Százötvenedik levél, avagy gépeink a vírusos kifutópályán

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 150. LEVÉL Édes Néném, négy éve kezdtem írogatni Önnek operai döntéseim hátteréről. Szerencsére mindig segítette munkám – de legalábbis annak magyarázatát – saját felvetéseivel, amelyeket ezúton is köszönök. Ma viszont számot kell vetnünk azzal, hogy ami így vagy úgy létrejött, megint pengeélen táncol: éppenséggel a koronavírus pattogtatja az ostort.

Százötven levél után akár összegzés is jöhetne, legalábbis részidős, és én hajlok erre, de unortodox módon. Talán holmi beszámolónál érdekesebb körképet ad az, hogy egyetlen tetszőleges napon mi mindennel is foglalkozik az Opera gárdája: ezek vagyunk mi, ezt a működést teszi kockára a körülöttünk csapkodó pandémiás vihar.

Tíz napja lehetett, hogy az Eiffel Műhelyházban vendégeskedtek a V4-re – sőt, Szerbiára is – kibővített Virtuózok versenyzői, s a televíziós stáb kérése úgy szólt, vigyem körbe őket az új, beüzemelés alatt lévő létesítményben. Ez a belső körút hát a mai ürügy, és ha amúgy nem mindig gondolnék bele a párhuzamosságokba (hisz az intézmény operatív működtetését igazgatóink végzik), most magam is láthatom, hány folyamat fut egymás mellett.

Azzal a képpel újabban szoktam élni, miszerint az Opera produkciós élete egy nagy reptérhez hasonlatos: különböző fázisokban tartanak a gépek töltési procedúrái. Egyik most érkezett és ürítik, takarítják, másikba már szivattyúzzák a kerozint, készítik a cateringet, megint máshol szállingóznak az utasok, egyeseken tart a stewardessek sajátos pantomimja, és van néhány, amelyik már a reptér gurulóútjait rója tolatóvillával vagy a saját erejéből. És ha fennakadás van a futópályán, végül mind felsorakozik – és vár. Innen nyer igazi érvényességet a kép: a vírus a felszállásokat állította meg, most pedig a reményteljes nyár nyomán egyre-másra fordulnak rá elhalasztott/törölt gépeink a felszállási irányra. A torony még nyitva, de megérkezett a vihar, és a járatok sietve startolnának, ha lesz még idejük rá.

Virtuózok V4+ versenyzők Ókovács főigazgatóval Forrás: Nagy Attila

Nos, kedves Néném, a soknemzetiségű, helyes, türelmes és angyalarcú ifjakkal a Mozdonycsarnokban kezdtünk. Hatalmas színpad épült bele a 102 fős zenekar számára, amelyhez zongorát, orgonát, harmóniumot és cselesztát is kellett telepíteniük az altiszteknek – az énekkar 150 tagja pedig emelkedő, ugyancsak beszékezett pódiumot kapott. Elmondom itt, hogy bizony, este próbáljuk majd Mahler 8. szimfóniáját, most izgulunk, mert a megbetegedett Stefan Soltész helyett a beugró karmester, Oliver von Dohnányi épp átlépi a magyar határt, és járványügyi szervezkedésben vagyunk: hamar bejusson, tesztjeit elfogadják, karantén alól felmentést kapjon, délután már a Műhelyházba léphessen. (Ekkor még nem tudom, hogy az előkészített Rajka helyett Bécs felől jön majd...) Kívánom, hogy egyszer nekik is adasson meg ekkora produkcióban fellépni, a közösség elsöprő erejét maguk mögött megtapasztalni.

A Virtuózok V4+ versenyzői és Ókovács Szilveszter a Fricsay Ferenc stúdióban, jelen van még Kocsár Balázs főzeneigazgató és az Opera Zenekar Forrás: Nagy Attila

Innen áthaladunk a Fricsay terembe, ahol nemrég épp a Virtuózok új főcímének szimfonikus felvétele zajlott a tehetségkutató nagy patrónusa, Placido Domingo vezényletével. Most azonban az Opera zenekara Strauss Salome c. darabját próbálja, a zenejavítót az új premier karmestere, Kocsár Balázs főzeneigazgató irányítja. A kollégák mosolyognak (talán) abban a tudatban, hogy a produkciót látatlanban meghívta a brnói Janácek Fesztivál, és menni kell októberben oda, hisz Vörös Győző ókorkutató-építész jordániai ásatásai és tervei nyomán a Machaerus, a heródesi hegyi palota rekonstrukciója lesz kulisszánk. De abban a tudatban is, hogy épp ők, a zenekarunk kíséri majd a döntőben az arra érdemes Virtuózokat.

Patay Dániel, Sera Gösch, Szemerédy Károly a Salome próbáján Forrás: Berecz Valter

(Itt megjegyzem kifelé jövet a fiataloknak, hogy ezekben az órákban építik az Erkel Színház színpadára épp ezt a komoly díszletet a kollégák, estétől már Rátóti Zoltán, opera-debütáns rendezőnk már az énekesekkel próbálhatja a Salomét, egyelőre zongora mellett.)

