Vágólapra másolva!
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-Medencei Igazgatósága 18 kiadó 29 könyvkéziratának elektronikus formában történő megjelentetéséhez járul hozzá az E-könyvtér programban.
Vágólapra másolva!

E-könyvtér program keretein belül 18 kiadó 29 könyvkéziratának elektronikus formában történő megjelentetéséhez járul hozzá a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-Medencei Igazgatósága. A programba összesen 34 kiadó 133 művet ajánlott fel. Az értékelés eredményeként az igazgatóság 18 kiadó 29 könyvkéziratának elektronikus formában történő megjelentetéséhez járul hozzá

kötetenként 500 ezer forinttal.

Az Igazgatóság elkötelezett a magas szépirodalmi értékkel bíró kortárs magyar művek népszerűsítése mellett, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai és határon túli szerzők alkotásainak széles körű megismertetésére – írta pénteki közleményében a szervezet. A tapasztalatok alapján a koronavírus járvány súlyosan érinti a magyar könyvpiacot, főként a kortárs magyar szerzők műveit kiadó kisebb vállalkozásokat. Éppen ezért a 2020 májusában indult E-könyvtér program középpontjába a minőségi magyar szépirodalmi kiadványokkal is foglalkozó kisebb kiadók kerültek. A programban a kiadók kortárs magyar szerzők alkotásainak elektronikus könyvben történő megjelentetésére vállalkozhattak.