, hétköznapi halandók ugyancsak. Mindemellett annyi biztos: a szakmai produktumot mégsem lehet megkérdőjelezni, elvenni. Nem is elegáns. Most azonban Vidnyánszky Attilát illetően erre történik kísérlet.

A szakma keretein belül maradva: miféle reflexiók támadtak önben mindezek után?

Két nagy mesterem volt az életemben. Az egyik Babarcy László, aki útnak indított, akinek minden szakmai alapot köszönhetek. Második mesteremnek Vidnyánszky Attilát tartom, akitől egy egészen új színházi látásmódot kaptam. A debreceni Csokonai Színház előadásain figyeltem fel egy végtelenül izgalmas, az itthoni színházi kultúrában számomra ismeretlen színházi nyelvre, amit Vidnyánszky Attila hozott be az országba. Viktor Rizsakov, Andrzej Bubień, Silviu Purcarete nyelvéről és látásmódjáról beszélek, illetve Vidnyánszky Attila költői színházáról, színházi látásmódjáról, különleges szakmaiságáról. Számomra mindez rendkívül inspiráló volt. Első mesteremtől, Babarczy Lászlótól azt tanultam: ez egy hosszú távú pálya, amelyen mindig meg kell újulni. Így hát hátrahagytam a nyíregyházi fészkemet, és mentem Debrecenbe. Nem csalódtam, rengeteget tanultam Attilától. Méghozzá úgy – és ezért is köszönettel tartozom –, hogy soha nem mondta meg, hogy mit kell gondolnom. Minden vitánk szakmai volt és építő. Soha nem kérdezte meg, hogy kire szavazok. Soha nem kért számon, csak kérdezett. Soha nem utasított, legfeljebb kért. Úgy vezetett be egy ismeretlen szakmai látásmódba, hogy közben megmaradt bennem a más látásmódok iránti kíváncsiság, a másféle elképzelések iránti nyitottság.

Több bírálója azt mondja: érthetetlen, hogy miért változott meg Vidnyánszky Attila habitusa.

Válaszként megemlítem: a mostani történések kapcsán az a vers is eszembe jut, amivel a szüleim – édesanyám a kaposvári színház zenekarában csellózott, később jogi pályát választó édesapám pedig gyakorlatos színészként volt tagja a társulatnak – utamra engedtek, amikor hivatást választottam

Melyik versről van szó?

Rudyard Kipling Ha című verséről, amely így kezdődik: „Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,/s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,/ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket,..." Később: „..ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,/gondolkodol – becsülöd a valót,/ ha a sikert, Kudarcot bátran állod,/s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,/ha elbírod, hogy igazad örökre/maszlag gyanánt használják a gazok,/s életműved, mi ott van összetörve,/silány anyagból építsék azok." A költemény azzal zárul: ".. ha a komor perc hatvan pillanatja/egy távfutás neked s te futsz vígan,/ tiéd a Föld és minden, ami rajta,/és – ami több – ember leszel, fiam."

Fotó: Csudai Sándor - Origo (korábbi felvétel)

Ami engem illet: ez az útravaló is arra késztet, hogy bármely esetleges retorzió ellenére elmondjam: Vidnyánszky Attila rendkívül nagyformátumú alkotó. Mindamellett, vagy abból fakadóan, a színházában eltöltött nyolc év alatt soha nem voltam tanúja annak, hogy valaha is megpróbált volna bárkit is ideológiailag átformálni. Sosem érdekelte, hogy ki kivel van, csak az, hogy valami csodát hozzunk létre. Csak a szakmaiság vezette.

Ön még Vidnyánszky Attila érkezése előtt diplomázott a Kaposvári Egyetemen. Mit hallott, mennyi ideje volt ott Vidnyánszky Attilának a hallgatóira? Ellenzéki kifogás, hogy kevés.

Dolgoznak a színházunkban olyan fiatalok, akik az ő vezetése alatt végeztek a Kaposvári Egyetem színészszakán. Káprázatos tehetségű, nagyszerű színészek. Akik ugyanakkor szintén gyakorolják a véleményszabadságot; kiálltak ide is, oda is a saját magánvéleményükkel. Amikor azonban olyan állításokat hallani, melyek szerint Attila hozzáállása miatt nem jött lére megfelelő színvonalú oktatás Kaposvárott, miközben ideológiai átnevelés zajlott – az olyan, mintha a társulatunkhoz tartozó, fiatal, Kaposvárott végzett színészek hozzáértését is megkérdőjeleznék. Gyakorlatilag hitelteleníteni próbálják a diplomájukat. Ez nekik is fáj. Egyébként pedig a miénk volt az első kaposvári színészosztály. 2006-ban, Vidnyánszky Attila címzetes egyetemi tanári kinevezése előtt öt évvel végeztem. Személy szerint imádtam a hallgatói éveket, napi huszonnégy órát töltöttünk a főiskolán. Miközben nekünk is voltak elmaradt óráink, szinkronképzés helyett pedig papírmerítést, meg textilművészetet tanultunk, hogy összejöjjön a kredit. Ez engem személy szerint nem zavart, csak az érdekelt, hogy színész lehessek, elkezdhessem a pályát. A szakmámat gyakorolva képviselhessem azt, amire minden kifogásolható probléma mellett mégiscsak felkészítettek. Azt gondolom: a fröcsögés gáz, az alkotóművészet csodálatos. Most elsősorban fröcsögés van.

Mi oldhatja a helyzetet?

Rendezés közben olykor megemlítem a színészeknek: a színpadon alapvetően párbeszéd zajlik, meg kell érteni a másikat, máskülönben magányos emberek monologizálnak a nézőtér előtt, ami nem jó. Amikor – ahogy azt Vidnyánszky Attila is megfogalmazta a napokban – mindenkit felhasznál a politika, nekünk semmiképpen sem lenne szabad megfeledkezni a szakmai evidenciákról.

Nehéz ügy. Vidnyánszky Attila arról is beszélt, hogy évtizedek óta egyetlen színházi kör határozza meg a szakmai szcénát, ők, illetve holdudvaruk tagjai viszik a prímet az oktatásban is. Ön – mint azt korábbi interjújában is elmesélte - személyesen átélhette miként működik ez a struktúra, amikor Nyíregyházáról átigazolt Debrecenbe.

Tény, hogy még a Tasnádi Csaba vezette nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak voltam tagja, amikor egy alakításomról azt írta egy fővárosi lap közismert kritikusa: tanítani kellene, ahogyan megoldottam a feladatomat egy olyan szerepben, amely alkatilag nem illik hozzám. Fél éve voltam a debreceni Csokonai Színház tagja – színészetem lényege nem változott -, amikor ugyanaz a kritikus néhány dehonesztáló mondat után lejegyezte: meglepő, hogy ez a színész ugyanaz az Olt Tamás, aki Nyíregyházán még nagyszerű művész volt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bizonyos körök elkerülhetetlenül megbélyegzik az embereket. De ez lényegében mindegy is. Olyat kell produkálni szakmailag, amit ép ésszel nemigen lehet megkérdőjelezni.

Van még valami, amit fontosnak tart elmondani?

Bocsánatkéréssel tartozom korábbi mestereimnek, amiért nem fogadtam meg tanácsukat, amivel óvni akartak -, hogy maradjak ki ebből a történetből. Ám úgy éreztem, muszáj megszólalnom.