Átmennénk a szomszédba, de a Hevesi háziszínpadról a Ments meg, Uram! operaprodukció dús hangjai szűrődnek ki, így visszahőköltünk. Elmondom: ez az a friss projektünk, amelyet március 11-én, saját főpróbájának napján, magyarán premierjének előestéjén állított meg a veszélyhelyzet. Ezért értük különösen izgulunk, még szűk két hetük van, hagyjuk most a csapatot: egy komolyabb énekkari összeállítás dolgozott benn a szólistákkal, a rendezői stábbal, Almási-Tóth András művészeti igazgatóval, a zenekart helyettesítő korrepetitorral. (Fura, hogy Csiki Gábor karigazgatót most nem látom, ezért a fejem tenném rá, hogy az Erkel színházi ideiglenes karteremben a kórus másik felével valamit tanulnak, talán az októberi nagyoperák stimmjeit elevenítik fel.)

Megkerülve a Hevesit, átnézünk az ún. Óriásraktárba, hogy hátrajussunk az épület üzemi részeihez. A raktárban éppen díszítenek – ez a mi színházi nyelvünkön a díszletépítést jelenti –, az olasz kortárs szerző, Testoni két egyfelvonásosának (Fantasio/Fortunio) premierjéhez készítik elő az Opera gördülő kamionját, ugyanis annak színpadán zajlik majd a bemutató, igaz, három héttel később. Így még a próbák nem értek ide, majd ma este érkezik Harangi Mária rendező a szólistákkal.

A Járay Józsefről még épp a pandémia előtt elkeresztelt tornaterem ajtaján belesve újabb meglepetés éri az diákokat: oda a Poppea megkoronázása c. produkciónk fészkelte be magát. Különösen sorsüldözött cím ez, három éve tűzzük ki mindig, és a legváltozatosabb vis maiorok miatt kell egyre-másra elhalasztani. De négy hét múlva premier, Vajda Gergely karmester már énekelteti a szólistákat és próbál a zenekarral valahol.

A Virtuózok V4+ versenyzői és Ókovács Szilveszter az Oláh Gusztáv festőműteremben Forrás: Nagy Attila

Az Oláh Gusztávról elnevezett festőterem önmagában is hatalmas komplexum, itt nemcsak a Bánffy terem majd elkövetkező hivatalos avatására a színpadnyílás fölé helyezendő óarany magyar címert vizslatjuk meg közelről (természetesen a kollégák készítették), de látni már a magyarországi bemutatót jelentő Philip Glass balett-opera, az Elveszett éden díszletelemeit is. Bemutató másfél hónap múlva: pár nappal később indulnak is a rendelkező próbák Barta Dóra rendező-koreográfussal.

Aztán jönnek a varrodáink: itt tütüket készítenek épp, hát azokra október végén volna szükség A hattyúk tava Erkel Színházra idomított produkciójához, Venekei Mariann kitalálta, hogy fér ott el. (Nem bírtuk ki, hogy az Operaház újranyitásáig nem lehet a No.1-es klasszikus balettet eltáncolnunk, mert amíg nem lépünk, addig holmi „moszkvai” hakniprodukcióra vesznek az emberek hanyatt-homlok jegyeket, amely zenekar nélkül, hangfelvétellel érkezik… Az Erkel színházi helyszín miatt tévedésből hozzánk befutott reklamáló levelek után döntöttünk, valahogy feltesszük az operaházi előadást a kevésbé szerencsés Erkel színpadára, és így minőséget adunk a magyar közönségnek.) Az a Hattyú-produkció még 7 hétre van, még épp időben a jelmezvarrás.

A Virtuózok V4+ versenyzői a jelmezműhelyben Forrás: Nagy Attila

Kipillantva a Kodály parkba, a 21 énekesünkről és Kaufmannról elhíresült Parkfoglaló nyomai már nem látszanak, de épül a vasárnapi OperaPiknik színpada és ledfala, amin egy nagyon helyes kamaraprodukciónk debütál, A gordonos című nagybőgős stand up, Boldoghy Kummert Péter zenekari szólamvezetőnk főszereplésével, Aczél András rendezésében. És ugyanez lesz majd kulisszája a következő szerdának, amikor alsó hangon 1200 érdeklődő kollégának tartjuk meg az Opera évadnyitó társulati ülését – formabontó módon a kevésbé fertőzésgyanús szabad ég alatt…

Virtuózok V4+ versenyzői és Ókovács Szilveszter a Bánffy Miklós teremben Forrás: Nagy Attila

Visszafele kanyarodva az öthajós gigantikus épületen belül beülünk a Bánffy terem tribünjének tetejére. Ott meg az István, a király rendelkező próbája folyik, a full szimfonikus hangszereléssel színre kerülő, tehát rocktalanított operát Szinetár Miklós rendezi – hogy a 89. évét tölti hamarosan, az távolról sem látszik, de közelről se hinni. Díszletjelzés itt is, hisz még egy hónap van a premierig, ez a próbafolyamat a tavaszi Covid-őrületben már el sem tudott indulni, most viszont pörög. Olyannyira, hogy habár Kesselyák Gergőt is itt látom, de tudom, délután már első zenekari próbáját tartja az innen húsz percre lévő zenekari centrumunkban, a Jókai utcában – igen, az István, a királyból.

