Benedek Miklós először vett részt nyilvános rendezvényen fia, Benedek Tibor halála óta

Benedek Miklós és Szabó Éva
Benedek Miklós és Szabó Éva
Vágólapra másolva!
Óriási szeretet fogadta szombat délelőtt Benedek Miklóst, akit hét pályatársával együtt választottak be a Halhatatlanok Társulatába.
Vágólapra másolva!

2020-ban újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata: idén Benedek Miklós, Esztergályos Cecília, Hernádi Judit, Koltai Róbert, Miklósa Erika, Csavlek Etelka, Medveczky Ilona, valamint Oláh Zoltán csatlakoztak a legjobbakhoz.

A zuhogó eső ellenére is jó pár színházrajongó látogatott ki szombat dél körül a budapesti Nagymező utcába, hogy élőben is gratulálhasson azoknak a művészeknek, akiknek a lábnyoma innentől kezdve az Operettszínház előtti térre került.

Benedek Miklós először jelent meg nyilvános rendezvényen fia, Benedek Tibor halála óta. A Bors beszámolója szerint szemmel láthatóan

jólesett neki a sok szeretet, amivel a kollégái és a rajongók körbevették.

Még mosolygott is, mikor a fotósok csoportja fényképezte, ahogy a saját lábnyomában állt.