Pénteken helyeztek el időkapszulát a tiszadobi Andrássy-kastélynál, amivel megkezdődött a kastély új állandó kiállításának fejlesztése, amely várhatóan 2021 végén fejeződik be. 

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében október 9-én, pénteken helyeztek el időkapszulát a tisztadobi Andrássy-kastélynál. Az ünnepélyes elhelyezéssel megkezdődhetnek a kastély új állandó kiállításához szükséges fejlesztési munkálatok. A beruházás eredményeként egy új állandó kiállítás költözik a kastély tereibe, ami az Andrássy családot és a kastély történetét mutatja be. A kastélyban a kiállítás mellett ruhatár, kávézó és múzeumi bolt, rendezvénytér, étterem is helyet kap majd. A tervezett funkciók igényeinek biztosításához jelen beruházásban az épület meglévő infrastruktúráját és a belsőépítészeti adottságait szükséges fejleszteni.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében megújuló kastélyok és várak összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket a NÖF, Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában.

A tiszadobi Andrássy-kastélyForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az időkapszula pénteki elhelyezésekor elmondta, hogy a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot azért indította el a kormány, hogy az elődeink által ránk hagyott épített örökséget megőrizve és megújítva országszerte olyan turisztikai attrakciókat hozzon létre, amelyek egyrészt az odalátogatók számára kínálnak tartalmas, de szórakoztató, élményszerű kikapcsolódási lehetőséget, másrészt szervesen kapcsolódnak környékük gazdaságába, vérkeringésébe is.

Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkáraForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Az épületek és a bennük kialakítandó, legkorszerűbb technológiákat is felvonultató, interaktív kiállítások hazánk dicsőséges, vagy éppen vészterhes korszakait is bemutatják, gyerekeknek és felnőtteknek is szórakoztató módon mesélik egy-egy olyan jeles magyar család történetét, akikre ma is méltán büszkék lehetünk. A fejlesztések a legtöbb helyen a régi műemlék várak és kastélyok felújítását is jelentik, de a beruházásokban közös, hogy az épületek szellemi értelemben is megújulnak, új funkciókkal gazdagodnak. Így nemcsak a turisták számára, hanem céges rendezvényszervezők, esküvőszervezők, filmprodukciók számára is vonzóbbá válhatnak ezek a helyszínek. Így egyrészt hosszú távon fenntarthatóvá válnak műemlékeink, másrészt a környékbeli vállalkozások, szállásadók, vendéglátók, termelők és mesteremberek számára is lehetőséget teremtenek a fejlődésre, új munkahelyek megteremtésére.

Dr. Virág ZsoltForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos kiemelte, hogy az első ütemben teljesen felújított kastélynak a második ütemben a turisztikai vonzerővé fejlesztése történik meg, új élményalapú kiállításokkal és új szolgáltatásokkal gazdagodik az épület. Az új kiállítás többek között az Andrássy család fordulatos történetét meséli el, úgy építkezik, hogy a látogató a számos kiemelkedő, színes egyéniségű családtaggal az épület tereinek bejárása során folyamatában ismerkedik meg, és minden családtagot egy-egy jellemző kastélybeli helyszínen mutatnak be. A grófi família politikai, közéleti, művészeti, művészetpártolási, kulturális és gazdasági tevékenységének legérdekesebb részleteit mutatják be. A kastély külön értéke lesz az Andrássy család most visszavásárolt műtárgyainak kiállításba komponált bemutatása.

Glázer TamásForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tiszadobi Andrássy-kastély a NÖF portfoliójának egyik leglátogatottabb létesítménye, amely érdemes a további fejlesztésre. A kastély és a hozzá tartozó nyolc hektáros park az észak-alföldi régió turizmusának meghatározó helyszíne. Az elmúlt másfél évben, idén szeptember végéig a kastély – a koronavírus-járvány miatt ebben az évben drasztikusan csökkent rendezvényszám ellenére – a korabeli főúri konyha fogásait is felvonultató étteremmel együtt, közel 68 ezer látogatót fogadott.

Id. Barna Gábor és fia, Barna Gábor kivitelezők, Bán György polgármester, Kiss András megyei közgyűlési tag, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Polgári András, a Kormányhivatal főigazgatója, Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos, Dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár és Glázer TamásForrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, hogy a turizmus hazánk egyik gazdasági húzóágazata, ami köszönhető a kiemelt kormányzati figyelemnek és a jól strukturált, célzott turizmusfejlesztési politikának. - Büszkeséggel tölt el, hogy a kormány által kijelölt 11 turisztikai térség egyikébe, a Tokaj és Nyíregyháza térségbe választókerületem 9 települése beletartozik.
Tiszadob és környéke a közelmúltban soha nem látott turisztikai fejlődésen ment keresztül, hiszen megújult és látogathatóvá vált az Andrássy-kastély, szabadstrand létesült, valamint elindult a Tisza ezen szakaszán az unikumnak számító nyaralóhajózás is. Ezeknek - és a környező településeken megvalósult turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően, ez a térség színvonalas és egyedülálló kikapcsolódási lehetőséggel várja az idelátogatókat – hangsúlyozta dr. Vinnai Győző.

A fentieken túl a kastélykertben megépül egy tematikus játszótér, és helyreállítják a történeti úthálózatot, valamint elkészül a Holt-Tisza partjának részleges rehabilitációja és építenek egy csónakkikötőt is. A szomszédos telken pedig egy 36 beállásos parkoló készül.

Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos elmondta, hogy a tiszadobi rezidenciát gróf Andrássy Gyula, Magyarország miniszterelnöke, az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere építtette. Az 1870-es évek első felében emelt tiszadobi vadászkastély 1885-ben leégett, ehelyett a gróf egy teljesen új, nagyobb kastély építését határozta el. Az épületet Meinig Arthur műépítész tervei alapján 1886–90-ben emelték. A késő gótikus és reneszánsz Loire-völgyi kastélyok hatása érezhető a tornyokkal gazdagon tagolt épülettömbön, érdekesség, hogy Andrássy Gyula pontos megrendelői kéréseket fogalmazott meg az új épület kialakításával kapcsolatban. A magaslaton álló kastély főhomlokzata alatt Magyarországon különlegességnek számító, szabályosan nyírt örökzöld sövényből labirintust alakítottak ki.

A kastély és a hozzá tartozó park 2020. november 1-jén bezár, de a fejlesztések befejeztével a térség egyik legkomolyabb rendezvény- és konferencia helyszínévé válhat, előreláthatólag 2021. év végén.