Ugyanott a kisebb Dózsa-teremben Szabó Máté egy vadonatúj magyar kortárs opera rendelkező próbáit bonyolítja, Vajda János Moliére-Bulgakov operájáét: A képzelt beteg október első felében debütál, és Kovács János, a mű karmestere habár ott ül a rendező mellett, még nem találkozott a zenekarral. Egyrészt arra még van idő, másrészt az ő dolga most a három Carmen-turnéelőadás vezénylése, mindjárt mennek Pécsre, a Kodály Központba vele.

Jelenet a Cacti-ból Forrás: Nagy Attila

Míg ezt végiggondolom, az Újpesten lévő Berni úton, a néhai szövőgyár területén bérelt négytermes balettkomplexumban Solymosi Tamás a tánctársulatunkkal, a Magyar Nemzeti Balettel az új darab, az Ekman-féle slágermű magyarországi bemutatójának utolsó simításainál tart. A balettigazgató másik szemével már a Laurenciát figyeli: míg a szúrós-humoros-virtuóz egyfelvonásos, a Kaktuszok egy héten belül fut ki a Bánffy terem színpadára Hans van Manen-művek felújításaival, a neoklasszikus nagybalett három hét múlva folytatja az országos vészhelyzet kihirdetésének estéjén félbemaradt sorozatát az Erkel Színházban, és azt már az alkotó, Michael Messerer tanítja be újra.

Azt már nem látjuk, pontosan nem is tudom, csak sejtem – és ekkor már a gyerekek is elvonultak újabb programjukra –, hogy valahol kollégáim már agyalnak a hétfői Korona-gála színpadi díszein és mikéntjén, továbbá leveleznek a Benyovszky Társasággal és Emlékbizottsággal, mert szűk három hét múlva, Móric-napon Mona Dani barátunk Gábor Sylvie rendezésében legalább nagykeresztmetszetben segíti színpadra hangulatos ismertetőivel és énekeseinkkel a francia Boieldieu Benyovszky-operáját az Eiffelben, amelyet streamelünk, meg hogy két Bach-kantátát is eljátsszunk a Mester születésének vírus eltolta pótszületésnapján, ugyancsak a Bánffy teremben, mások mellett a friss Kossuth-díjas Kolonits Klára szopránszólójával, Bartal László vezényletével.

Mahler 8. szimfóniája Forrás: Rákossy Péter

És azt is tudom, hogy mindeközben a próbarendek kialakításában már ott formálódik az őszi repertoároperák sorozatainak – igaz, a premiereknél 3 héttel rövidebb ráfutású, de ugyanolyan fontos – előkészítése. Még sorolni is fárasztó:

- Edgar (Puccini, tévéfelvétellel),

- Carmen (Bizet, búcsúelőadások a Bánffy teremben),

- Mahler 8. szimfónia (a Zenei Világnapon is)

- Manon Lescaut (Puccini),

- The Beatlecracker (balettparódia először a Bánffy teremben)

- Az álarcosbál (Verdi),

- Requiem (Erkel Színházban és Békéscsabán is)

- Székely fonó (Kodály, most először a Bánffy teremben),

- Traviata (Verdi),

- Carmina burana (Orff),

- Az árnyék nélküli asszony (Strauss, először – Operaház híján, itt sem tudtunk már várni – a Bánffy teremben),

- A rajnai sellők (Offenbach, először a Bánffy teremben).

És míg ezen töprengek, befut a kérés, hogy mikor tudunk valahol helyet csiholni a két hónap múlva érkező Gyöngyösi-premier próbáinak? A Mester és Margaritával már kétszer is főpróbáig jutottunk, de az előadást mindig elütötte a hajókötél – és nem kisszabású produkció az sem, Szente Vajk rendező nagyon nézné már, hisz végzett a Puskás-musicallel az Erkelben…

Hát, drága Néném, így fest a mi kis repterünk. Vagy kéttucat kisebb-nagyobb (inkább nagyobb és még nagyobb) repülőgép indulna hamarosan útnak, várják a felszállási engedélyt. Ez a mi munkánk, ez a mi életünk, ezt művelni nemcsak feladatunk, de nekünk lételem és jó érzés is, és ehhez kellett mindent összeszednünk az elmúlt években, míg nem most már egy váratlan, új és hatalmas tényező jóindulatát is el kellene nyernünk. Ez viszont szeszélyes és veszélyes, mintha golyószórók tüzében kellene sértetlenül áthaladnunk, mialatt a vázolt vagy 30 produkció keresztben is összefügg, sokan sokban vannak ott, és megbetegedésük több irányba indíthatja el a dominók dőlését. Csak azt tudom ígérni, hogy amikor a testi veszély már meghaladja a lelki nyereséget, megállunk.

De még nem ma! Drukkoljon nekünk, hátha Faraday-kalitkába tényleg nem csap a koronás ménkű!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2020. szeptember 13.