13 milliárdot adtak ezért az 5 részeg herceget ábrázoló, 700 éves festményért

Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú festménye
Vágólapra másolva!
A becsült ár csaknem négyszereséért, 41,8 millió dollárért cserélt gazdát egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestmény a Sotheby's aukciósház csütörtöki árverésén Hongkongban.
Vágólapra másolva!

41,8 millió dollárért, azaz nagyjából 13 milliárd forintért vettek meg egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestményt a Sotheby's aukciósház csütörtöki árverésén Hongkongban. A Jüan-dinasztiabeli művész, Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú alkotása

öt részeg herceget ábrázol,

ahogyan négy kísérőjükkel együtt hazafelé tartanak lóháton. A lovasok között van Li Lung-csi herceg is, aki később Tang Hszüan-cung néven lett császár.

Az alkotás leütési árát 10-15,5 millió dollár közé becsülték. „Ez a festmény a 18. században került az udvar gyűjteményébe, Csien-lung kínai császár idején. Magán viseli Csien-lung és fia, Csia-csing, valamint a Csing-dinasztia további uralkodóinak pecsétjét” – mondta el korábban Nicholas Chow, a Sotheby's ázsiai részlegének vezetője. A festmény egykor Pu Jinek, Kína utolsó császárának a tulajdonában volt, aki 1922-ben elhozta a Tiltott Városból és később eladta. A mű azóta a nyugati világ számos jelentős gyűjteményében megfordult. Ren festményeinek jelentős részét múzeumok és magángyűjtemények őrzik.