Folytatódik az Operaház MaszkaBál sorozata, amelynek nézői egy korábbi adásban Delilaként és Gertrudisként már láthatták Gál Erikát. A 2014/15-ös évad Kamaraénekesét 2020. október 24-én ismét megnézhetik a sorozatban, ezúttal a műsor sztárjaként. A Hevesi Sándor háziszínpadról közvetített áriaestet az Opera Facebook-oldalán és az Origón követhetik 20:00 órai kezdettel.

Gál Erika művészetét két évtizede kísérheti figyelemmel az Opera közönsége, 2000-es Erkel színházi debütálása óta elénekelte a legfontosabb mezzoszoprán szerepeket, köztük számos Verdi- és Wagner-hősnőt.Ikonikus szerepei közül kiemelkedik Sába királynője, mellyel Budapest után New Yorkban és Tel-Avivban is hatalmas sikert aratott. Számos ösztöndíj és díj tulajdonosa, a 2014/15-ös évadban az Opera Kamaraénekesévé választotta, idén pedig Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.Áriaestjén az olasz és francia repertoár mellett Wagner egyik figuráját is megidézi.A műsor egyik vendégfellépője a Liszt-díjas Kamaraénekes Fekete Attila, a pályakezdő művész kilétére pedig a közvetítés során derül fény. Az est rendezője Magyar Orsolya, műsorvezetője Gyüdi Melitta, zongorán közreműködik Jean Klára. 

Gál ErikaForrás: Magyar Állami Operaház

Műsor:

Cilea: Adriana Lecouvreur – Bouillon hercegné áriája („Acerba voluttà")
Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza áriája („Voi lo sapete, o Mamma")
Brahms: A-dúr Intermezzo (Op. 118, No. 2.) – előadja: Jean Klára
Saint-Saëns: Sámson és Delila – Delila Csók-áriája a II. felvonásból („Mon cœur s'ouvre à ta voix")
Donizetti: A kegyencnő – Fernando áriája a IV. felvonásból („Spirto gentil, ne' sogni miei") – előadja: Fekete Attila
Wagner: A Rajna kincse – Erda áriája („Weiche, Wotan! Weiche!")
Bizet: Carmen – Habanera („L'amour est un oiseau rebelle")
Bizet: Carmen – Carmen és Don José kettőse a IV. felvonásból („C'et toi! C'est moi!") – közreműködik: Fekete Attila

Az eredetileg erre az estére hirdetett programot Schöck Atalával egy későbbi időpontban tartják meg.