A darab költői mondatai pedig most, a hosszú bezártság után talán még jobban célt értek és érnek, és a közönség is könnyebben átérzi a darab üzenetét: „a lélek, csak az segít tovább”, a szeretet az, ami mindent jobbá varázsol, és hogy az élet keserű óráit könnyebb elviselni annak, aki meg tudja látni az öröm pillanatait.
Az eredeti musical 1965. november 22-én debütált a washingtoni Square Színházban. Az első európai bemutatót Madridban tartották, majd Londonban láthatta a közönség. Harmadik alkalommal 1971-ben, Budapesten mutatták be a nemes lovag gondolatébresztő történetét, éppen az Operettszínházban, akkor Darvas Ivánnal a címszerepben. A történet arra keresi a választ, hogy milyen lenne a világ, ha abban a szeretet, az elfogadás, a gyengédség és a szolidaritás uralkodna. Vajon mit tudunk kezdeni napjainkban a lovagi nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel? A középkori Don Quijote-történetet
a La Mancha lovagja című musical szerzői egy keretjátékkal gazdagították.
A darab főszereplője Cervantes. Ő játssza el Alonso Quijana nemest, aki maga Don Quijote. Így jelenik meg a színház a színházban. Az álom, a fantázia és valóság között ily módon összemosódó határt a Budapesti Operettszínház előadásában a díszlet emeli ki. Az áttetsző, a történet előrehaladtával különböző színekben, fényárban úszó üvegfelületek, akárcsak a tükröződések – melyekben néha önmagunkat is látjuk, – mind azt erősítik, hogy Don Quijote utazása egyfajta transzcendens, belső utazás. Ebben az utazásban pedig a szeretet és a hit az, ami mindent átminősít: a sötét alakok színessé válnak, Aldonza pedig nem Aldonza, hanem Dulcinea, a fogadó pedig egy kastély.
Vincze Balázs rendező koncepciójában Don Quijote a mai kor embere lesz a Budapesti Operettszínház előadásában, aki bejárja az élet sötétebb és derűsebb oldalait, és a vizuális effektusokban gazdag látvány sem vonja el a figyelmet az előadásban fellépő művészek tehetsége elől. A darab üzenete akkor hatásos, ha ott lüktet benne őszintén a művész lelke. A szívszorító történetben jelen van a humor, a koreográfiában a játék, a váltakozó ritmusú spanyol zenei világ pedig visszarepít a fikció világába.
Bolba Tamás karmester mondta korábban, hogy „ennek a musicalnek az a sajátossága, hogy minden egyes song magában hordozza az aktuális tragikum és komikum lehetőségét, a darab üzenete dalokban is megfogalmazódik külön-külön. Minden egyes dal önálló életet él, és rövidsége ellenére nagyon mély rétegeket érint.” Az előadás díszlettervezője, Erdős Júlia Luca kortalan díszletet álmodott meg, mely a mű mondanivalójára fókuszál.
A tisztán tükröződő, fényvisszaverő felületek önmagunk bebörtönzött lelkületét vetítik ki.
A jelmezkoncepció teret enged egy autoreflexív olvasatnak: Fekete Katalin jelmeztervező szerint „a történetben Cervantes az, aki Don Quijoteként Aldonzából Dulcineát, a Kormányzóból Fogadóst, a Hercegből Tudóst »varázsol« [...] Jelmeztervezőként az motivált ebben a munkában, hogy az átalakulást, a mesébe vonódást segítsem egyszerűen és elegánsan. A történet előrehaladtával nem kerestem a színpadi realitást, a szükséges szereplő megjelenik átöltözéssel, jelmezváltással. Az eredeti kort megidéző ruhákat a képi költészet eszközeivel, a látványtervezővel egy átgondolt világba helyeztük.”
Don Quijote karaktere áttörve a sötétségen, kiábrándultságon, szeretetlenségen, emel, épít, vigasztal, fényt villant a sötétségbe, örömöt és az élet értelmét viszi oda, ahol nem jártunk még.
A mai korban talán erre van a legnagyobb szükségük az embereknek.
A darab minden korosztályhoz szól a mai kor problémáinak válaszkereső küzdelmeiben, utolsó sorait pedig hazavisszük magunkban: „mi mindannyian La Mancha lovagjai vagyunk”.
A darab rendező-koreográfusa Vincze Balázs, főbb szerepekben többek között Németh Attila, Nagy Lóránt, Homonnay Zsolt, Serbán Attila, Sándor Péter, Kocsis Dénes, Peller Anna, Nádasi Veronika és Dancs Annamari látható majd. Karmesterek: Bolba Tamás és Tassonyi Zsolt.