Egy négyezer éves szobrot ad vissza Nagy-Britannia Iraknak, miután egy online értékesítés miatt indult nyomozás során kiderült, hogy lopott tárgyról van szó.

Nagy-Britannia visszaad egy négyezer éves mészkőtáblát Iraknak. A londoni rendőrség speciális, műkincsekre szakosodott egysége értesítette a British Museum szakértőit, amikor egy online értékesítői platformon 2019 májusában kínálták eladásra a műtárgyat, melynek eredetéről csak hiányos információkat közöltek. Bár az online leírás szerint „nyugat-ázsiai akkádiai írótábláról” van szó, a szakértők megállapították, hogy a mészkő tábla egy ősi sumér templomból származik, mely időszámításunk előtt 2400-ban állt. A templomot a 19. század végén és 20. század elején feltárták és kifosztották, majd később is többször emeltek el onnan műtárgyakat: az 1990-es években az öbölháború idején, legutóbb 2003-ban az iraki háború alatt. A British Museum közlése szerint ezért nem lehet pontosan megállapítani, mikor lopták el a kőtáblát.

A négyezer éves faragott kőtáblaForrás: AFP/The British Museum

„Ezt a fontos darabot illegálisan vitték ki Irakból, és a brit hatóságok fedezték fel. Az olyan templomi táblák, mint amilyen ez is, nagyon ritkák, csupán mintegy 50 példány létezéséről tudni” – közölte a múzeum, és kiemelte, hogy az iraki kormány nagyvonalúságának köszönhetően a kőtáblát kiállíthatják, mielőtt visszaszolgáltatják. „A British Museum teljességgel elkötelezett a tiltott kereskedelem elleni harc és a kulturális örökségvédelem mellett” – mondta Hartwig Fischer igazgató.

Jim Wingrave, a londoni rendőrség munkatársa arra biztatta az antikvitások vásárlóit, hogy minden vétel előtt végezzenek alapos eredetvizsgálatot, különösen, ha háborús régiókból származó tárgyról van szó. A British Museum 2019 júliusában közölte, hogy munkatársai azon dolgoznak, hogy a Nagy-Britanniában lefoglalt történelmi értékű tárgyakat értékeljék fel és juttassák vissza származási helyükre, Irakba és Afganisztánba. Egyébként a múzeumot többször érte már kritika amiatt, hogy nem ad vissza több vitatott tételt. A legismertebbek a Parthenon-frízek, más néven Elgin-márványok, melyeket Görögország régóta követel. A márványokat az athéni Akropolisz épületeiről vitte el az 1800-as évek elején Thomas Bruce, Elgin grófja, brit nagykövet.